Amnézia😈

9 - Indulás

Egy bőrönddel a kezemben álltam a többiek előtt, amiben a ruháim és egyéb szükséges holmijaim voltak. Indultam Endeavor ügynökségéhez.
Shigaraki, Dabi és Spinner sajnos nem tudtak itt lenni, ezért Toga, Kurogiri és Deku "búcsúztatott".
-Ha elcseszed, magam foglak felvágni. - mondta Toga kedvesen mosolyogva.
-Kösz, olyan érzelmes vagy. - mosolyogtam rá vissza gúnyosan. Kurogiri a pult mögött állt, és az amúgy is tiszta poharakat törölgette. Deku egy bárszéken ült, és minket figyelt.
-Nyugi, viccelek. - nevetett. - Bár neked úgyse fájna. - jegyezte meg.
-Igaz, de nem tudom örökké bekapcsolni a képességet.
-Figyi... - nyúlt bele a zsebébe. - Ezt vidd magaddal. - nyújtotta nekem oda az egyik kedvenc pillangókését.
-Nem hiszem, hogy beengednének vele... - vettem át a kést.
-Tartsd magadnál szükség esetére. - mondta.
Megöleltem Togát, majd Kurogirihez fordultam.
-Indulhatunk.
Megnyitott Deku mellett egy portált. A zöld hajú odanyújtotta nekem a tenyerét rgy pacsira, miközben ennyit mondott:
-Aztán el ne szúrd!
Belecsaptam a kezébe, majd átmentem a portálon. Nem néztem hátra.

Rögtön az Endeavor vezette ügynökség melletti kis sikátorba értem. Mivel megtanultam használni a képességemet, nem fájt, amikor elindultam a bejárathoz, viszont még mindig feltűnően sántítottam.
A biztonságiak leellenőrizték a csomagomat és az irataimat, majd beengedtek a hatalmas épületbe. Szerencsére Toga kését jól elrejtettem, így azt nem vették észre.
Az előtér tele volt emberekkel. Egy kis csapatnyi, velem egyidős diákok álltam a terem sarkában, hogy ne zavarják a sürgő-forgó asszisztenseket. Kész káosz volt bent. A segédek be és ki rohangáltak az épületből, sorra érkeztek az újabb segélykérések. 
"Ezért nincs eszem ágában se hősnek lenni." - gondoltam. "Vagy akár segédnek."
Megindultam a diákcsoport felé.Nem akartam a kijáratnál álldogálni, mert az útban voltam. Nem voltak szimpatikusak az itt dolgozók, de ettől még nem fogom megzavarni őket a dolgukban. Az ráér később is.

Megálltam a diákok mellett. Láttam, hogy náluk is van bőrönd, meg néhány cucc. Egymással beszélgettek. 
Csak álltam mellettük, és nézegettem. Nem köszöntem nekik, ezért azt hittem, hogy nem is vettek észre. Aztán valaki megveregette a vállamat.

Uraraka szemszöge

-Srácok... - szakítottam közbe a beszélgetést. 
-Mi van, gömbfejű? - nézett rám Bakugo.
-Ne hívd őt így, Bakugo-kun! Ez illetlenség! - szólt rá Iida.
-Látjátok azt a lányt mögöttünk? - mutattam óvatosan hátra. A többiek is óvatosan megnézték a lila hajú, magas lányt. - Nem gondoljátok, hogy hasonlít... rá...? - kérdeztem tapintatosan.
A többiek csak szó nélkül álltak. Kirishima visszanézett még egyszer a lányra.
-Uraraka... szerintem ha ő lenne, akkor köszönt volna, nem gondolod? - mondta Mina szomorú hangon. 
-Nem hiszem, hogy ő lenne az, viszont való igaz, hogy nagyon hasonlít rá. Egyforma magasak, és neki is olyan vékony karjai vannak. Látjátok? - nézett hátra megint.
A lány nagyon belemerülhetett a gondolataiba, mert elég feltűnően néztük őt, mégse vette észre.
-Való igaz, nagyon All Might-szerű a testfelépítése... viszont talán kicsit kifinomultabb... - gondolkozott Iida.
-Odamegyek hozzá. - mondtam.
-Uraraka, ne... csak zavarnád... - próbált visszatartani Mina. Azonban nem hallgattam rá, és odamentem a lányhoz. Meg kell róla győződnöm, hogy nem ő az.
Óvatosan megkocogtattam a vállát, mire a gondolataiból kizökkenve, zavartan fordult felém. Nagyjából egyforma magas volt Momo-channal. Hirtelen nem tudtam megszólalni, annyira hasonlított rá.
-Igen...? - kérdezte.
-Szia! Uraraka Ochaco vagyok! Nem ismerjük valahonnan egymást? - kérdeztem.
-Izé... - a lány megdörzsölte a homlokát, mintha fájna a feje. - Nem hiszem... - motyogta. A hangja pontosan olyan volt, mint az övé.
-Oh, értem. Akkor, téged hogy hívnak? 
-Ayumi vagyok. -mondta. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy nincs teljesen itt fejben, de tovább faggattam. Tudni akartam, miért hasonlít rá ennyire.
-És honnan jöttél? Még sose láttalak.

Hebi szemszöge

-És honnan jöttél? Még sose láttalak. - kérdezte.
-Eddig külföldön éltem a szüleimmel, és tavaly költöztünk vissza. - mondtam. Próbáltam rövidre zárni a beszélgetést.
-Oh , értem. Ezesetben, bocsi a zavrarásért. Nyugodtan gyere oda hozzánk, ha szeretnél. - mondta, majd visszament a társaságához. Észrevettem, hogy engem bámulnak. Ugyanolyan ismerősnek tűntek, mint amilyen ismerősnek tűntem én nekik.

Mármint...
Ezt az Uraraka nevű lányt  ismerem.
Hiszen egyszer már megmentettem. Ő volt az a barna hajú lány az álmomból.