THE DEVIL'S SON || HyunLix ✔

❝ TIZENKETTEDIK - Áldozat ❞

♰

♰ A kirándulás napja, Június 18 ♰

- Ne fotózz már! - takartam el az arcom. - Mindig gáz képeket csinálsz rólam.
- De olyan kekszi vagy a vízesés mellett!
- Tanáár úúr, szóljon Minhora!
- Ne maradjatok le! - nézett ránk válla felett, kissé szigorúan. Nem gáz, nem lehet könnyű figyelni tizenhét emberre.
- Megyünk! - vágtuk rá egyszerre.
Már régóta el akartam jönni a Jeju szigetre! Rengeteg a látványosság, de azok a nagyapa szobrok kinyírnak... tengernyi van belőlük. A kedves osztályfőnökünk - miután kikönyörögtem, mert imádom hallgatni, ahogy magyaráz -, tartott egy kis ismertetőt róluk. Az 1700-as évek közepén kezdték ezeket a szobrokat kifaragni, és eléggé bizarra sikeredett... kimeresztett szemek, erősen összezárt száj, kezüket a gyomrukhoz szorítva tartják, és még sisak is van a fejükön. Méretük is különbözik, láttam akkorát, ami a térdemig alig ért fel, de valamelyik nálam is magasabb volt... valódi eredetük ismeretlen, de elvileg ezek a szobrok a démonokat és a gonosz szellemeket óvják. Oh, a nevük pedig Dol Hareubang, ami azt jelenti "kőből készült nagyapa". Közelebbről nézve inkább viccesnek tűnnek, mint ijesztőnek.
Hyunjin rengeteg random dolgot mondott a szigetről, és azt is említette, hogy volt már itt régebben, ezért tud sokat mesélni. Érdekes hely, mintha egy egészen más levegőt szívnék, mint Szöulban, de nyilván a sok növény miatt.
Az Istenek szigete, mi? Tényleg gyönyörű.
És nem csak a látvány, az étel is finom - bár egy nap alatt normális esetben nem ennék ennyit -.
Az itt lakók is nagyon kedvesek voltak, nem csak szállást biztosítottak, de ételt hoztak, meséltek az életükről a szigeten. Azt hittem, lesz olyan, aki eljönne innen, de nem. Azt mondták, hogy itt születtek, és itt is fognak meghalni, akár az elődjeik. Nem lehetnek elég hálásak, amiért évszázadokon át védték ezt a földet. Valójában szerintem én sem tennék másként...
Később a többiek lementek a partra, de én nem igen bírtam a hőséget, ezért a faházban maradtam, történetesen a szerelmemmel.
- Miért nem mész felfedező útra?
- Meleg van, és nem vagyok Dóra, a felfedező.
- Nekem is melegem van... nem szóltam - húzott az ölébe, ahogy az ágyán ült.
- Na ugye.
- De azért tetszik a hely, szívem?
- Igen, csodálatos! - mosolyodtam el.
- Örülök, ha tetszik.
- Bár jobban tetszik az, aki előttem van.
- Egyetértek. Egy angyallal szemezek éppen.
- Minden vagyok, csak angyal nem...
- Az én szememben az maradsz - puszilt arcon.
- De - kezdtem újabb monológba, de már tudja, hogy hallgattasson el... legalább tölthettünk egy kis időt együtt, bár nem volt több, mint egy kis tíz perces összebújás az ágyban. Csak feküdtem mellette, és kiélveztem a pillanatot. Aztán Minho beállított azzal, hogy sötétedik, és fel kellene állítani a sátrat - van, aki abba akart aludni, mert bulisabb, de én passzoltam, és maradtam a faháznál -, és a tábortüzet sem ártana rakni.
Nem kellett kétszer mondania,mentem segíteni, mert ez azt jelentette, hogy hyung fog grillezni valamit, szóval jah, ugrottam. Segítettem fát hordani a tűzhöz - nyilván nem ott grillezett, az csak a buli miatt kellett szintén -, és segítettem Minjinek sátrat állítani.
Azután pedig nagy lakomát csaptunk, de még a pia is előkerült mellé, amire Hyun csak annyit mondott, hogy "Már megint? Ti tudjátok, de ésszel!" Bár, én messziről kerültem az italokat, és inkább elmentem egy kör sértára, hogy égjen a zsír... ennyit zabálni ma! Séta közben pedig vízcsobogást hallottam, így követve a hangot, egy kisebb forrásra bukkantam. Még este is szép látvány! Eh, csak ne fújna a szél, remélem nem fog esni.
- Lixie, téged kerestelek - hallottam Minhot, mire megfordultam. Gondoltam, alig áll a lábán.
- Itt vagyok.
- Látlak - mosolyodott el, majd hozzám lépett és megölelt. - Hiányoztál!
- Részeg vagy - sóhajtottam, majd viszonoztam az ölelést... de arra számítottam a legkevésbé, hogy ezután egy fának lök, és megcsókol. Egy apró csókba még belementem volna, de ez nem az volt. Türelmetlen volt, és erőszakos... próbáltam eltolni, de tudtam, hogy ő mindig erő fölényben van velem szemben. Segítséget sem tudtam kérni, fogalmam sem volt, mit kellene tennem.
- Hyung, hagyd abba! Kérlek, ne csináld megint ezt!
- Ha engem választottál volna, nem itt tartanánk - mondta halkan, még mindig összeakadó nyelvvel.
- Minho, mit csinálsz? - hallottam egy ismerős hangot, ami eléggé lesokkolt... de aztán elhúzta tőlem, én pedig megkönnyebbültem kicsit.
- Mit csinálok? Felix az enyém! Mindigis az volt.
- Hyung...
- Ti ketten...? - nézett rám Hyun, mire lesütöttem a szemem, és aprót bólintottam.
- És? Szerettük egymást!
- De mostmár mást szeretek, Minho - néztem félve rá. - És te is. Nem?
- De akkor is hiányzol... sajnálom, hogy ilyen szörnyű bátyád van.
- Mondtam, hogy nem számít - sóhajtottam, majd csak leguggoltam a forrás elé, hogy igyak belőle... de aztán csak annyit érzékeltem, hogy elhomályosodik előttem minden, és akaratom ellenére lecsukódik a szemem.