~Az első nap~

179 12 1
                                    



[READ-CHAN] SZEMSZÖGE

[Név]! [NÉV]!!- kiabált egy női hang az alsó szintről.

Ezekre a hangokra pattantak ki a szemeim kora reggel. Igen anya volt az aki az alsó szinten a konyhából próbált ébresztgetni miközben a reggelimet készítette.

Itt meg is kezdőtödd reggeli rutinom miszerint még 10 percing fetrengek és próbálok felkelni. Igazán csodás reggeli rutin ._.

Kicsim kelj fel ha nem akarsz elkésni!-
Mondta anya kicsit idegesen

BASSZUS!!- mondtam magamnak és mint még soha úgy pattantam ki az ágyból.

Rohantam is a székemhez aminek támlájára már tegnap kikészítettem az uniformomat.

Miután felkapkodtam a ruhát a fürdőajtóig nem állíthatott meg semmi.
Belenéztem a tükörbe és próbáltam valami publikusság elé vihető fejet varázsolni magamnak
10 perc alatt ez sikerül...khm nagyjából..

Szaladtam le a lépcsőn ahol már anya csomagolta a tízóraim

Ohayoo- köszöntem anyának kedvesen.

Neked is- üdvözölt egy mosollyal.
Hogyan aludtál?-

Egész jól- mondtam kissé elbizonytalanodva ,miközben odaléptem az asztalhoz amin már a kész szendvics várt.

Arigatou- vettem a kezembe a kis zacskót majd beletettem a táskámba.

Szívesen- mondta anya miközben rendberakta a konyhát.

Én akkor megyek is.- öleltem meg anyát egy izgatott mosollyal. -Szeretlek-.

Én is-ölelt vissza. Hallottam ahogy ő is mosolyog. -legyen szép napod és ha bármi is lenne-

Akarta befejezni mire közbevágtam -igen igen akkor hívlak- kuncogtam és vettem az ajtófelé az irányt. Anya még integetett egyet és ezzel ki is mentem az udvarra.
Az utam még a kapuig vezetett amin kimentem és végleg elhagytam a házat

Sokat nem kellett gyalogolnom ,hiszen csak pár utcányira van a célpont. Hihetetlenül izgultam. De ez az a jó fajta izgulás volt. Inkább nevezném izgatottságnak

Azt a negyedóra sétát még a gondolataimmal töltöttem

Hát itt van- Motyogtam magamnak egy csodálkozó arckifejezést felvétele közben mikor megérkeztem

Hát akkor menjünk- azzal hivatalosan is az új iskolám területén voltam
Beértem az épületbe és magam elé tárult egy hosszú folyosó amin nyüzsögtek a diákok.

Már a csengő szólalt meg mire megtaláltam az osztályom mert hát ugye túl beszari vagyok segítséget kérni.

Beestem az ajtón ahol egy eléggé sápadt hajú férfi állt. Gondolom ő lesz az osztályfőnököm.

Szóval gyerekek- szakította félbe mondandóját majd rámkapta a tekintetét ahogy meghallotta hogy egy szerencsétlen bezúz az ajtón.
Végignézett rajtam majd folytatta.

Szóval ő lenne itt az új osztálytársatok
[Teljes név].
Kérlek mutatkozz be.- mondta inkább kijelentésként minthogy kérte volna

Öhm..jah..izé..szóval igen,[Teljes név] vagyok- mosolyagtam kínosan miközben a tarkómat vakartam.
Mondhatni eléggé kínos volt.

Mi a képességed?- szólalt meg egy vörös hajú fiú kíváncsi szemekkel.

Ömm hát az az hogy lényeket tudok megidézni akik a parancsaimat hajtják végre. És ami inkább érdekesség minthogy szupererő az az hogy a hangulatom alapján változik a szemem színe- mondtam még mindig kínosan.

Ez klassz- hallottam hasonló megjegyzéseket.

Ennyi?- kérdezte az újdonsűlt ofőm akin látszott hogy ezt az egészet a háta közepére sem kívánja.

Bólintottam majd folytatta.

Kérlek foglalj helyet. Ja és többet ne késs. Azt nem szeretem.- nézett rám semmitmondó arcal

G-gomenesai- mondtam kicsit dadogva majd leültem egy üres helyre. Egy szőlőkinézetü kis törpe mellé ültem aki egy elég ijesztő mosollyal fordult felém

Mineta- mosolygott. Bár ez már inkább egy perverz vicsor

Hm?- néztem rá.

