Lehet hogy más

2. fejezet

  Az eső egyre jobban esik, szinte már szakad. A bokáig érő sár nem igazán könnyíti meg a dolgomat, még se adom fel. Nagyon nehéz húzni nem tudom mit ehet ez hogy ekkora a súlya.
  A grabanccánál próbálom vonszolni kevés sikerrel.
- Hugh... Van súlyod haver... - beszélek magamhoz.
Már mindenem tiszta egy merő sár, mert jó párszor elcsúsztam, elestem. Pedig alig haladtam vele pár métert. Hosszú lesz ez így azt hiszem. Kicsit szusszanok. Kell lennie valami más, könnyebb mócernek amivel hazavihetem. Körülnézek de nem jut eszembe semmi. Aztán fel nézek.
- Megvan! - kiáltom el magam.
Ha letörök egy nagyobb fenyő ágat akkor arra rá tehetem és már húzhatom is. Elég magasan vannak az ágak de megbírkózom vele és sikerül egy megfelelőt letörnöm. Oda viszem a fekete farkashoz és rá teszem őt.
- Így már könnyebb lesz - mondom magamnak
Beleharapok a fa ág végébe és elkezdem húzni. Így se könnyű, de könnyebb mint az elöbb mert már is sokat tudtam így haladni. Fogalmam sincs milyen messze lehet a barlangunk. Csak azt tudom hogy a patak mentén kell a folyásal ellentétesen menni, fölfelé. Eltelik 5 perc, aztán 10 de még mindig nem érzem az ismerős illatokat vagy nem hallok senkit. Az út ismerős hisz itt mentünk Blaidd-el is, csupán az a különbség hogy nagyon sötét van, szakad az eső, és minden csupa sár.
Megállok egy kicsit pihenni, és ellenőrzöm hogy egyáltalán lélegzik e még ő hogy ne feleslegesen küzdgyek miatta. Szépen, egyenletesen veszi a levegőt, mintha aludna. Nagyot sóhajtok, iszok pár kortyot a hömpölygő vízből, majd folytatom utamat.
Az erőm nem hagy el, még 1 óra vonszolás után is tudok tovább menni csak egyre lassabban. Ez az a pont mikor túl sok élőlények nem tudok találkozni mert mindegyik elbújt az eső elől, biztonságba. Egyedül én vagyok az a nem normális aki itt küzd a sárban. Már majdnem feladom és otthagyom őt, mert nem tudom máshogy hívni, hisz nem tudom a nevét, mikor meglátom az ismerős helyet ahol mindig inni szoktam.
- Istenem végre! - tör ki belőlem az öröm.
Össze szedem az összes erőmet és oda megyek. Innen tudom az utat már a barlangig. 3 perc mindössze. Vagyis annyi lenne ha nem kéne vonszolnom őt. De nem adom fel ilyen könnyen és elindulok vele a barlang felé. Hogy Ghost lefog e szidni? Biztos. Én össze fogok e esni a kimerültségtől? Lehetséges.
Úgy 5 percig mehetek mikor végre megérkezek. Először aggódó, majd csodálkozó tekintetek merednek rám. Ghost lerohan a felső barlangból hozzám de mielött bármit is mondhatna megszólalok.
- Kérlek segítsetek rajta - miután ezt kimondom össze esem és elragad az álom.

Fázom. Hideg a kő amin fekszem. Megfodulok de ugyan úgy hideg.
- Kiara? - kérdi egy férfi hang.
- Még aludni akaroook.... - válaszolok
- Sajnálom, majd késöbb aludhatsz de most magyarázattal tartozol. - mondgya a hang.
Most már biztos hogy Ghost bácsi az, össze téveszthetetlen a hangja máséval. Nagy nehezen kinyitom a szememet és megpillantom Ghost-ot.
- Kiara... Még is mit gondoltál mikor ide hoztad ezt a ezt a... Férget ide! - tör ki magából Ghost, én pedig egy kicsit megrémülök tőle.
- Ugyan Ghost... Még csak most kellt fel, ne zaklasd már is ilyen kérdésekkel - szólal meg Rose Ghost mellett.
- De drágám... Tudod hogy Kiara most elég nagy bajban van és akár most kellt fel akár nem, tudnom kell hogy még is mi történt - mondgya már nyugodtan - hisz te is tudod, Blaidd hajlamos kicsit túlozni.
- Igen tudom, de kérlek várd meg míg magához tér a lány - utasítja Rose az alfánkat
- Már megvagyok. - szólalok meg, és felülök.
- Rendben, akkor elmondanád részletesen hogy még is mi a nyavaja történt? - mongya Ghost.
Rose csak csóválja a fejét majd vissza megy kölykeihez kintre.
Én a lenti barlangban vagyok, ahol az orvoslós növényeket, kenőcsöket tartjuk. A bejárata a felső barlang előtere alatt van.

