~ Season ~ Befejezett

39. Paris

Sziasztok! Készüljön mindenki! Ezen kívűl már csak egy rész van ebből a könyvből. Nem így terveztem ezt a történetet, de ez lett belőle. Remélem akik olvasták azoknak tetszett és azoknak is akik majd fogják egyszer. Puszi R.

Hatalmas szemekkel nézek fel az előttünk tornyosuló épületre. Kicsit összébb fogom magamon a kabátomat is, így áprilisban még elég hűvös az idő. Fél kézzel azért még a botot szorongatom a kezemben, bár inkább már csak biztonságérzet miatt kell.

- Most komolyan Paraszt ide foglaltál szobát? – fordulok a mögöttem ácsorgóhoz. Közelebb lépve a derekamra csúsztatja a kezét, fejemet azonnal az erős mellkasának döntöm. Herman is csak bámul fel a hatalmas fényes épületre.

- De ide ám. A legjobbnak a legjobb jár. Amúgy meg nekik volt a legszebb kilátásuk a nászutas lakosztályból. Valamint a testőrünknek is itt volt normális szállás. – motyogja már a számba, nem bírom ki a finom ajkak érintése nélkül.

- Akkor jó! Ma mondtam már, hogy imádlak? – húzom közelebb pedig így is elég közel volt már hozzám.

- A gépen amikor másodszorra kaptalak el, akkor ezt mantráztad. – vigyorog bele a csókba.

- Akkor jó. Bemegyünk lassan, kezdek fázni. - nyafogom el magamat. A világért sem vallanám be, de a lábaim fájnak nagyon.

- Na tényleg menjünk beljebb srácok, hideg van. – dörzsöli össze a tenyerét Herman is. Majd mindkettőnket elkezd befelé terelni. A fogadó térbe érve az állam is leesik, minden csillog villog mintha minimum a királyi palotában lennénk. Harry a recepcióhoz sétál tisztes távolból nézzük, de azért hallótávolságon belül. Kíváncsi vagyok vajon a francia nőkre is olyan hatással van, mint az angolokra? Ó, je na mit mondtam? Húzom gúnyos mosolyra a számat. Ahogy elnézem a drágámat már veri a víz minden baja van. Idegesen pillog hátra mikor mentem meg, de most semmi ilyen nem áll szándékomban. Lehajtott fejjel elkuncorászok magamnak. Csak akkor kapom fel a fejemet, amikor nyüszíti a nevemet. Közelebb araszolva a pulthoz nézek a zöldszeműre Herman- al a nyomomban.

- Mi a probléma? – hajolok a lehajtott fejéhez teljes pánikban liheg. Csak a csodaszép könyörgő és könnyekben úszó zöldjeit látom.

- A számomat akarja. Kérdezett mindent, de még nem adja a szoba kulcsokat. Meg menjünk el kávézni és ilyenek. Én ezt nem bírom Loulu, kérlek segíts. – vonyítja, csak végig simogatom a kedves arcát. Majd a pult felé fordulok, ahogy elnézem öltözködésben még verik is az angol nőket.

- Üdvözlöm hölgyem a nevem Louis Styles Tomlinson. Itt mellettem a férjem Harry gondolom ő már bemutatkozott. Foglalásunk van, ha lenne kedves odaadhatná a kulcsokat. Amúgy köszönöm, hogy pánik rohamot okozott a férjemnek. – vetem oda a csajnak, csak bambul rám. Majd remegő kézzel nyújtja át a kártyát. Egy szót sem szól, ne is tegye. Kizárólag Harry miatt nem rendeztem balhét. Végig simítok a hátán mire felemeli a fejét.

- Gyere édesem menjünk fel. – felemeli a könnyáztatta arcát, annyira talán már nem liheg és remeg.

- Sajnálom uraim, elnézést kérek én nem akartam. – szólal meg a nő tört angolsággal, de erős francia akcentussal. A hanglejtése nem győzött meg csak gyilkos pillantásokkal fordulok felé.

- Jó! Remélem a csomagjaink már fent vannak. – vakkantom majd hátat fordítva neki, ragadom meg Harry kezét. A lift felé vezetjük egymást, ő pánikol, nekem meg lerohadnak a lábaim. A kis fülkében nem bírom tovább két kézzel csimpaszkodom belé. Herman csak kíváncsian figyel, de egy szót sem szól.