Az élet csupa meglepetés

45. rész《A vacsora... Már megint》

~~~

Amelia

Barom: Szia

Én: Szia

Barom: Hányra menjek érted?

Én: Miért?

Barom: A vacsora miatt.

Én: Ja. Én azt hittem nem akarsz látni.

Barom: Mia, ilyet sose mondanék.

Én: Megbeszélhetjük, kérlek?

Barom: Majd. Hányra menjek érted?

Én: 7?

Barom: 7-re ott vagyok.

Én: Oké.

Az órára nézek, ami lassan 6 órát üt. Ez csak egy vacsora, szóval a bézs színű ruhám mellett döntök, a fehér vászon cipőmmel. A ruhát épp az ágyra terítem, mikor kopognak az ajtón.

- Gyere.

- Szia Lia. - topog be az ajtón Gabe.

- Szia Gabe. - köszönök neki és leül az ágyamra. - Szeretnél valamit?

- Hát... Tudod azon gondolkodtam, hogy mostanában nemsokat vagy itthon. Vagy, ha itthon vagy, akkor Isaac-el és nem jut időd velem játszani. - ránézek az öcsémre, aki a kezét az ölébe tartva lefelé néz.

- Teljesen igazad van. Mit szólsz ahhoz, hogy felöltözök és játszunk valamit.

- Mit?

- Amit szeretnél.

- Lehetne az autós játék?

- Bekapcsolod? - bólint és egy vigyorral a fején kifut a szobából. Teljesen igaza van. Mostanában nemsokat voltam itthon. Nem csinálhatom ezt vele. Felveszem a ruhámat, a hajamat gyorsan besütöm. Sikerült loknikat varázsolni bele, így még sem hétköznapi, még sem flancos. A telefonomat töltőn hagyom és átmegyek Gabe szobájába.

- Nagyon csinos vagy. Hova mész?

- Vacsorázni.

- Isaac elvisz randizni? - kérdezi. Leülök mellé az ágyra és a kezembe nyomja a kontrollert.

- Nem igazán egy randi. Inkább egy családi összejövetel.

- Legalább nem lézer harcolni mentek.

- Miért nem volt jó? - pénteken, míg én szépen leittam magam, addig Gabe és az osztálytársai elmentek kirándulni. Végül abba maradtak, hogy lézer harcolni mennek.

- De, nagyon is jó volt. Benne voltam a top 3-ban. Csak nem lehetett enni bent. Így mindig ki kellett jönni. Még inni is. - méltatlankodik aranyosan. - Szóval, te egyél sokat. És örülj, hogy nem kell kint enned. - felnevetek.

- Rendben, hallgatok rád.

- Megint az R8-al leszel?

- Még szép.

- Kérlek, ne törd össze. Drága volt.

- Értettem főnök.

~~~

Én nagyon igyekeztem nem lecsúszni a pályáról, vagy belezuhanni egy szakadékba. Szegény autónak már nincs lökhárítója se teteje. Hogy hogy sikerült lerepítenem a tetejét, azt nem tudom. Az utolsó versenynél mindent bele adok, sőt bele is élem magam, mert csak Gabe hangos ,,ezaz,, kiáltása után veszem észre, hogy állnak az ajtóba.