Az élet harcosai

1.

Épp a falaknál jácotam a barátaimmal amikor megszolalt a harang ami a felderitö egység viszajövetelét jelzi. Tehát lehet visza jött apukám!
Amint kapcsoltam futottam is a tömeghez de nem láttam semmit így inkáb haza siettem ahol két katona Ált az ajtóban. Oda siettem majd be furakodtam a lábuk között és oda mentem a síró anyukámhoz.
- Anyu mi a baj? Miért sírsz? Hol van apa? - kezdtem el fagatni aki csak egyre jöbban zokogni kezdett még nem egy magas szöke hajú fura szemöldökü férfi a katonák egyike oda nem jött és az nem mondta
- Apukád meghalt részvétem - amint ezt kimondta nemis akartam hinni a fülem ék oda bújtam anyjához és sírni kezdtem a két férfi pedig elment.
Apukám nem halhatott meg! Ö egy hós volt! Nem hagy hatja itt anyut és engem a kis Lizaronát! Hisz alig vagyok 10 megig érte, hogy itt marad! Miért vették el tölünk azok az izék!? Még fogom ölni az összeset!!
Egész este sírunk mik Anyira fáradt nem lettem, hogy anya ölében elaludtam. Reggel anya ébresztett fel.
-Kincsem keljél közelednek!! - sipákolt anya
- De mégis kik?- dörszöltem meg a sírás töl még mindig duzzadt szemem
- Az írások!! - erre a mondatra lefagytam ugyanis ez lehetetlen - Szed a lábad menyünk ámr átörtek két falatnemsoká itt lesznek!!
Alig bírta befejezi a mondatot mivel egy fatalmas kéz kikapta a szemem láttáraés ám csak álltam és néztem, hogy megeszik.
Teljesen elvoltam sokkoló a látam, hogy mond valamit de nem tudtamhogy mit. Lefagytam.
Mígnem engem is el kapott és még utoljára szemugyre vehetem a házunk és a meseszép tájat halálunk elött.
Apa ezekszerit mégsem hagyott el minket csak elöre ment.

{ÁTNÉZETELN!!! bocsi a hibákért }