Lost Memories (Jikook)

18. fejezet

Jungkook

- De mégis ki volt ez? Olyan ismerősnek tűnt... - tűnődik mellettem Jiwon.

- Nem olyan régen költözött a városba, és bejár a boltba, csak egy ismerős, ne foglalkozz vele.

- Ahhoz képest, hogy csak egy ismerős, eléggé kiakadt. Miért kiabált veled? – érdeklődik tovább.

- Ne foglalkozz vele. Látod, hogy engem sem érdekel. – válaszolom neki, miközben nekem máson sem jár a fejem, csak ezen.

- Biztos minden rendben? – kérdezi aggódva, miközben megsimogatja az arcom.

- Persze, minden a legnagyobb rendben. – válaszolom, és egy rövid csókot adok neki, hogy megnyugodjon.

Nem tetszett a Törpe tekintete. Nyugtalan lettem tőle.

- Olyan kár, hogy vissza kell mennem. Veled akarok maradni. – bújik hozzám Jiwon.

- Téged ismerve, úgyis nemsokára megint hazajössz. – vigyorgok rá. – Megtaláltad, amit kerestél?

- Nem, pedig biztos vagyok benne, hogy itt hagytam a töltőmet tegnap. De úgy néz ki, hogy másikat kell vennem. – nézelődik tovább a szobámban.

Nekem pedig hirtelen erősen kell koncentrálnom, hogy elnyomjam a bennem ismét feltörő érzéseket. Néha elég egy szó, egy érzés, vagy egy érintés ahhoz, hogy egy egész lavinát indítson el bennem.

Mint ahogy most is... valami megmagyarázhatatlan izgalom söpör végig rajtam, mintha valami olyat tapasztalnék, amit eddig soha, egy teljesen új érzés, és én nem akarom, hogy elmúljon. Többet akarok.

Egy emlék...

- Megvan! – kiált fel hirtelen Jiwon, én pedig csak bámulok magam elé, és próbálom feldolgozni, hogy mi is történik a fejemben éppen.

- Minden rendben? – kérdezi mosolyogva Jiwon. – Megtaláltam! – mutatja a töltőjét.

- Szuper, akkor menjünk. – mondom neki kicsit zavarodottan.

Gondolataim egy szobában járnak, de nem az én szobám. Akkor is össze voltam zavarodva és választ kerestem a kérdéseimre.

- Rendben. Még össze kell szednem pár dolgot indulás előtt. – mondja szomorúan.

- Már megint túl sok mindent csomagoltam. – panaszkodik, ahogy a táskáit figyeli, már náluk, a szobája közepén.

- Úgyis kikísérlek az állomásra, majd segítek. – mondom neki, miközben leülök egy székre.

- Akkor...- jön oda hozzám elgondolkodva. -... el is kell kísérned az egyetemig, mert ha odaértem, akkor sem fogok velük boldogulni. – néz rám mosolyogva, miközben az ölembe ül, és megcsókol.

Telefonom csörgésére mit sem figyelve csúsztatom kezem csípőjére, és csókolok vissza.

- Mi lenne, ha későbbivel mennék? – kérdezi fülembe suttogva, majd elkezdi a nyakam csókolgatni.

- Nincs későbbi, te is tudod. – válaszolom, és kezem végigvezetem hátán.

- Akkor mi lenne, ha te vinnél el? – próbálkozik tovább, miközben kezét pólóm alá csúsztatja, én pedig az ismét csörgő telefonomat egy gyors mozdulattal az ágyra hajítom.

- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e... - kezdek bele, de egy újabb csókkal elnémít.

Kezét a hajamba vezeti, majd elválik tőlem, és fejem a nyakához vezeti. Ahogy megérintem a bőrét, egy kép villan be előtte.