Küzdelem az álmokért

3. fejezet: Noah

Arra ébredni, hogy nyílik egy vasajtó nem egy álom. A hangos nyikorgó hang a másnapi gyötrelem után pont nem hiányzott. Felrángatott a földről, a falhoz szorított és elkezdődött a reggeli kínzás. Csak egy gumibábu vagyok neki. A hirtelen fájdalomtól felnyikkantam, melynek következtében csak még erősebben döfött, mintegy büntetés képpen. Nem baj, lassan vége. Lassan rám találnak. - nyugtattam magam. 

- Élvezd! - csapott egyet a hátamra, amitől fájdalmamban felnyögtem.

Belül sírtam, de ezt nem mutathattam. Nem mutathattam, mert féltem, akkor sosem lesz vége ennek az egésznek.Sosem fogja abbahagyni. Bár volt már ennél rosszabb is, mióta itt vagyok. 

×××

Fogalmam sincs, hány napja feküdhettem annak a büdös koszos pincének a hideg kövén, de egyik nap meghallgatták a könyörgésem. Egy férfi rúgta be a vasajtót és vitt ki a karjaiban a mentőautóig. Ott egy hordágyra helyezett, ahol betakargattak, a következő pillanatban pedig édesanyám és a barátom síró hangját hallottam.

- Édes istenem. Jól vagy? - kérdezte anya. Damian miért nem jön ide? 

- Fá... Fáradt vagyok - csuktam le a szemem.

Legközelebb a kórházi ágyban tértem magamhoz pizsamába bújtatva, nyakig betakarva.

- Anya... Neked nem a munkahelyed...

- Sss... Pihenj, ne beszélj. Elengedtek. Apád volt bent. Holnap bejön.

- Fázom - vacogtam.

- Szólok a nővérnek.

A nővér adott egy lázcsillapítót, amitől ismét aludtam egy jót. Másnap reggel pedig jöttek a rendőrök felvenni a vallomásom. Mindent elmeséltem az ott töltött napjaimból.

- Köszönjük. Sokat segítettél. Kellemes pihenést és jobbulást - köszönt el a rendőr.

Még egy napig tartottak bent, aztán mehettem haza. Másnap iskola. Anya ragaszkodott hozzá, hogy ne menjek be, de kellett valami, ami eltereli a figyelmemet. Bár utólag ez egy átgondolatlan döntés volt. Így aztán hétfő reggel anya elvitt iskolába. Az udvarról akkor már mindenki bement hiszen akkor kezdődött az óra. Első óra: ofő. A portás boldogan köszöntött, majd amikor odaértem a teremhez egy pillanatra megálltam. Mi van, ha az egész napom erről fog szólni? Kettőt kopogtam, majd a tanár engedélye után benyitottam. Meglepetten nézett rám mindenki, én meg csak köszöntem és helyet foglaltam.

- Örülünk, hogy visszatértél. Jól vagy?

- Igen tanár úr. Nem akarok róla beszélni. Szeretném, ha legalább az iskolában nem erről szólna a napom.

- Rendben.

A szünetben mintha mi se történt volna beszélgettünk a többiekkel. A második óra azonban testnevelés volt, így el kellett mennünk öltözni. Az évfolyamtársainkkal voltunk, mert az ő tesitanáruk hiányzott. Ami egyet jelentett nekem. Ő is itt volt.

- Örülök, hogy látom a szép szemedet - csókolt meg a teremben.

- Szeretlek - ölelt át, majd bejött a tanár.

- Szép jó napot fiatalok - köszönt, majd megakadt rajtam a szeme. - Örülök, hogy itt vagy.

- Én is.

A tanár azonban az utolsó húsz percben olyan feladatot adott, amiben térdelni kell. Nehéz volt. Nem tudtam magam megtartani. Fájt, de nem sírtam.

- Jól vagy Noah? - kérdezte Damian.

- Túlélem - válaszoltam.

- Nem ezt kérdeztem - lépett oda hozzám.