Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

9.| Álmok ✨

2019. augusztus vége

Zuhanok
Semmi másra nem emlékeztem, csak hogy zuhanok le egy hatalmas épület tetejéről.
És senki nem volt ott, aki megmentsen.
Se a szüleim, se Mary.

Zihálva ültem fel az ágyban, ahogy sikeresen felébredtem a néha napján kísértő rémálmomból. Többször is megdörgöltem a szemem, hogy realizáljam, hol vagyok, milyen nap van, és ez az egész csak egy borzasztó álom volt.

Kisimítottam homlokomra tapadt tincseimet, és nagy levegőt véve ránéztem az órára.
02:35

Levánszorogtam a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet, hogy kiszáradt torkomat enyhítsem. Erős fájdalmat éreztem, mintha rengeteget kiabáltam volna.
Ugye nem ordítottam tele a házat álmomban?

Megtöltöttem a poharamat hideg vízzel, és a konyhapultnak dőlve kimeredtem a kertre néző ablakon. Minden sötét és csendes volt kint. A szellő se rebbent, és éreztem, hogy kezdek megnyugodni.

Éppen belemerültem volna a gondolataimba, mikor halk neszezést hallottam az emelet felől.
Talán felébreszthettem Landot.
Megnyikordult a lépcső, és félve tekintettem ki a konyhából az előtér felé.
Lando a szemét törölgetve lépkedett lefelé, majd mikor kiszúrta, hogy figyelem, felsóhajtott.
- Hát te? Nem tudsz aludni? - lépett mellém, és ő is töltött magának egy pohár vizet.
- Rosszat álmodtam. - vontam vállat.
- Oh. Sajnálom. - simította meg a karom bátorítóan. Érintésétől máris jobban éreztem magam. - Akarsz róla beszélni?
- Nem nagy ügy igazából, csak... Van egy visszatérő rémálmom. - túrtam a hajamba zavaromban. Nem sok embernek meséltem róla, a szüleimen kívül csak Mary tudja, hogy néha-néha visszatérnek a borzasztó rémképek. - Nem sűrűn van, úgy félévente talán kétszer, de már gyerekkorom óta. Egy baromi magas épület tetején állok, és egyszer csak minden előjel nélkül zuhanni kezdek. Nem látok magam körül soha semmit, mintha a semmibe zuhannék, aztán egyszer csak feltűnik a talaj, és mielőtt földet érnék, mindig felébredek. Ilyenkor egyszerűen elfog a rettegés, hogy egyedül vagyok. Hogy csak zuhanok a semmibe, és nincs senki, aki megment. - remegett meg a hangom, és éreztem, hogy a szemem megtellik könnyel.
- Te jó ég, ez borzasztó. - szólalt meg halkan, és szoros ölelésébe vont.

Mindkét karommal erősen öleltem a fiút, minden idegszálammal abba kapaszkodva, hogy ez a valóság, és nem vagyok egyedül.
Sose vagyok egyedül.

- Ne aggódj Lily, én itt vagyok melletted. - súgta a fülembe.
- Megígéred, hogy mindig velem leszel? - kérdeztem sírós hangon.
- Lily... - simított végig hajamon. - Megígérem, hogy sose leszel egyedül. - sóhajtott.
- Köszönöm Lando! - szipogtam.
- Hiszen nem is csináltam semmit. - nevetett fel halványan.
- Azt köszönöm, hogy része vagy az életemnek.
- Ugyan Lily, hagyd ezt most! - húzódott arrébb.
- Bocsi, nem akartam túl szentimentális lenni. - töröltem le a könnyeimet.
- Semmi baj, elég zaklatott lehetsz most... Tudok valahogy segíteni? - nézett a szemembe.
- Aludj velem, kérlek! - mondtam ki az első gondolatomat, de Lando arckifejezését látva bár ne tettem volna. - Mármint... - kezdtem magyarázkodni a hajamba túrva - Ilyenkor nehezen alszom vissza, félek, hogy újra ezzel álmodok majd. - néztem rá félve.
Meglepett az ellenkezése, hiszen pár napja még neki indult be a fantáziája a medencében, miközben most semmi másról nem volt szó, csak arról, hogy megnyugtatna, ha nem lennék egyedül egy tök idegen helyen.
- Jól van. - fújta ki a levegőt - Ha ettől megnyugszol, veled alszom. - mondta kedvesen, és bátorítóan rám mosolygott.

Az elmúlt napokban sokat fejlődött a kettőnk között kialakult kapcsolat, kezdtem teljesen beleszeretni a fiúba, és ő is egyre többször mutatta ki felém a gyengéd érzéseit. Tudtam, hogy lassan akar haladni, én se akartam elsietni semmit, hiszen én is ugyanilyen voltam minden kapcsolatomban, ezért nem is erőltettem azt, hogy adjunk nevet a dolognak, ami kettőnk között van, vagy éppen az együtt alvást se. Valahogy természetes volt, hogy külön szobában hajtjuk álomra a fejünket, azon kívül a nap javarészét mindig együtt töltöttük. De most egyszerűen képtelen lettem volna egyedül maradni a rémálom okozta ijedtségemben. Mindig ilyen hatással van rám a zuhanás.