Ellenség vagy Szerető...

20 fejezet: Düh

Megtaláltam Dracot. Amint megláttam, hogy Pansyvel beszélget egyszerűen fel tudtam volna robbanni. Az egyszerűbb módszert választottam: rányomultam Dracora.
-Szia szöszi!-mondtam, majd adtam a szájára egy puszit.
-Szia hercegnő!-mosolygott.
-Már kezdtelek hiányolni...-ölelgettem.
Draco csak furcsán nézett rám, majd visszaölelt.
Egy ideig csöndbe maradtam és figyeltem miről beszélgetnek.
-Szóvall...Draco neked ki a kedvenc párbajellenfeled?-kérdezte Pansy.
Én úgy néztem Pansyre, mintha meg akarnám ölni a tekintetemmel.
-Ő...talán Potter!-válaszolta Draco.
-Aha...látom a Potterek a kedvrnceid...-nézett rám lekezelően a lány.
-A bátyám a kedvenc ellenfele én meg a csaja, nincs ezzel gond, ugye?-mosolyogtam ártatlanul, majd megcsókoltam Dracot.
-Muszály ezt itt és most?-kérdezte ingerülten Pansy.
-Ja! Menjetek szobára!-nevetett Blaise.
-Jó ötlet Blaise! Köszike!-megfogtam Draco kezét és elvittem magammal egy szobába.
-Nem szoktál te így viselkedni...Mi van veled?-nevetett Draco.
-Miért? Nem tetszik?-kérdeztem.
-Ezt egy szóval sem mondtam csak annyit, hogy most nsgyon nyomultál vagy nem is tudom...-vigyorgott.
-Maradjunk annyiban, hogy nem kedvelem Pansyt...-forgattam a szemem.
-Te féltékeny vagy?-mosolygott.
-Nem...nem! É...én csak nem akartam vele lenni és kész!-magyaráztam.
-Értem...-mondta Draco, miközben rám mosolygott.
-Hagyjál...-mosolyogtam én is.
-Hamár úgyis bejöttünk egy szobába...-mondta Draco, majd csókolgatni kezdte a nyakam.
-Nagyon szeretlek Draco, de nekem ez most valahogy nem megy...valamiért düht érzek magamban és nem tudom miért! Le kell vezetnem!-mondtam, majd elmentem a mosdóba, ahonnan hopponáltam Bellatrixhoz és a Malfoy családhoz.
Bekopogtam az ajtón.
-Én vagyok az...Lily!-mondtam.
Bellatrix beengedett.
-Mit keresel te itt?-kérdezte.
-Nem tudom mivan velem, de egyszerűen düht érzek magamvan Bellatrix! Valamit tennem kell, hogy elmúljon! Nagyon idegesít!-mondtam ingerülten.
-Áh! Értem már! Belekóstoltál a halálfaló életbe drágám! És egyre többet akarsz! Olyan vagy, mint én és a legtöbb halálfaló, aki nem félelemből áll a nagyúr mellett!-mosolygott gonoszan.
-De én nem vagyok gonosz Bellatrix!-mondtam.
-Csak azért gondolod így, mert még nem ismered az új éned! Nemsokára gonoszabb leszel, mint azt valaha eddig!-mondta.
-Az nem lehet...én nem...-dadogtam.
-Gyerünk vezesd le az idegességed rajtam!-mondta, majd elővette a pálcáját.
-Crucio!-mondtam hangosan.
Bellatrix fel sikított.
-Everte Statum!-mondtam.
A nő megpördült a levegőben.
-Reducto!-kiabáltam.
Bellatrix ezt kivédte, mert nem akart hatalmasat esni.
-Avada...-a varázslat közepén megálltam. El sem tudtam hinni, hogy képes lettem volna erre a varázslatra...Hatalmasat csalódtam magamban. Igazi gonosz embernek éreztem magam.
-Látod! Megmondtam én! Közénk tartozol!-mosolygott gonoszan.
-Nem!-mondtam, majd visszahopponáltam a Roxfortba.
Draco még ott ücsörgött abba a szobába, ahol hagytam.
-Draco...-mondtam.
-Szépen faképnél hagytál!-mondta mérgesen.
-Ne haragudj!-kértem.
-Ne haragudjak? Ez komoly?-mérgelődött.
-Tényleg muszály volt elmennem! Nagyon muszály volt!-mondtam.
-És hova mentél, ha szabad tudnom?!-kérdezte.
-Bellatrixhoz.-válaszoltam.
-Minek mentél te oda?-kerdezett ismét.
-Megengedte, hogy levezessem rajta, amit érzek...és kiderült, hogy én tényleg gonosz vagyok Draco...
-Nem vagy az csak, amióta halálfalónak minősülsz...-nyugtatott.
-Miért nyugtatsz te engem?! Előbb még mérges voltál rám!-mondtam.
-Nem tudok rád haragudni...túl fontos vagy nekem ahhoz.-mondta, majd megölelt.
-Ahj, te olyan aranyos vagy...-néztem rá szomorú szemekkel.
-Az lehet...-nevetett.
-Szeretlek Draco Malfoy!
-Én is Lily Potter!-mondta, majd megcsókolt.