Főcímlapon

38(Erik)

Hanna szája olyan édes volt, amilyennek az első pillanattól kezdve tűnt. Nem is tudtam milyen régóta ábrándozom arról a csókról, amíg meg nem történt. Gyors volt, siettetett és túlzottan rövid.

Az öt csillagos hotel szoba mennyezetét bámulva csak két dologra bírtam gondolni. Arra a csókra és Hanna csüggedt alakjára, ahogyan egyedül áll az úton, utánunk bámulva. Legszívesebben ráordítottam volna apára, hogy állítsa le ezt a hülye kocsit, mert én nem megyek vissza Amerikába. Legalábbis Hanna nélkül biztosan nem.
Abban a pillanatban tudtam, hogy valami őrültséget fogok elkövetni, amint meghallottam a hangját a bejárati ajtónál. Olyan volt, mintha egy mágnes húzott volna maga felé. 
Apáék két hét karanténra ítéltek engem a pályán történtek miatt. Azt mondták, hogy az utóbbi időben túl sokszor hívtam fel magamra a figyelmet, ezért most el kell tűnnöm egy kicsit. Aztán felhívtak minket a menedzsmenttől. Választás elé állítottak. Vagy visszamegyek hozzájuk és koncertezem három hétig, vagy a karrierem mehet a levesbe.
Mivel a családommal egyet értettünk abban, hogy habár tanulni jöttem haza és pihenni, mivel ezt már itthon sem vagyok képes biztosítani magamnak, az elkövetkezendő heteket akár magántanulóként is tölthetem.
Ez annyit tesz, hogy minden koncerten a kottákban, a koncertek közt meg a füzeteimbe fogom dugni a fejem. Juhé!

A hotel szoba plafonjának nem sikerült választ adnia az élet értelmének kérdésére és a megnyugtatásomban sem ért el kiemelkedő eredményeket. Olyan érzés volt ott feküdni, egyedül, mintha elhagytam volna a jobbik felemet. 

- Baszki! -pattantam fel döbbentem.

Komolyan egy lány miatt viselkedem úgy, mint egy megrágott papucs?! Jesszus, pont olyan leszek, mint azok a nyálas zeneíró tinifiúk, akik a csajok után epekednek, miközben nem találják az igazit! Ennél nagyobb klisét magamtól ki nem találhattam volna!
De mégis. Ez van. Először nem akartam elismerni, vagy egyáltalán bevallani magam előtt, de Hanna már az első találkozásunkkor érdekelni kezdett. Aztán találkoztunk még párszor és hülyéskedtünk, majd ebből a kaotikus, érthetetlenül gyors barátságból részemről a dolog átfordult valami mélyebbre. Talán akkor estem bele végleg, mikor győztesen megállt felettem a paintball pályán.

Elcsábították a hírhedt nőcsábászt!

A pletyka egyáltalán nem igaz. Vagy legalábbis két felől lehet nézni. 
Egyrészt onnan, hogy mit jelent egyáltalán nőcsábásznak lenni. Ha a legtöbb velem egykorú meghallja ezt a szót, egyből arra gondol, hogy minden nap más-más nőt viszek ágyba. Na, hát ez szigorúan véve nem igaz. Mikor ide jöttem valóban volt néhány félreérthető lépésem. Például, hogy elvonultam lányokkal beszélgetni a partikon egy emeleti szobába, hogy halljam is őket. Mint utólag kiderült, az emberek ebből csak annyit tudtak leszűrni, hogy biztosan lefeküdtem velük. Pedig nem. Csak meghallgattam őket és tanácsokat adtam nekik. Semmi több. De az emberek nem bírtak ellenállni a pletykának. Szóval elindítottak egyet.
Én pedig készségesen közrejátszottam benne. Györgye ötlete volt az egész. A rossz fiú imidzs távol tartja tőlem a lányokat, akik komolyan érdeklődnének, a fiúkat viszont elég közel tartja, ahhoz, hogy normális barátságokat kezdhessek. A hangsúly kifejezetten a lányok távol tartásán volt. Ha az embernek barátnője lesz, fel kell készülnie rá, hogy ők bizony kérdéseket tesznek fel. Közel engednek magukhoz, ám cserébe ugyanezt várják el tőled is. Györgyének ettől van hányingere. Szóval tenni akart róla, hogy elkerülje ezt a mellékhatását a szerelem látványának és biztosítsa a titkom titokban maradását.

A jelenlegi helyzetemre kivetítve: távol akarta tőlem tartani az olyan lányokat, mint Hanna.

Mondjuk belebukott. Durván. Ez valamilyen módon beteges örömet szerez nekem, még úgy is, hogy tudom: számomra ez nem jelenthet jót. Hiszen most akkor én...

- Szerelmes vagyok? -csaptam le Györgye laptopjának fedelét, amin éppen dolgozott.

- Inkább csak túlteng benned a tesztoszteron. -nézett rám kicsit sem felvillanyozódva.- Nem mellesleg a helyes válasz erre a kérdésre a nem kéne legyen. Sőt, ennek fel sem kéne merülnie.

- De honnan tudhatnám, ha az lennék? -néztem rá esdekelve. Tudtam, hogy az ügyvédem szobájába rohanni hülye és elvetemült ötlet, de mivel senki más nem tartózkodott a hotelban, legalábbis ismerős, akivel erről tudnék beszélni, muszáj volt rá hagyatkoznom.

- Na jól figyelj... -sóhajtott gondterhelten.- Ahogy azt már mondtam párszor: tartsd távol magad Molnár Hannától! Fogalmad sincs róla ki az a lány, hiába állítod be azt, hogy igen. Viszont! Ha szerelmes vagy...nos, azt csak úgy tudod. Egyszer majd, ha ott áll előtted valaki és te nem tudsz másra gondolni csak rá, mert betölti minden érzékszervedet és csak arra tudsz majd gondolni, hogy mennyire szerencsés vagy, hogy ismerheted és szeretheted az illetőt...akkor az már szerelem. De inkább nem beszélnék erről többet, hacsak nem akarod hogy leokádjam az új cipődet.

Egy darabig még álltam ott. Csendben.  Nem is tudom mitől ijedten meg jobban: attól, hogy egyszer az életben Györgye először érzelmek táplálására való hajlamot mutatott, vagy inkább attól, amire rájöttem miközben beszélt.
Hanna eleve egy olyan személy volt, akire vagy minden figyelmedet odafordítod, vagy egyáltalán nem ügyelsz rá. A szemei úgy futnak mindig végig rajtad, mintha keresne valamit. Valamit, amiről még te magad sem tudsz.
A hangja viszont egészen más. Lágy és gondoskodó, mégis képes egy pillanat alatt az ellenkezőjére fordulni. Rideg lesz, idegen.
A kinézete pedig...egyszerű és igazi.

Betölti miden érzékszervemet? Minden bizonnyal.
Szerelmes vagyok belé? Nos, ezt a kérdést még nem akarnám megválaszolni még magamnak sem.

Aztán belém ötlött. Ott hagytam őt. Az úton. Miután megcsókoltam. És most bizony három hosszú-hosszú hétig nem megyek vissza Európába. Helyette itt leszek és ki tudja milyen államokban fogok koncertezni.
Arról pedig fogalmam sem lesz:

Most mégis mit gondolhat rólam Hanna?