Jenny McLaren kis családjában élte életét. A kis utcában mindig egysíkon folyt az élet. Autók mentek, jöttek, a gyerekek kapuk előtt futballoztak. Jen sosem játszott szomszédaival, mindig is a kis kertben szórakozott egyedül. Édesapja csak hétvégén volt itthon, mivel kamionosként dolgozott, édesanyja pedig egy furcsa betegség uralma alatt élt, ezért nem mehetett dolgozni.
A lánynak egy fiú barátja, Sam, kivel hónaponként találkoztak. Jen igenis szégyellte magát, mivel beleszeretett. Érzelmeit sose mutatta, ezért is félt a szerelemtől. Félt, hogy megfolytja a fiút, ha beszél. Egy augusztusi napon beszélgetett a két legjobb barát.
-Szeretném, ha beszélnénk picit.-Izgult Sam.
-Mi lenne az?-Jen szíve hevesen dobogott.
-Tudom hogy nem szereted a csöpögős dolgokat, de...
-Mi lenne az?-vágott Sam szavába
-Szerelmes vagyok!
-Komolyan?Nos, és kibe?-ekkor úgy érezte,hogy kiugrik a szíve a helyéről.
-Maybe, tudod, May Lasser.Úgyérzem,hogy ő is viszont,sőt, délután még be is vallotta!
-Húha, g-g-gratulálok.-folytotta vissza a tengernyi gyűlöletet és mérget.
-Életemben soha sem voltam ennyire szerelmes! És holnap még randira is megyünk.
-Okkkééééééé...Mindegy, sok boldogságot, én csak örülni tudok!
-Köszi szépen!Megyek is, mert lekéstem a metrót.
