Ellenség vagy Szerető...

15 fejezet: Kiderül a titok...

-Büszke vagyok rád!-mondta a mögöttem sétáló fiú.
-Mit akarsz tőlem Draco?-kérdeztem.
-Miért vagy most ilyen hercegnő?-kérdezte Draco.
-Kérlek ne hívj hercegnőnek! És még van képed megkérdezni, hogy mi bajom?!-háborogtam.
-Te komolyan gondoltad azt a szakítás dolgot?-kérdezte szomorúan.
-Igen...el sem tudod képzelni mennyire szeretlek és milyen nehéz ez most nekem...-montam könnyes szemekkel.
-Akkor miért szakítottál, ha ennyire fáj?!-kérdezett ismét.
-Ezt neked is tudnod kéne Draco! Titkolózol, elhanyagolsz és még bunkó is vagy velem! A bunkóságot még úgy néha-néha elnézem, mert tudom milyen vagy...de a többi...nem értelek, nem vagy te ilyen!-magyaráztam sírva.
-Sajnos minden megváltozott...ez van!-mondta.
-Mi változott? Nem szeretsz vagy mi? Ha erről van szó, akkor mondd el, elfogadom!-kiabáltam.
-Nem erről van szó...nem mondhatok semmit!-mondta félénken.
-Mi az, hogy nem mondhatsz semmit?!-morogtam.
-Utálnál érte Lily...-mondta már ő is könnyezve.
-Egy dolgot jegyezz meg! Én téged már soha többé nem tudlak utálni, bármit is tégy!-mondtam.
-Tudod milyen varázslat a Harmonia Nectere Parsus?-kérdezte.
-I..igen, tudok róla ezt-azt...-legbelül selytettem, hogy mi lesz a válasza, de egyszerűen nem tudtam elképzelni sem elhinni.
-A Malfoy család sötét és titokzatos...sajnos eljött az idő, amikor én is olyanná válok...-magyarázta.
-Draco te miről beszélsz?-kérdeztem dadgogva.
-Voldemortról...Halálfaló vagyok Lily!-mondta felemelt hanggal.
-A...az nem lehet...-mondtam sírva.
-De igen...épp, ezért nem kellett volna mondanom semmit...köztünk nem lehet semmi, bármennyire is akarom és küzdöm ez ellene...-mondta könnyes szemekkel a fiú.
Soha nem láttam még Draco Malfoyt sírni...én egy érzéketlen es bunkó tuskónak hittem, amíg bele nem szerettem...
-Draco...Voldemort ölte meg a szüleimet...és még több millió embert...hogy vagy képes mellé állni?!-mérgelődtem.
-A szüleim is halálfalók, így nekem is az kell legyek...ez egyszerű és világos!-magyarázta.
-Nem! Ez nem egyszerű és főleg nem világos! Ha Voldemortnak elég ereje lesz meg akarja, majd ölni Harryt...és engem is...-mondtam, majd újra könnyezni kezdtem.
-Hidd el a legkevésbé sem érdekel Potter sorsa!-mondta.
- É...és az enyém?-dadogtam megijedve.
A fiú nem válaszolt csak elszomorodott, könnyes szemekkel nézett végig rajtam...
-Remélem végig nézed, ahogyan kihúny a fény a szememből...lehet, hogy valójában tényleg csak egy szívtelen fiú vagy...az a parányi kedvesség csak álca, hogy elrejtsd azt, ami belül vagy...kezdem úgy érezni, hogy te sose szerettél engem Draco...-a mondandóm végén annyira sírhatnékom lett, hogy inkább elmentem Draco közeléből.
Kimentem megmosakodni a mosdóba, ahogyan eredetileg terveztem, utána visszamentem Piton órájára.
-Még volt képe visstajönni Miss Potter?!-mordult rám Piton.
Pont vége lett az órának.
-Mindenki mehet, kivéve téged!-majd rám mutatott.
-Eddig sikerült meghúznia magát az óráimom, de most csak felkeltette a figyelmem! Nem jellemző! Van erre valami elfogadható, értelmes magyarázata Potter?!-gyanakodott Piton.
-Elnézést, én tényleg nrm vagyok ilyen...azt hittem maga megért Piton professzor! Ne tessék haragudni, hogy emlegetem az anyám, de én ugyanúgy elvesztettem azt az embert, akit teljes szívemből szeretek, mint maga az anyám...-mondtam.
-Mint mondtam sem magának, sem a pöffeszkedő bátyjának nincs köze a magánéletemhez! Főleg nem másnak! A helyzetét illetően...láttam, hogy Draco Malfoyal sok időt tölt...Fogadjon el egy jó tanácsot tőlem Miss Potter: Draco nem olyan fiú, akivel minden happy and...pont az ellenkezője...és, ha rám hallgat, akkor nem kerül többé szerelmi viszonyba vele! Csak egy tanács, ha már arra vár, hogy megértsem magát! Remélem a jövőben megkapom a kellő tiszteletet az órámon, valamint azon kívűl, mert, ha nem így lesz, akkor garantálom, hogy nem fog sokáig tartózkodni a Roxfort iskolában!-mondta Piton végig kifejezéstelen arccal.
-Elmehet!-mondta, majd becsukta utánam az ajtót.