Amnézia😈

12 - Egy új emlék

"-Kérlek, ne menj! - sírt Uraraka. Egy zöld ruhás alakkal állt szemben, viszont ez az alak nekem háttal állt.
-Mennem kell, Uraraka-san. Minden rendben lesz, hiszen már tudom kontrollálni a One for Allt.
Uraraka szorosan megölelte a fiút. Patakzottak a könnyei. Az egész osztály csendben figyelte az eseményeket.
Miután kibontakoztak az ölelésből, a fiú egy ugrással távozott. Mindenki csak nézett utána.
-Utána megyek. - mondtam egy hirtelen ötlettől vezérelve.
-Ne menj! Midoriya-kun megmondta, hogy ne kövessük! - mondta Iida.
-Nem avatkozom bele a dolgaiba, de nem hagyhatjuk egyedül elmenni! - néztem hátra. - Én majd követem, és ha kell, akkor meg tudom védeni.
-Nem mehetsz! - szállt bele a vitába Bakugo is. - Ha mindenképpen küldeni kell valakit a nyomi után, akkor küldjünk valaki olyat, aki harcképesebb!
-Csak azért, mert közvetlen harcban nem vagyok használható, nem jelenti azt, hogy ne tudnám megvédeni! - indultam Midoriya után. Összesűrűsítettem magam előtt a levegőt, mielőtt bárki más is jönne. Először az életemben egyedül akartam elintézni a dolgokat. Midoriya után futottam a levegőben. A háttérben még hallottam a többiek kiáltozását.
A srác keresésére indultam. Épületeket ugrottam át, miközben az esőben próbáltam megtalálni őt. Már vagy 10 perce semmi nyoma. Kezdtem kétségbe esni.
Hirtelen jobbra tőlem egy hatalmas épület a semmiből ledőlt. Azonnal irányt váltottam. "Ez lesz az."
Szerencsére az embereket már kimenekítették ebből a körzetből, így miattuk már nem kellett aggódni.
Még mindig nem értem oda, de láttam, hogy egy fekete alak közeledik a romok felé. Egy másik szintén ekkor lelökött magáról egy törmelékdarabot.
Felismertem Midoriyát. Kimászott a kövek alól, próbált megálni a lábán. Látszott rajta, hogy megsérült. A férfi egyre csak közeledett felé, de ő nem mozdult. Mintha lefagyott volna.
A férfi feltartotta maga elé a jobb karját, mintha egy pisztollyal célzott volna Midoriyára. A fiún látszott, hogy nem fog félreugrani.
-MIDORIYA, MOZDULJ! - kiabáltam teljes hangerőmből. Az esőtől nem hallotta a hangomat. Már majdnem odaértem.
Az egész egy pillanat műve volt.
AFO - közben megláttam, hogy ő az, hiszen már láttam korábban - valamit kilőtt Midoriya felé. Olyan volt, mint egy piros fénygömb. Egy nagy lendületet vettem, és a srác felé rugaszkodtam. Mielőtt eltalálta volna a lövedék, oldalról megfogtam, és magammal rántottam őt.
A földre zuhantunk. Midoriyat sebek borították, és épphogy még eszméleténél volt.
-Te meg mit keresel itt? Menj innen... - akadt el a mondatnál, majd vért köhögött fel. -... veszélyes itt. - próbált elküldeni.
-Francokat... hülye barom. Meg akarod öletni magadat, minket meg itt hagyni??
Midoriya elé álltam, és kitártam a karomat jelezve, hogy a saját testemmel fogom őt védeni AFO ellen.
-Ő csak engem akar, te maradj ki ebből az egészből, mielőtt megsérülsz! - hallottam magam mögül a srácot.
-Azt hiszed, hogy gyenge vagyok, és nem tudlak megvédeni? Vagy az a bajod, hogy egy lány véd meg? Ha nem tudsz vigyázni saját magadra, akkor ne csodálkozz, ha másokra hárul ez a feladat! - dühödtem fel. - És mi az, hogy "mielőtt megsérülök"? Fejezzétek be a hátrányos megkülönböztetést, mert én is ugyanúgy hős vagyok, mint ti!
-Örülök hogy sikerült megbeszélni az ügyes-bajos dolgaitokat. - hallottam AFO hangját, amitől azonnal kirázott a hideg.
-Értékelem, hogy meg akarod védeni a társadat, azonban nekem van egy kis elintéznivalóm vele. - lendítette meg jobb karját, mire hirtelen a földön találtam magam. Vártam, hogy Midoriya mozduljon, azonban csak csendben ült a földön.
Életemben akkor láttam először félelmet a szemeiben.
Egy láthatatlan erő leszorított a földre. Nem tudtam felállni, se beszélni.
-Nos, akkor, One for All örököse.

-Ne, ne tedd...
-Ayumi...

-Itt az ideje odaadnod nekem az erődet. - lépett oda Midoriya-hoz. Kinyújtotta a bal karját, és valamit szívni kezdett a srácból.
Midoriya hirtelen összerándult a földön.
Nem kiabált, de hatalmas fájdalomnak volt kitéve. Az a valami - ezesetben a One for All - nem akart távozni a testéből.

-Hagyd őt békén...

-Nem akarod nekem adni? - hagyta abba a szívást. Midoriya zihálva feküdt a földön. - Akkor majd kényszerítelek. - kezdte el egy láthatatlan erő fojtogatni a srácot. Eleve nem volt sok levegője.

-Ne...

Majd tanúja voltam annak, hogy Midoriyát szép lassan megfojta AFO. A srác teste élettelenül hevert a földön, a saját vérében.

-NEEE!!! - ébredtem fel az ágyamban sírva. A szívem majd' kiugrott a helyéről, ziháltam, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Patakokban folyt a könnyem.
-Jól vagy, Ayumi? - kérdezte Uraraka. Aggódó arccal ült az ágyam mellett.
Nem válaszoltam, csak továbbra is sírtam. Mina adott nekem egy csomag zsepit, amit halkan megköszöntem.
-Nyugi, csak egy álom volt. Semmi több. - próbált nyugtatni Uraraka.
Ha tudná, hogy nem csak egy álom volt...