1.

226 11 0
                                    

Mint mindig, a nap sugarai leheltek életet Konoha utcáiba reggel, ilyen korán csak az idősek kelnek fel igy csendes ilyenkor a környék. Sasuke szeret ilyenkor kelni, nincs Naruto se Sakura csak a csendes utcák. Szemeit lassan nyitogatja, az ablakából bejövő friss szellő simítja meztelen felsőtestét ami ennek hatására libabőrbe bújik s közben eme test tulajdonosa próbál magába is életet csiholni. Mikor már már sikerűlt neki elhagyja oly szeretett ágyát ami elég nagy volt mégis egyedűl foglalta el, kicsit bántotta is hogy ennyire magányos de egyben megnyugtatta hogy se Naruto se senki aki idegesíthetné ilyenkor nem húzza az agyát. Szekrényét kinyitva azonnal kikap valami göncöt ami eltakarja teste nagyobb részét a kiváncsi szemek elől és elkezd készülődni.

Mint maga a tökély úgy battyog ki a lakásából bezárva maga után az ajtót, és már megy is a jól megérdemelt nyugalmas sétára.

Konoha utcáit járta csiga lassúsággal és már biztos hogy egy órája sétál, kezd unalmassá vállni de a hetes csapat még csak sokkal később fog gyűlekezni, ugyhogy addig kénytelen elviselni az unalmas sétát amit bár szeretett mostmár egészen mást csinálna. Akaratlanul is a szőkére terelődött a gondolata és arra a bizonyos napra mikor megcsókolták egymást egészen véletlen, sose hozták szóba mert kinem állhatják egymást és egyáltalán nem volt szándékos de mégis, Sasuke akarta tudni hogy a szőke mit érzett közben.

Kérdések sorozata merűlt fel a fejében.
Jól csókolt a fekete?
Tetszett a szőkének?
Elkapta a fejét tehát nem valószínű.
Tényleg véletlen?
Ő is kiváncsi milyen ha igazán megcsókolnak?

A fekete gyorsan hesegette ki a fejéből még a gondolatot is hogy valaha annak a hülyének a szája rontotta meg az ő ajkait és inkább a nemrégiben lefolyt küldtetésen kezdett rágódni.
Zabuza és Haku egymás mellett pihen, szomorú vége lett és ez belül mardosta, de egy valaminek örült, megvédte a szőke csinos seggét Haku támadásai elől.

Azonnal a fejéhez kapott és a két kezével kétoldalt pofozta fel magát.
-Mi az hogy csinos seggét? Fúj annak a hülyének nem csinos se segge se semmilyen hozzátartozó testrésze. Mondta halkan szinte suttogta és inkább az útnak szentelte figyelmét.

Nem tudta figyelmen kívűl hagyni hogy már nemigen csendes az út, egyre zajosabb gyerekek lepték kőrbe és a sikításaik rázták fel az eddig alvó lakosokat. Tudta hogy valszeg a szőke is már ébren van és egy ráment töm a fejébe, a teste nagyrészét rámen teszi ki ugyhogy megse lepné ha igaz lenne a feltevés, igy elindul oda ahol Narutonak kéne tömnie a fejét.

A jó öreg ichiraku nál ált meg és már látta hogy igaza volt, Naruto éppen ráment eszik. Oda hajol és megkóstolja Naruto ételét aki erre mérges fejet vágva ~szinte az orrán jött ki a gőz úgy~fordult meg a tengelye körül a fekete iriszekbe pillantva. De ledemredt hogy ennyire közel hajolt az ő imádott ellensége. A fekete megkóstolás után egyből elhajolt és leült a szőke mellé és kinyögte azt amitől Naruto rájött miért kostólta meg

-Egy olyat kérnék amilyet Naruto eszik. Felelte és már készűlt is az étele, Naruto nem értette hogy miért nem tudott volna kérni belőle és miért termett ilyen hirtelen csakúgy mögötte, de egy vállrándítással újra enni kezdett.

Ketten, egymás mellett esznek, csöndben,kínos a csend mint egy furcsa randin, ez a gondolat mindkettőnek a fejébe szállt. Egymásra néztek és tudták, ugyanarra gondolnak habár nem mondtak semmit, zavarodottan fordították el fejüket mintha meglennének sértve a feltevéstől de mindketten tudják hogy Sasuke bizony a belépővel igen furcsa hatást keltett ami hajazott romantikus irányzat felé.
Úgy próbálták elkerűlni a másik szemét mint két idióta akik összevesztek egy csokin, de valahol mindkettőjüket nyugtatta hogy bizony itt vannak ketten egymásnak, mint két jó barát.

Első oldal, naigen kemény nekikezdés számomra, nem vagyok túl jó írásban:c minden fejezethez próbálok képeket csatolni csakhogy jobban eltudjátok képzelni<3

Elvesztem (sasunaru/narusasu)Where stories live. Discover now