Teach me how to love. |Steve R.|

1. Fejezet

Mire felébredtem már minden szükséges dolog az ajtóm előtt hevert becsomagolva, legalább ezzel nem kellett foglalkoznom. Gyorsan belelestem a táskába egy hotel kulcs, fegyverek, fontosabb tudnivalókról jegyzetek és erős fájdalomcsillapító. Sóhajtva behúztam a táskát, csak a szokásos női cuccok. Megkaptam a hamis irataimat és el is indultam. Az út három órás volt nekem még is csak 30 percnek tűnt. Megkaptam a célpontom helyzetét, majd el is kezdtem feltűnésmentesen követni. Messziről megfigyeltem, hogy csak hétköznapi ruhát viselt és lazán sétált valahova, így nyugodtan tisztáztam magamban, hogy talán könnyebb dolgom lesz mint gondoltam volna. Csak, hogy ez nem így volt. Követtem még egy ideig mikor végre egy nyugodtabb, szinte üres helyszínre érkeztünk, talán egy elhagyatott parkoló lehetett elkezdtem a dolgomat.
-Elnézést!-szólítottam le-teljesen eltévedtem, esetleg megtudná mondani merre találok egy kávézót?
-Menjen három sarkot jobbra majd egyet balra és ott talál egyet.-válaszolt gyanútlanul.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá kedvesen, majd mikor elfordult hátulról támadtam rá. Éppen egy kocsit akartam neki dobni az erőmmel, mikor valaki hátulról elkapott aztán oldalról pókhálóval lettem lefogva.
-Oh basszus-szorítottam össze a szememet, úgy látszik ez mégsem volt a legfelelőbb pillanat. Steve rám nézett majd idegesen a nyakamnál szorítva megkérdezte.
-Ki vagy te?
-A te legrosszabb rémálmod-vigyorogtam rá.
-Hé-jött oda Tony Stark lazán-nem ő az első ember aki megakart téged ölni Steve-közölte szórakozottan- Vigyük el a toronyba, bezárjuk egy olyan helyre ahová Lokit is raktuk régebben. Ott majd kiszedünk belőle valamit.
Majd csak annyit éreztem, hogy belém szúrtak valamit és minden elsötétűlt. Mikor újra észhez tértem egy szobában voltam székhez kötözve, előttem Stark állt.
-Hol vagyok?-kérdeztem tőle gyenge hangon. Kérdésemet meg sem hallgatva visszakérdezett.
-Ki vagy te?
-Tényleg számít ez?-néztem mélyen a szemébe.
-Akkor jobbat kérdezek. Mi a célod?- nem feleltem a kérdésére. Nagyot sóhajtott.
-Hát ha te akarod.-kilépett az ajtón majd egy perc múlva valami kék szerrel tért vissza, amit injekció formában belémnyomott.
-Ettől csak úgy énekelni fogod nekem az igazságot. Szóval ki vagy te?
-Liz.-feleltem gondolkodás nélkül.
-Vezetékneved?
-Nincsen.
-Mi volt a célod Stevvel?
-Megakarom ölni
-Akarod? Szóval még most is?
-Igen ez a küldetésem.
-Miféle küldetés?-nézett rám összevont szemöldökkel.
-Amire kiképeztek engem. Meg kell ölnöm a bosszúállókat.
-Mesélj nekem erről a kiképzésről.
-Kiskorom óta velük élek. Fegyvernek képeztek, amivel bármit letudnak győzni. Szupererőkkel ruháztak fel majd harcra képeztek.-próbáltam ellenállni, de csak úgy ömlött belőlem az igazság.
-Kik? És hogyan?
-A nevelőim. Sosem volt komolyabb nevük csak egy rakat orvos akiket megbíztak erre. Majd egy pár éve mikor megjelentek a bosszúállók felkérték őket, hogy adjanak ki engem mint fegyvert a csapat elpusztítására. Így Amerika Kapitánnyal akartam kezdeni. És sorra végig ölni mindenkit. Ez már úgy van bennem mint egy ösztön. Kiöltek belőlem minden együttérzést és szeretetett így jöttem létre én.-Tony nem válaszolt csak egy ezüst karperecet rakott a kezemre.
-Az esetben ha az erőidet akarnád használni a szökésre. Steve figyelj rá, míg Bruce-al ki nem derítjük kik a megbízói.- Majd elhagyta a szobát. Rogers csak a sarokban ült egy széken és nézett. Lehunytam a szemem és készültem arra ami következni fog. Megfogják ölni Joe-t. Tudom, hogy ez fog bekövetkezni mivel nem térek vissza határidőre. Ez volt a biztosítékuk, hogy visszamegyek. Hiszen tudták, hogy az egész világon egyetlen ember az akit szeretek és akivel törődöm az ő. Mivel egy emberből szimplán nem lehet eltüntetni az érzelmeket, így egy helyre fókuszálták, hogy mások iránt ne érezzek semmit így nyugodtan öldökölhettem. De ha Joe meghal az összes emberi érzelem fájdalommá alakul bennem, hiszen helyette csak egy lyuk keletkezik az életemben. És azt megfogom érezni. Tudtam, hogy fájni fog de arra nem voltam felkészülve hogy mennyire.