Amnézia😈

4 - Beszélgetés Togával

-Komolyan kíváncsi vagy rám?- nézett rám kicsit meglepetten.

-Úgy tűnik, hogy mostantól a "társad", vagy mid leszek szóval... nem árt, ha tudok erről a helyről meg rólad valamit.- tettettem magamat.

-Már most nagyon kedvellek, tudod? - nézett bele vészesen közelről az arcomba. - Jó, úgyis kedvem volt beszélgetni. Izé... Toga vagyok és 17 éves. A képességemmel fel tudom venni mások alakját a vérük segítségével. Érted, leszívok belőlük egy kis vért, és a mennyiségtől függ az az időtartam, amennyi ideig az az ember lehetek. Tudod, miért csatlakoztam a Szövetséghez? - nézett rám. - Olyanná akartam válni, mint Stain. Ja, várj, nem emlékszel rá se ugye? - kérdezte. Megráztam a fejem. - Ő számunkra a legnagyobb hős. -mondta a lány csillogó szemekkel. Olyan volt, mintha nosztalgiázna egy kicsit, és nem is hozzám beszélne.

-Stain volt az, aki összehozott bennünket, habár ő soha nem volt a szervezet tagja. - kezdett bele a mesélésbe. -Tudod, amikor nagyon felnézek valakire, akkor olyanná akarok válni, mint amilyen az a személy is. Szóval mondjuk nagyon örültem volna, ha ő is csatlakozik hozzánk. Lecsapolhattam volna belőle egy picit. Mi azóta is az ő eszméit követjük. Szerinte a világon elszaporodtak a hamis hősök, akik csak a pénzért és a hírnévért mentenek embereket. Mi ugyanezeket a nézeteket valljuk, aminek köszönhetően együttműködünk, hogy megdöntsük ezt a hamis társadalmat. - fejezte be a rövid összefoglalóját a hosszú távú terveiknek.

-És szerintetek miért hamis ez a társadalom? - kérdeztem. Láttam rajta, hogy alábbhagy a mesélés iránti lelkesedése

-Saját tapasztalat. - tért vissza a mosoly az arcára. - Tudod, ha a mai világban kicsit is eltérsz a többi embertől, akkor őrült különc vagy, és kész. Elvileg a hősök arra vannak, hogy irányt mutassanak és mindenkit megvédjenek, igaz? De ez az egész csak egy illúzió. Amikor nekünk segítségre lett volna szükségünk, minket senki sem mentett meg. Ezért vagyunk ott, ahott. Veled is ez történt. - mondta.

-Tessék? Mi történt velem?

-Tudom, hogy semmire sem emlékszel, de szerinted most is itt lennél a "gonoszoknál", ha valaki megment? Nem. Téged sem mentettek meg. Egy gonosztevő sietett a segítségedre, nem egy hős. De térjünk át inkább egy másik témára. Most én kérdezek tőled. - nézett rám. "Ez a lány elég ijesztő, amikor elkomolyodik." - gondoltam.

- Nem hiszem, hogy fogok tudni válaszolni, de tessék csak.

- Mit gondolsz rólunk? - kérdezte.

Ez a kérdés meglepett. Alig ismerem őket egy ideje, még a nevüket se tudom, csak annyit, hogy ezek az alakok egytől egyik veszélyesek. Már a kisugárzásukból meg lehet állapítani.

-Hát... - kezdtem neki.- Elég... érdekesek itt az emberek. Még csak most érkeztem, semmit se tudok rólatok. Egy kicsit... ijesztőek. - vörösödtem el.

-Még szép hogy! Gonosztevőket annak is kell lenniük. - legyintett. - De egymást sose bántjuk. Mármint... - akadt meg. - Szinte sose. - javította ki magát.

- Megnyugtató. Viszont... egy kérdés azóta motoszkál a fejemben, amióta itt vagyok.

-És mi az?

- Öltetek... öltetek már embert? - kérdeztem óvatosan.

- Természetesen! Micsoda kérdés ez? - mondta halálos nyugalommal, ami megijesztett.

- Ez itt ennyire természetes? De hisz ez borzalmas! Nem éreztek... semmit, amikor valakinek elveszitek az életét?

A lány kicsit töprengett a válaszon.

- Nos... az ölés nálunk sem minden napos. Én például életemben egyszer nyírtam ki valakit. Őszintén... utána megkönnyebbülést éreztem. Mivel ez nagyon rég történt, azóta úgymond "feldolgoztam" és ezért tudok róla ilyen természetesen beszélni. Dabinál rendszeresebbek a gyilkosságok, de ő sem csak funból csinálja. Szóval ha szükséges, készek vagyunk emberéletet is elvenni.

Megijesztett, ahogy beszélt. Teljesen természetesnek vette, ha az egyikük megöl valakit. Világossá vált számomra, hogy ez a lány elmebeteg. Kicsit furcsán nézhettem rá, mert lehervadt a mosolya.

- Te is ugyanúgy nézel, mint a "normálisak". Amikor még iskolába jártam, a többiek bolondnak néztek a vérmániám miatt, pedig nem is tehettem róla. - bizakodva nézett rám. - Mindegy, előbb vagy utóbb meg fogod látni, hogy normálisnak lenni a legrosszabb. Most inkább visszamegyek idegesíteni a többieket. Szia! - húzott el gyorsan a szobából, egyedül hagyva engem a gondolataimmal.

Sziasztok! Tegnap nagyon belejöttem az írásba, ezért úgy döntöttem, hogy ma kirakok plusz egy részt :D.
Egyébként nem tudom, hogy feltűnt e, de a részeket péntekenként fogom kirakni, a mai egy ilyen "ajándék". Remélem tetszett <3