A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

38. Visszképek

Dumbledore nézett engem félhold alakú szemüvegén át. Csak nézett legalább egy percig, míg én megpróbáltam magam összeszedni. Az emlékek láttán mintha újraéltem volna az este minden egyes pillanatát, és szinte újra perzselt a bőröm a megerőltetéstől. Mégis kihúztam magam, és a könnyeim kézfejemmel letöröltem. Csak ezután, egyenes háttal és enyhén piros szemekkel álltam tekintetét. Elvégre, Cedric él - persze az első dolgom lesz bátyámat lecsekkolni, amint visszaérek a gyengélkedőre, tudtam jól. De mindhárman életben maradtunk valamilyen módon, és csak ez számított.

Az igazgató úr közben leült íróasztala mögé, és papírzsepit nyújtott felém. Némán vettem el, és míg megtöröltem az orrom, ő mélyet sóhajtott.

- Mélységesen sajnálom, hogy csak most tudunk sort keríteni a beszélgetésre - ismételte magát-, mert így a fájdalom, amit át kellett élned abban a Little Hangleton-i temetőben, kínzóbban tér vissza. De látom, kemény fából faragtak téged Miss Diggory, és bátrabban helyt álltál ebben a helyzetben, mint bárki el tudta volna képzelni rólad. Felnőtt boszorkányok és varázslók súlyát vetted a válladra, és felelősségteljesen cselekedtél. Harry már elmesélte nekem mi történt az éjszaka folyamán, de szeretném, ha tudnád, hogy a te emlékeid is rendkívül hasznosak. Szeretném hát megosztani veled a teljes történetet, hogy egyben lásd. Fontosnak gondolom, hogy tudd te is mi történt veletek és miért.

Szomorúan elmosolyodtam, és bólintottam az igazgató szavaira. Minden erőmre szükségem volt, hogy felfogjam mondandója értelmét. Dumbledore megerősítette, hogy a szüleim Little Hangleton-ban haltak meg, legalább is a faluba vezető úton. Azt is hozzátette, hogy az egyik Kupor volt, aki részt vett a csapda felállításában és véghez vitelében, azaz egyike volt azoknak, akik a szüleim halálért felelősek. Amiket elmondott még Kuporról, azok már mind ismerősek voltak valahonnan, és eszembe is jutott, hogy mielőtt elájultam, ezeket a lebuktatott halálfaló mind elmondta. Most, másodszor hallva mégis jobban megmaradt az emlékezetemben, hogy Kupor évekig az Imperius átok hatása alatt állt, majd Féregfark és Voldemort közreműködésével feladatott kapott a nagyúrtól: gondoskodnia kellett róla, hogy Harry Potter eljusson abba a bizonyos temetőbe.

Megtudtam azt is, hogy Féregfark igazi neve Peter Pettigrew. Pillanatok alatt lesápadtam.

- De hát Pettigrew meghalt! Amikor a Potter házaspár halála után Sirius Blacket kereste, hogy megtorolja Harry szüleinek halálát... - tiltakoztam, ösztönösen. - Bár apa azt mondta, hogy szerinte Black ártatlan volt. - Dumbledore szomorúan bólogatott, nekem pedig ez elég volt hozzá, hogy elhallgassak.

- Te magad láttad a férfit a temetőben - intett figyelemre. A temető említése elég volt, hogy végigfusson a hátamon a hideg. Az igazgató úr mégis joggal említette. - Sajnálatos módon nemcsak arról van szó, hogy Potterék régen a rossz emberben bíztak meg... - kezdett bele megint, így megismerhettem Harry szüleinek történetét is. Elszorult a szívem, hogy milyen rosszul választották meg a titokgazdájukat, és végül ez lett a vesztük. - Bizonyára tudod, hogy édesapád kiemelkedő tanuló volt a Roxfortban. Néhány évvel James és Sirius felett járt ide, és a kviddicsben is szép eredményeket ért el. Barátsága azután sem szakadt meg a négyessel, miután letette a RAVASZ vizsgáit, így elképzelhető, hogy a saját megérzéseiben bízott, és bizonyítékokat keresett Mr. Black ártatlanságára. Utóbbira nem találtunk nyomokat, de előbbiben teljesen biztos vagyok. Ő mindig is impulzív ember volt, és közel mindig megsúgta a szíve mi a helyes lépés. Sirius Black esetében is így volt ez, mint mondtam az előbb, hiszen a férfi ártatlan.

- De, ha jól értem, akkor elő kéne kerítenünk Féregfarkat vagy elő kéne csalnunk Voldemortot hozzá, hogy Sirius ártatlansága kiderüljön. Nem lehetne valamit tenni érte? - Ahogy az igazgatóra néztem, félig jobbra döntött fejjel, mintha egy halvány mosoly suhant volna át az arcán.