Mineta vagyok- hajolt kicsit közel.
Elég csinos vagy- jött egyre közelebb mikor hátulról valaki lekevert neki.

Bocsi a nevében is- mosolygott egy pink lány -Mina Ashido vagyok- nyújtotta a kezét-

[Teljes név]- fogadtam el a kézfogást egy mosollyal-

Vigyázz vele.- mondta nekem egy undorodó fejjel- Az egy perverz szőlő.
Javaslom hogy szünetben ülj át máshova- mondta kedvesen

Jóötlet- kezdünk egy kisebb kuncogásba

Elnézést. Talán zavarok?- Mondta Aizawa. Ha szemmel ölni lehetne...már temethetnének

Gomen- mondtuk egyszerre röviden

*kicsengettek*
Már azonnal felpattantam és egy üres hely után kutattam.

Egy szőke fiú mellett volt.

Öhm szia ,ülhetek ide?- mondtam egy kínos mosollyal.

Tch- morogta- De ha egy kicsit is zavarsz akkor úgy foglak arrébrugdosni. VILÁGOS?- Mondta megemelve a hangját egy szúros tekintettel fűszerezve.

Talán inkább a perverzet kéne választanom..- motyogtam de még ezt is meghallotta.

HEE?! MOST CSAK SZOPATSZ? HIDD EL ÉN IS AZT AKAROM! AZ EGYETLEN AKINEK BÁRMI BAJA LEHET AZ ÉN VAGYOK!- Dühöngött miközben rácsapott az asztalra.

Bocs- mondtam szarkasztikusan.

TCH- morogta még el majd lepakoltam mellé.

MIT KÉPZELSZ?- emelte fel ismét a hangját

Hát..l-lepakolok. - akadoztam.

TÚL SOK HELYET FOGLALSZ EL A CUCCAIDDAL LIBA!- ordított a szemeimbe nézve

Oi higgadj már le sündisznó!- jöttek ki a szavak a számon. Igen eddig próbáltam az ártatlan kislányt beadni de úgytűnik előjött az igazi énem..

MITMONDTÁL RIBI?- Állt fel. Majdnem 1 és fél fejjel magasabb volt.

* és ez volt az a pillanat mikor [szemszín] színű szemem pirosra váltott*

JÓLHALLOTTAD!- emeltem fel a hangomat én is. -ÉS TUDOD KIT NEVEZZ RIBINEK!- léptem közelebb

NE MOND MEG MIT CSINÁLJAK! ÉS HA NEM FOGOD BE AKKOR AZ AJTÓIG RÚGDOSLAK!- lépett közelebb ő is.

Úú félek~- mondtam isegesen.

Gúnyolódsz?- kis robbantások jöttek tenyereiből.

Mi folyik itt?- lépett közénk Aizawa.
Várjunk.. ez az előbb nem kiment a tetemből?.

Semmi- mondtam sértődötten

Csak egy tipikus -Tch-et hallottam a kis sünitől.

Ja igen azt látom- nézett le rám- Büntetést kaptok. Itt maradtok ma 4ig a suliban. És ha csak ki is mentek az osztályteremből akkor többet nem kell visszajönnötök- fejezte be

MIVAA'?- puffogott a szőke.- Hát az tuti biztos hogy nem leszek 4ig összezárva egy idiótával.!- mondta idegesen

Akkor arra van az ajtó- mondta nyugodtan a tanár. Ez már szinte ijesztő..

Jóvan akkor'- mondta karbatéve a kezét majd leült a helyére ezzel elfogadva a büntetést.
Én is így tettem.

A fekete hajú elsétált és kiment a teremből mindenkit otthagyva.

*Órák után*

940 words <3

Sziasztoook!❤ ez lenne életem első könyve szóval nézzétek el ha kicsit szat lett :/
Aki elolvasta annak nagyon köszönöm ^^ holnap fogom folytatni

Nagyon szívesen fogadom az építő kritikát.! Szép estét nektek UwU

Nem mindig fáj az igazság [Bakugou x Reader] ABBAHAGYOTT!Where stories live. Discover now