Anyu, szeretlek...

Anyai szeretet

A fiatal asszony mosolyogva simította ki a vörös tincseket az alvó fiú arcából. Békés volt, annak ellenére hogy mennyi szörnyűség történt vele az élete során. Mindig mosolygott és ezért hálás volt neki az asszony. Hiszen ez a kedvesség, a töretlen jókedv nagy hatással volt a fia jellemére is. Tudta, hogy Harry Potter igenis sokat köszönhetett Fred Weasley-nek. 

Miatta ismerte meg a Tekergőket, az apját. Persze, nem voltak mindig jó emberek, de nem voltak rosszak, csak gyerekek, akik éretlenül mindenbe belekezdtek. James-nek pedig volt szíve. Akárhogy is ágált ezen tény ellen Perselus Piton. 

- Hogy van? - szólalt meg egy mély férfi hang mögötte. Emlegetni kellett… 

- Azt hiszem, hogy rendben lesz. Csak alszik. 

- Örömmel hallom - termett a fekete hajú férfi mellett egy szemüveges, vidám ember. Sokkal fiatalabbak voltak. 

- Potter, neked mindig rontani kell a levegőt? 

- Te beszélsz? Hallottál már a fürdésről Pipogyusz? 

- Fiúk! Elég legyen már! - csattant fel Lily Potter, majd alaposan megnézte magának régi barátját. Odalépett hozzá és végig simította hosszú, vékony ujjait Nagini harapásának nyomán. - Megöregedtél, Pers… 

- Jó régen láttalak, de semmit sem változtál - suttogta nagyon halkan Piton, miközben eltolta magától a törékeny hölgyet. - Ne nézz rám… kérlek. - Hangja rekedt volt az elfojtott érzelmektől. Úgy érezte ezt az egészet nem érdemli meg. 

- Ne hallgass rá Lily! - kiáltott fel nevetve James. - Nézz rá! Nézd milyen lett! Megmentette a fiunk! Igazi hős lett ebből a mardekáros kriptaszökevényből! 

- Lily miatt tettem! - csattant fel mérgesen a férfi. Sokkal inkább tűnt vénembernek, mint gyereknek már a régi ismerősei körében. 

- Tudom. És sajnálom - mondta komolyan, ezernyi furcsa érzelem árnyalattal az arcán James Potter. - Igazán sajnálom, Perselus. 

- Mi? Minek neveztél? - döbbent le teljesen a férfi. 

- Perselus. A neved Perselus Piton és én sajnálom, hogy annyi rosszat tettünk veled. Igazán. 

- Én sem voltam jobb - vallotta be teljes zavarban a volt professzor. Nem tudta ennek ellenére rávenni magát, hogy a másik ember szemébe nézzen. - Talán valahol megérdemeltem. 

- Nem, egyáltalán nem. Egyikőtök sem érdemelte ezeket a dolgokat - szólt közbe a fiatal nő, majd magához ölelte régi barátját. - Úgy sajnálom… annyira sajnálom. 

- Nem a te hibád - rekedten válaszolt a vén denevér, miközben arcán ezernyi könny folyt végig. Ebben a kellemes pillanatban csapott a hátára Sirius Black és Remus Lupin egyszerre. 

- Végre! Pipogyuszt szekálhatom tovább! 

- Sirius! - szólt rá Remus dorgáló mosollyal. 

- Most miért? Azt hiszem ez az egész egy csodálatos barátság kezdete! 

- Inkább rémálomnak nevezném - szólalt meg álmos hangon, de mosolyogva az eddig alvó Fred. - Egy rakat vénséggel lettem összezárva. Nincs semmi kihívás a megviccelésükben! - nevetett fel, bár a szemén látszott, hogy egyáltalán nincs még igazán jól. 

- Te csak azt hiszed, Weasley! Ők a te kedvenc Tekergőid! - nézett rá komolyan, halvány mosollyal Piton. A hatás nem maradt el, teljes sokk volt látható a Weasley iker arcán, majd teljesen fellelkesülve ugrott oda hozzájuk, hogy sok-sok titkot kiszedjen szponzoraiból. 

Eközben Lily Potter eloldalgott, hogy megkeresse magának Molly Weasley-t. 

A gömbölyded asszonyság egy kanapén feküdt az Odúban. Szorosan ölelve magához a mostani karácsonyra elkezdett F betűvel kötött pulcsit. Arcán ugyan felszáradtak már a könnycseppek. Azonban a nyomai ott fénylettek. 

Lily gyengéden simította végig a hellyel-közzel megőszült vörös haját a nőnek és halkan a fülébe suttogott. 

- Ne aggódj Molly! Most én jövök. Vigyázok Fredre helyetted is. Te pedig figyelj Harryre kérlek tovább.