Amnézia😈

3 - Új Név

-Egy nevet? - kérdeztem.
-Valahogy kell szólítani téged. Mindenkinek van neve. Most kapsz tőlünk egy újat. - nézett rám lelkesen Toga.
-Nem rossz ötlet. - szólt hozzá Deku. - Ötletek? - nézett körbe.
-Engem hagyjatok ki a gyerekes hülyeségeitekből. Kit érdekel a neve. - indult ki a bárból Dabi.
-Hova ilyen sietősen? - kérdezte Shigaraki.
A srác erre nem válaszolt, hanem feltartotta a kezét, és egy apró, kék lángot csinált a semmiből. Shigaraki mintha tudta volna, hogy ez mit jelent, és biccentett egyet, a fehér hajú srác pedig elment.
-Hát akkor ő kimarad. - mondta Deku.
-Mik voltak azok a kék lángok? - kérdeztem.
-A képessége. - mondta Toga.
-Valamiért nagyon ismerős volt az a cucc valahonnan.
-Talán már találkoztál vele korábban. Mindegy, térjünk vissza a nevedre. - váltott témát gyorsan Deku. - Itt szinte mindenkinek valami álneve van, és mivel a te igazi nevedet se tudjuk, ezért valami rövid becenév szerű dolog lenne a jó.
-Nevezzetek el. - tettem fel a kezemet. Nem igazán érdekelt, hogy hogy szólítanak.
-Mit szólnál a Chi-chanhoz? - ragyogott fel Toga szeme.
-Te beteg vagy. - nézett rá Deku. - Komolyan a vérről akarod elnevezni?
-Most miért?? Probléma van vele? Rövid és praktikus.
-Nem értem, hogy ez miért lenne praktikus. - álltak le vitatkozni.
Kicsit kínosan éreztem magam a dolgok középpontjában. A gyíkember, Shigaraki és a portálos csak csendben figyelt minket, és hozzánk se szóltak. Deku és Toga egymással vitatkoztak, én meg ott ültem közöttük, mint egy idióta. Alig vagyok itt pár perce. Deku hirtelen beállított ide velem, közölte, hogy gonoszokkal kell együtt "dolgoznom", most meg leállt egy erős személyiségzavarral küzdő lánnyal vitatkozni, hogy mi legyen a nevem. Ráadásul ennek a lánynak valami vérmániája lehet. Valahogy el kell majd tűnnöm innen.
-Mit szólnátok, ha mondjuk egy tárgyról, teszem azt állatról lennék elnevezve? - szóltam közbe. - Úgy egyszerűbb dönteni.
-Mondtam, hogy nem jó a Chi. - nézett gúnyosan Togára Deku. A lány erre csak duzzogva összefonta a karját, és nem szólt semmit.
-Szerintem ne bonyolítsuk túl. Mit szólsz a "Hebi" - hez? - kérdezte Deku.
-Hmm... jó lesz. Tetszik a hangzása.
-Álnév akkor nem is kell neked.
-A Chi még mindig jobb... - duzzogott Toga.
-Deku - néztem rá a srácra - innen hova tovább?
-Mármint? - kérdezett vissza.
-Itt kell még ülnöm, vagy most mi lesz...?
Nem mertem rákérdezni őszintén. Hogy kell tapintatosan mondani azt, hogy "mikor húzhatok már el innen?"
-Fent van egy fölös szobánk. Ott tudsz majd aludni meg ilyenek.
-Akkor felmegyek. - tápászkodtam fel.
-Megyek én is! Körbevezetlek. - ugrott fel Toga. Hirtelen mintha elfelejtette volna, hogy leszóltuk a névötletét.
-Felviszlek. - nyújtotta a kezét Deku.
-Most megoldom egyedül is. - néztem rá.
-És amúgy is, ez most lányok közti program lesz. - lökdöste meg Toga a srácot. Kicsit vicces volt nézni, tekintve hogy a lány alig ért
fel Deku válláig.
-Nem tud felmenni. - mutatott rám a srác.
-Mondtam már, hogy egyedül is megoldom. - bicegtem el mellette. Lassan de biztosan haladtam a mutatott irányba. A kislány követett, de szerencsére meg se próbált segíteni, hanem előreszaladt. Éreztem, hogy a szobában lévő emberek engem figyelnek. Minél előbb el akartam tűnni onnan.
A lépcső előtt kicsit megálltam, majd a korlátba kapaszkodva feltornáztam magamat az első fokra. "Menni fog ez."-gondoltam.
Egy örökkévalóságnak tűnő idő után végre felértem. A lány ott állt a folyosó végén, és kíváncsian figyelt. Megtámasztottam magamat a falnál. Pihentem egy kicsit.
"Már egy kis lépcsőzéstől így kifáradni... szánalmas vagyok."
Mindenem fájt. Kezdett elegem lenni magamból. Mást se akartam, mint leülni abban az istenverte szobában, és a történteken gondolkodni. A falnak támaszkodva elbicegtem a lányhoz, aki kinyitotta az ajtót, és betessékelt.
A szoba  viszonylag tiszta és lakható volt. A jobb sarkában állt egy ágy, felette egy ablakkal. Abal sarokban egy íróasztal, mellette pedig egy ruhásszekrény állt.
-Egész otthonos. - ültem le az ágyra.
-Látnád azokat, amikben mi alszunk... túlságosan belaktuk magunkat. - mondta Toga.
-Izé... kösz, hogy idevezettél. - próbáltam véget vetni a társalgásnak.
-Végre tudok valakivel beszélgetni! Tudod milyen rég vágyom egy lány társra? - kérdezte.
Nagyon lelkesen nézett rám. Bár nem vágytam másra, minf egyedül lenni, nem akartam megbántani.
-Ha annyira akarsz beszélgetni, akkor mesélj nekem valamit erről a helyről, vagy magadról. - csaptam a közepébe. Talán hasznos információkhoz jutok, ami segíthet megszökni innen.

Sziasztok! Remélem tetszett a mai fejezet.
Annyit szeretnék hozzászólni, hogy a sztoriban feltűnhetnek hasonlóságok más fanfictionökhöz képest, ilyen például a sérült főszereplő. (Bocsánat, de minsig imádok sérült és beteg embereket beleírni a dolgobaXD) A sztorit nem másoktól "lopom" szóval ha valamilyen egybeesés vagy hasonló dolog történik, akkor elnézéseteket kérem.😅