Lost Control /SeongJoong/✔️

Huszonkilencedik Rész - Nem tudom

Hongjoong szsz.

San sírt.

A padlón feküdt és fogta a hasát, egyszerűen nem bírta abbahagyni a röhögést, ami annyira elhatalmasodott rajta hogy folytak a könnyei.

Én meg csak ültem, és belegondoltam abba, milyen jó, hogy van egy ennyire megértő barátom.

Hosszan pislogtam és fapofával néztem, ahogy szabályosan haldokolt, és utáltam magam, amiért fokoztam a sztorit, mert tényleg azt hittam, sose hagyja abba.

-Hagyd már abba - vágtam hozzá egy plüsst, vagy párnát, fogalmam sincs, talán a kettő keverékét, mire köhögés törte meg a vihogását.

És miután abbahagyta a köhögést... hát, folytatta.

Még kellett negyed óra, mire nagyjából sikerült lenyugodnia, de mikor az arcomra nézett újra nekikezdett, viszont sokkal rövidebb ideig tartott. A végén már felhúztam a térdeim, üres tekintettel bámultam a szoba sarkát, és próbáltam nem arra gondolni, mi történt.

-De... - kezdett neki megint a röhögésnek, majd pár másodperc múlva abbahagyta - miért... - megint.

-Ahj - morogtam rá, majd elvéve még egy plüssnek álcázott párnát az arcomnak nyomtam, majd a kettőt együtt a térdemre hajtottam - próbálj meg egy kicsit megértőbb lenni.

Egy kicsit szenvedtem. Talán tényleg egy kicsit. Rosszul esett az egész.

Még az is, hogy miután elhallgattam folytatta a vitát, és olyanokat vágott a fejemhez, hogy ennyi idősen nem tudhatom, mivel teszek jót vagy sem, és hogy nagyon gyerek vagyok még ahhoz, hogy bármit megértsek.

Mintha ő tudta volna. Pénzéhes paraszt.

Nem néztem Sanra, de hallottam ahogy elhalkult, kicsivel később pedig éreztem ahogy átkarolt, és a vállamra hajtotta a fejét.

-Legalább élvezted? - szólalt meg pát másodperc után.

-A vitát, vagy azt, hogy lefeküdtünk? - néztem rá, és próbáltam aprót mosolyogni - ha olyan lenne a természete mint amilyen jó volt az ágyban, a karjaiba vetném magam - forgattam a szemeim, San pedig ezen ismét felnevetett.

-Nem lehet minden tökéletes. Wooyounggal egyszer feküdtünk le, de amúgy állandóan szomorú, szeszélyesebb mint egy terhes nő, mégis szeretem.

-Szóval arra célzol? - félig tettem fel a kérdést, mire ő halkan hümmögni kezdett, és felemelte a fejét.

-Mióta beszélgettek? Két hete? Nem elég két hét arra, hogy kiismerj valakit - rázta meg a fejét.

-Neked sem szolgáltak sok információval - törtem össze az elképzelését - ebben a családban senki sem normális.

-Héj - bokszolt karba - hová tűnt az az aranyos, elfogadó Hongjoong akit eddig ismertem?

-Elveszett. Valahol a Park-dráma elején.

-Szerintem Yunhonál kezdődött - merengett - vagy akkor már ismerted?

-Huh - kezdtem el gondolkodni, és egyben meg is jegyezem magamban, hogy baromi régen volt - október. Október óta. Mert szeptember óta dolgozok ott, de akkor egy hónapig valamiért nem volt.

San homlokát ráncolva bámult maga elé. Látszólag nagyon gondolkodott valamin, és ez engem is gondolkodásra késztetett, de nem tudtam, a mondat melyik felét kéne megragadnom.

-Wooyoung október végén iratkozott át - gondolkodott hangosan, én pedig készültem szóvá tenni, hogy éppen nem Wooyoung volt a téma - lehet, hogy történt valami abban az egy hónapban? Mármint, amiért Seonghwa nem dolgozott, Wooyoung pedig átiratkozott.

-Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy tényleg egy család - csaptam a homlokomhoz - nem emlékszek semmire, amivel össze lehetne kötni. Plusz Seonghwa elég népszerű, minden mozdulatát követi a sajtó, ha lett volna valami, akkor tuti, hogy írnak róla az újságok.

