Beleszerettem egy démonba

9.fejezet: Szemtelen démon

-Boo -mondtam és közben a vállaira tettem a kezeim hogy hatásosabb legyen az ijesztés ami sikerült is mert felsikított. Emiatt pedig az apja feljött hogy megnézze mi is történt.

Zoé szemszöge

Annyira megijedtem hogy a torkomban éreztem a szívem. Ráakartam szólni Márkra de nem tudtam mert apa hirtelen benyitott és kerek szemekkel nézett rám.

-Mi a baj? Mi volt ez a nagy kiáltás? Történt valami? -kérdezte apa aggódva. Apára majd Márkra néztem és lassan leesett hogy apa nem látja őt. Ezért gyors ki kellett találnom valamit.

-Se-semmi csak hirtelen megláttam pókot az asztalon és megijedtem. De már úgy látom elszaladt. Tudod mennyire félek a pókoktól. -mondtam improvizálva

-Ja értem. Mát azt hittem történt valami baj. Megijesztettél. -mondta kicsit megnyugodva

-Bocsi. Nem akartalak megijeszteni. De elhiheted hogy elég nagy pók volt. -mondtam és sandán Márkra néztem hogy értse a célzást. Persze ő csak vigyorogva nézi a jelenetet. Látszik jól szórakozik de én kevésbé.

-Rendben. Lassan aludj mert holnap suli. Sikerült mindent megtanulni? -kérdezte apa

-Igen megtanultam. És nemsokál fekszek le. Csak még ezt végig nézem. -mondtam és közben mutatta a monitorra.

-Oké. Jó éjt Zoé.

-Jó éjt. -köszöntem el és már ki is ment. Megvártam míg eltávolodik majd mérgesen néztem Márkra és összefontam a karom magam előtt.

-Ez mire volt jó? Halálra ijesztettél és még apunál is ki kellett magyaráznom magam valamivel.

-Ha tudnád milyen fejet vágtál. Teljesen megérte ezért a látványért. -mondta és közben a hasát fogva nevetett.

-Haha. Nagyon vicces. Röhög a vakbelem. -mondtam és vállba ütöttem. Nem tudom honnan jött a bátorság hogy ezt tegyem hiszen ő egy démon és ráadásul nem is ismerem. De mégis olyan mintha régóta ismerném és ezt nem értem. És emiatt úgy érzem megbízhatok benne.

-Neked nincs is olyanod. -mondta és még mindig nevetett -10 éves korodba kiszedték. -itt már nem nevetett csak jókedvűen lehuppant az ágyamra.

-Jól van már te mindent tudó. -jegyeztem meg és leültem mellé

-Arról már nem én tehetek hogy tudok rólad mindent.

-Tudom. De akkor sem ér. Úgyhogy ha már itt vagy kicsit mesélhetnél te is. -mondtam kíváncsian.

-Szóval tényleg érdeklődsz irántam? Mondjuk ma ez azt hiszem bebizonyosul. Tudod mikor apuddal beszélgettetek ebéd közben. -mondta széles vigyorral persze én meg teljesen elvörösödtem szerintem olyan voltam mint egy paradicsom.

-Mi? Nem. Félreérted! Épp úgy ahogy apa is. Egyáltalán nem érdeklődöm irántad. -mondtam mentegetőzve. Az igaz hogy elég helyes és valahogy egyre szebbnek gondolom a vörös szemeit és a testalkata is elég jól néz ki de nem érdekel. Csak azért kérdezősködök mert nem érzem fernek hogy mindent tud rólam.

-Aha persze. Majd meglátjuk kislány! -mondta vigyorogva és mondani akartam a szokásos monológom hogy ne hívjon így de már belekezdett a következő mondatába. -És mit szeretnél tudni rólam? Mit meséljek? -kérdezte félmosollyal

-Bármit. Ami eszedbe jut. -mondtam kicsit még durcásan

-Jó. Az alvilágban élek a családommal. A szüleimmel és az öcsémmel.

-Van egy öcséd? -vágtam közbe a mondandójába -Mi a neve?

-Igen van és Dominiknak hívják.