Elmondom Ghost-nak hogy még is mi történt pontosan, ő pedig csöndben figyel. Egyszer csak mocorgást látok a jobb oldalamról, és megpillantom a tegnapi fekete farkast ahogy kezd mocorogni. Sebei ha jól látom le lettek kezelve míg aludtunk.
- És még is honnan vetted ezt az ötletet hogy te majd megmented őt?! - szólal meg Ghost
- Én csak segíteni akartam neki... - válaszolok higgadtan.
- Hát persze, te mindig mindenkinek csak segíteni szeretnél de valahogy mindig magadhoz vonzod a rosszakat.
Ghost-ot már egész kicsi korom óta ismerem, sose volt az a nagyon szigorú alfa, de engedékeny se volt soha. Mindig is szerettem és most is szeretem, apa ként tekintek rá, még ha nem is ő a biológiai apám. Most pedig érzem rajta hogy aggódik értem. Mintha nem tudnék magamra vigyázni vagy ilyesmi.
- Tudod Kiara, sok mindent még nem mondtam el neked és nem is szerettem volna, de balszerencsémre ide hoztad ezt az átkot - néz a fekete farkasra majd vissza rám - és mivel ő itt van így el kell mondanom miért kell távolságot tartanod tőle. - fejezi be a mondandóját.
- Miért...? Ő a gyilkos...? - döbbentem meg.
- Nem biztos, de most nem ez a fontos. Ő ennél sokkal több.
Nem értem. Ha nem ő a gyilkos akkor miért féljek tőle?
- Tudod, mondtam már hogy a szüleidet fekete farkasok ölték meg. Noss pontosabban Diablo tette ezt, a fekete farkasok vezére... - kezdi a mondandóját.
Van a fekete farkasok nak külön falkájuk? És még is hányan vannak...? Miért ölték meg a családomat oly régen? Mi balya volt Diablo-nak velünk?
- A fekete farkasok falkáját úgy hívják a tűz falkája. 4 Isten van. A tűz, a levegő, és a föld. Testvérek voltak, de sajnos nagyon össze vesztek hogy kié melyik terület ezért mindegyikük saját falkát alapított. De a tűz egyre erősebb lett és testvérei megijedtek hogy tán még meg is ölné őket a területekért. Épp ezért össze fogtak hárman, és legyőzték. A víz Isten tanácsára egyenlő részekre osztották földjeiket. Ők vissza tértek otthonukba kijelölve új aktákat falkáikhoz. A Tűz falkában sose volt semmi rendben. Akár ki uralkodott mindig nagy szívás lett a vége mert veszített a csatákban. Mikor Diablo ment háborúra a víz falka ellen, vagyis a fehér farkasok ellen, akkor is mindenki azt hitte veszíteni fog. De nem azon a napon ugyanis az összes Fehérfarkast megöleltte, kivéve egyet. Téged. - folytatja a történetét - mikor rád találtam nem tudtam elhinni hogy tényleg élsz annyira örültem hogy mêg sincs minden veszve.
- De hogy jön a képbe ő? - szakítom félbe Ghost-ot
- Most térek rá. Nem tudom hogy észre vetted e de Ronny, mert ez a neve, csak egy kicsivel idősebb nálad. Noss ő Diablo egyik gyermeke.
- Egyik? - kérdezem
- Igen mert Ronny-nak van egy nővére.
Tehát nem csak egy két fekete farkas végzett a családommal hanem egy egész falka és ez az ő apja miatt van. Nem! Nem fogom őt hibáztatni azért amit el sem követett, hisz akkor még ő is kicsi lehetett.
- Kiara, nem csak azért mondom hogy tarts távolságot tőle mert Diablo fia, hanem azért is mert őt az ölésre képezték ki.
- De, de... Ettől még lehet hogy más! Lehet hogy ő nem olyan mint az apja!
- Nem... Nem olyan... Ő rosszabb. Viszont az hogy meg tud e változni az rajta múlik. - válaszolja Ghost.
- Én nem szeretném megváltoztatni... Csak megismerni a valódi énjét, hogy tudjam ki is ő valójában... - mondom határozottan
- Uuuu hát az nehéz lesz szivi... Elöbb fogod megismerni az álkapcsomat mint hogy megismernél belülről - szólal meg egyszer csak Ronny.