Blackthorn Hall titkai (Secrets of Blackthorn Hall)

I. Drága Cristinának, Emmától

Drága Cristina!

Megpróbáltam ezt a levelet a tündérországi Poliamor Házba címezni, de rájöttem, hogy talán sose érne oda. :) Oké, oké, csak viccelek. A New York-i Intézetbe küldöm, Clary azt mondta, hogy odaadja neked. Tudom, hogy Julesszal ide-oda pattogtunk a földgolyón, mint valami ping-pong labda, de végre letáboroztunk itt, Londonban legalább egy pár hónapra, szóval tudsz, és ajánlom is, hogy írj nekem a Londoni Intézetnek címezve – abban sem vagyok biztos, hogy ennek a helynek, ahol vagyunk van egyáltalán címe.

(És igen, küldhettem volna neked tűzlevelet is, de túl sok mondanivalóm van. Öveket becsatolni!)

Szóval, nem is olyan régen Julesszal Manausban, Brazíliában voltunk, és a Curupira démont tanulmányoztuk, mikor visszahívtak bennünket a Riói Intézetbe. Volt egy üzenetük Julian számára. A nagynénje – igen, az, amelyiket az L.A.-be érkezésed idején látogatták épp – meghalt. Nagyon szomorú. Na de, emlékszel arra a gyönyörű sussex-i házra, ahol élt? Hát, azt valami unokatestvérre hagyta, akiről soha senki nem hallott még, de Juliannek adta Blackthorn Hallt. Ami egy omladozó rom Chiswickben (London afféle külvárosi része). Aztán ide kellett jönnünk a végakarat egyik záradéka miatt (khm, a szótár szerint ez egy "valamely okmányhoz, például végrendelethez csatolt megjegyzés, melyben az illető okmányra vonatkozó bizonyos feltételek vannak"). Julian vagy kipofozza a helyet és újra élhetővé teszi öt év alatt, vagy a Klávénak kell adományoznia.

Tudod, milyen Julian. Gyorsan elhatározza magát. A hírek érkezése utáni napon már Londonba is jöttünk egy portálon keresztül.

Készen álltam, hogy pogácsákkal tömjem magam, teát igyak és felüljek az Eye-ra (mindenre, amit a legutóbbi londoni látogatásunk során nem tehettem meg, mert halhatatlan tündérharcosok üldöztek). De ez még azelőtt volt, hogy fogtunk volna egy black cab-et* az Intézetnél, hogy kimenjünk Chiswickbe, és megnézzük a helyet.

Kintről úgy fest, mint egy múzeum vagy régi könyvtár – tudod, nagy márványoszlopok, grandiózus lépcső, a hatalmas fémkupola a tetején pedig úgy néz ki, mintha lenne ott egy teleszkóp. (Nincs, megnéztem.) Belül inkább tündérmesére hasonlít. Nem úgy, mintha Tündérföldéről származna. Nem is úgy, mintha egy gyerekfilmből való lenne. Olyasfajta tündérmeséről beszélek, amiben egy omladozó palota ezer éven át szunnyad. Elég romantikus volt, úgy öt percig. Aztán kiszúrtuk az első patkányt, amint épp az egyik függöny bojtos végén falatozott.

A hely az izgalmas történelem, fura régi művészet és totális lepusztultság hátborzongató egyvelege. Vannak menő portrék régi Blackthorn felmenőkről, szinte sértetlenek. Julian azt mondta, a legtöbbjüket nem ismeri fel. Néhányuk neve oda van írva a vászon hátuljára vagy a keretre, de a Blackthornon kívül egyik sem mond számunkra semmit. Vannak faládák tele régi könyvekkel és tanulmányokkal, továbbá gyönyörű területek, amiket benőtt a gaz, de biztos vagyok benne, hogy egykor kertek voltak, ma pedig a dzsungel angliai verziói. Áll itt egy régi üvegház, meg egy fura kis téglából készült építmény, aminek nem látjuk értelmét. (Fészer? Nagyon kicsi fegyverszoba?) Az egész hely maga a káosz, és a ház nagy része már nem is lakható. Valaki kiépített egy "modern" lakosztályt az épület egyik szárnyában, valószínűleg a hatvanas években. (A lakosztály egyébként arra a vintage turkálóra emlékeztet Topangában, ahová egyszer elrángattalak. Emlékszel még?) Bárki is élt itt, a szekrényben hagyott egy csomó fajta vintage ruhát, a falakat bolondos virágmintás tapéta díszíti, és minden tele van modern művészettel. A lakosztályban legalább van áram, folyóvíz és fűtés, amivel a ház többi része határozottan nem rendelkezik.

Na, visszatértem. Bocsi, egy pillanatra abba kellett hagynom az írást. Julian értem kiáltott. Az emeleten volt egy helyiségben, ami talán bálterem lehetett? A lényeg, hogy tett egy rossz lépést, és a lába átlyukasztotta a padlót. (Nem teljesen, ami azért megkönnyebbülés, de azért lyukat hagyott.) A bálterem nagy és poros, de látszik rajta, hogy régen gyönyörű és nagyon puccos lehetett. Hatalmas francia ajtajai vannak, amik márvány erkélyekre nyílnak, bár a nagy részükből már hiányzik az üveg.