-Mint a cikk, amiben azzal a lánnyal volt, aztán leplezve hogy nem hetero meghúzott? - simított a tarkójára, válaszként pedig fájdalmasan nagyot csaptam tenyérrel a combjára, aztán egy pillanatra összehúztam magam, mert tartottam attól, meghallották San visítását a szülei és bejönnek.

Azért ehhez hozzá tartozik, hogy a szülei mindig szívesen láttak, de főleg akkor, mikor Sannak segítettem. Egyébként csak egy meleg gyerek voltam, és mindig attól tartottak, hogy változtattam San "nézetein", amiért négy év alatt egy barátnője sem volt. Ezért is nem találkozott addig Wooyonggal iskolán kívül. 

Meg hát, akkor is úgy tudták, hogy a tételeimet hoztam át... ami igaz is volt. Részben.

-Csak dumáltak valamit. Egy rohadt irodában dolgozol, csak volt ott valaki, aki mondott valamit, ami mellett elmentél - próbáltam felidézni bármit, és miután megráztam a fejem, jelezve hogy nem hallottam semmit, fájdalmas képként villant be, amit muszáj volt hallanom.

-Basszus - tettem kezeimet a fejemre - ült két nő a hátam mögött. Többször beszéltek arról, hogy eltelt egy hónap, és hogy ez mennyire furcsa - Sanra néztem, és találkoztam az értetlen tekintetével - hogy hogyan engedheti ezt meg magának, és hogy mennyire elfogadhatatlan, hogy visszajön.

-Hyung, ez úgy hangzik, mintha egy börtönből engedték volna ki - célzott arra, milyen beleéléssel meséltem, amire lemorogtam, akár egy kiskutya.

-Nem biztos, hogy róla volt szó - ignoráltam a kijelentését - a szeptember húzós hónap volt, mi se tudtunk találkozni akkor, lehet, hogy tök másról beszéltek.

-Suttogva? - kérdezte, bár, részben kijelentésnek hangzott - akkor suttognak társaságban az emberek, ha nem akarják hogy halld amit mondanak. 

-Ez nem elég ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonj - tártam szét a kezeim - mellesleg valaha megkérdezted Wooyoungot arról, miért iratkozott át?

-Meg, többször is, és csak azt mondta, amit már mondtam. Mellesleg mi lenne ha egyszer, mikor ketten vagyunk, nem a Park család problémáiról beszélnénk, hanem a te problémáidról? -mászott az arcomba az utolsó szónál.

Realizáltam, hogy megint eltértünk a tárgytól, így lehajtottam a fejem és eltakartam az arcom, jelezve hogy semmi kedvem visszakanyarodni oda, miért érzem magam szarul azért, aminek alapjáraton nem kéne megérintenie.

-De szereted őt? - tette fel konkrétan azt a kérdést, aminek a megválaszolását hetek óta kerülgettem.

-Nem tudom, oké? - emeltem el az arcomtól a kezeim, majd szenvedve emeltem fel a fejem -  Nem közömbös, de nem is szimpatikus. Volt, hogy tetszett, és baromi irigy voltam Yeosangra, de akkor csak - mutogattam végig magamon, mert nem jutott eszembe a szó.

-Külsőleg tetszett - bólogattam.

-Most meg tényleg nem tudom eldönteni. Egyik pillanatban egy tök csábító férfi, aki pillanatról pillanatra veszi el az eszem, hogy befeküdjek az ágyába, másikban egy kamasz, aki mindent a fejemhez vág hogy megbántson, Mellesleg ott a tény, hogy a főnököm, híres, gazdag, hat évvel idősebb, én meg egy senki vagyok, akinek semmi esélye nála, és ez nagyon - hangsúlyoztam ki - rontja az esélyeim, szóval egyik részről beletörődök abba, hogy valószínűleg sosem működne.

-Későre jár, Hongjoong. Menned kéne, nem? - szólt rám egy nő az ajtóból, aki nevezetesen San anyukája volt.

Legnagyobb gyerekes zavaromban pedig tényleg el kellett könyvelnem, hogy képtelen vagyok halkan és jó időben kitálalni a szerelmi életemről.

---
2021.06.26