Beleszerettem egy démonba

2.fejezet: Csak álom volt?

  Még egy kis idő kellett mire elaludtam. Mikor kinyitottam a szemem már a nap keltett az ablakból.

Ránéztem az órára és még csak pár perc múlva lesz 6 óra. Na ilyen is ritkán van hogy magamtól kelek fel kora reggel. És még álmosnak se éreztem annyira megem. Elnyújtóztam az ágyon amikor minden eszembe jutott az éjszakáról. Megint teljesen lefagytam és rémülten bámultam a plafont. Az ébresztő zökkentett ki a gondolataimból. Azon godnolkodtam hogy valyon tényleg valós volt e. Nem csak álmondtam? Nem az lehetetlen. Túl valós volt ahoz hogy csak egy szimpla álom legyen. Most mit csináljak? Mondjam el apunak? De tuti nem hinne nekem. Ahogy ismerem nevetne és azt mondaná csak álmodtam. Bár ezzel szerintem minden ember így lenne. Elég hihetetlennek hangzik de én tudom hogy nem álom volt. Nagy nehezen kikeltem az ágyból és leballagtam. Apa épp csinálta a reggelit. Meglestem mit csinál és megláttam a kedvenc reggelimet. Palacsinta. Annyira szeretem. Mintha apu megérezte volna hogy most erre van szükségem. Mikor meglátta hogy ott vagyok mögötte nagy szemekkel nézett rám. 

-Hát te ilyen korán fent vagy? És kérés nélkül? - meredt rám meglepve

-Igen. És egyszer egyszer én is feltudok kelni magamtól - gúnyolódtam kicsit

-Ez meglep. Máskor mindig úgy kell kirángatni. Olyan vagy mint anyád volt. - mondta mosolyogva. Mondta már párszor hogy anyu is elég hétalvó volt. Szeretem mikor mesél róla. Mindig aranyos dolgokat mesél. -Mindig azt csinálta mikor fel akartam kelni mellől hogy erősen átkarolt és a fejét a kezemre tette mivel így végképp nem tudtam kikelni mellőle. - mesélte nevetve

-Biztos ezzel mutatta ki mennyire szeret - mondtam nagy mosollyal

-Is. Meg mint mondtam azért is mert nem akart még felkelni és engem se akart elengedni.

-Így két legyen ütött egy csapásra. - mondtam nevete

-Igen ez valószínű. - mosolygott rám majd átölelt -Ha te nem lennél nem tudom mit csinálnék. - mondta és közben szorosan ölelt. Nem tudom mi ütött belé. Mindig kimutatja hogy szeret de nem ennyire. És emiatt én is elérzékenyülök. 

-Apa azt akarod hogy elbőgjem magam? - kérdeztem és közben kicsit megütögettem a hátát hogy oldjam a hangulatot. Ezután elengedett és rámnézett.

-Dehogy. Csak elkaptak az érzelmek. - mondta kicsit szomorkás mosollyal. Ekkor esett le hogy miért is ilyen a hangulata. Két nap múlva lesz anya halálának az évfordulója. Odamentem és megöleltem közben halkan megkédeztem.

-Veszünk majd valami szép virágot?

-Igen. Holnap elmegyünk és veszünk neki orchideát jó? - kérdezte és közben megsomogatta a fejem.

-Az volt a kedvenc virága igaz?

-Igen. De most menj, öltözz át és készülődj. Mindjárt kész a reggeli aztán irány a suli.

-Okés.

Ezzel felszaladtam. Elvégeztem a szokásos reggeli rutinom mosakodás, öltözés, smink. Eközben eszembe jutott hogy mi miatt is aggódtam eddig. Ettől a beszélgetéstől teljesen ki ment a fejemből az éjszaka történtek. Ismét végig futott rajtam a hideg. Nem tudom mihez kezdjek. Muszáj elmondanom valakinek. Talán csak megpróbálom elmesélni apának. Még ha nem is hisz nekem legalább valakinek elmondom és hátha könnyebb lesz. Lementem és leültem az asztalhoz. Apu pont most tálalt. Ő is leült enni. Itt az alkalom.