A nyaraló (Szerkesztés Alatt Áll)

Az éjszaka hangjai.

Az éjszaka csendjét furcsa ének törte meg..
Az ének mellett hangos léptekre is figyelmesek lehettek az ápolok..
Két leányzó a nyaraló sötét s csendes folyosóján énekelve és táncolva mulatozott. Az ápoló nem tudta mi tévő legyen mikor meglátta a lányokat. Kissé megijedt, mert eddig még sose volt éjszaka szökés. Telefonált az emeletre és szólt a fenti ápolónak, hogy nézze meg nem e onnan szöktek ki, majd telefonált az éjjeli őrnek is, hogy zárja le az épületet ha netán nem tudná visszatessékelni a szökevényeket akkor se tudjanak kijutni. Ahogy közeledtek hozzá rájött, hogy nem azért nem értette az éneküket, mert távol voltak, hanem mert fura halandzsa nyelven kornyikáltak, a táncuk pedig mindenre hasonlított csak táncra nem. Olyanok voltak mintha csak kapálóznának, de közben úgy látszott jó kedvük van, így megpróbált úgy közelíteni hozzájuk, hogy ne ijessze meg őket, majd odaszólt nekik. - Hé ti mit csináltok itt ilyenkor? - a kérdés hallatán abba maradt az ének s a folyosó ismét elnémult. Táncukat is abba hagyták és csak szótlanul álltak pár másodpercig. Az ápolónak borsódzani kezdett a háta a két lánytól ahogy ott álltak némán, mozdulatlanul a kihalt s rideg folyosón, majd odaszólt ismét. - Hahó! Jól vagytok? - kérdezte kissé aggódva. Félt, hogy bekattannak és rá támadnak. Szerencséjére Emit és Jolát fogta ki. Hangokat hallottak és kissé furcsán viselkedtek, de a légynek se tudtak volna ártani és ez most sem volt másképp. A kérdés hallattán egymásra néztek, majd az ápolóra. Nem válaszoltak csak fogták magukat és hirtelen nagy nevetésben törtek ki és elrohantak. Ahogy elrohantak szinte rögtön meg is csörrent a telefon. A fenti ápoló volt az. Átnêzte a szobákat és közölte, hogy Jolát és Emit nem találja, majd letette, hogy megkeresse őket. Ahogy elindult a lépcső felé fura vihogást kezdett hallani, majd hirtelen szinte a semmiből előkerült a két szökevény és berohant a szobájába.
Külön szobába voltak, de a szobájuk egymással szembe volt, így bármikor tudtak egymással beszélni.
Az ápoló felhívta a földszintit és szólt neki, hogy a szökevények önkéntesen visszavonultak, majd odament hozzájuk, hogy számon kérje őket. - Miért szöktetek ki? És, hogyan? - Minden ajtón volt egy kis ablak így ha be voltak zárva akkor is lehetett velük beszélni. Jola kikukucskált, majd így szólt. - A hangok azt mondták jó móka lesz. - összenéztek Emivel és ismêt nevetni kezdtek, majd Emi folytatta. - Azt mondták a hangok, hogy énekeljek meg táncoljak. - mondta jó kedvűen. - De, hogy jutottatok ki? Minden ajtót bezártam. - kérdezte közben próbálta fejben felidézni, hogy mit is csinált a zárásnál. Emi ismét elkezdett énekelni, de most tisztán érthető volt. - "Ilyen ez a szökevény élet! Kijutsz s majd visszazárnaaaaak! Nem mondhatod el a titkooot! Sose tudhatod, hogy ki barát s ki nem, szóval figyelj rám s tartsd meg titkod, mert szökni csuda jó dolog! Héj!" - szinte már kiabálva énekelte kis költeményét. - Halkabban légy már hát fel kelted a többieket! - szólt rá az ápoló, majd Jolához fordult, aki még mindig az ablakon kukucskált. - Na szóval hogy jutottatok ki? - kérdezte, de közben tudta, hogy innen se lesz értelmes válasz. - Kiengedett minket a takarító. - olyan tisztán mondta mintha nem is lenne semmi baja. - RIP PLAFON! - Kiáltott át hozzá Emi. - Ssss még egyben van! - felelte közben a plafont kémlelte. - Az isten szerelmére valaki bökje már ki, hogy hogy jutottatok ki?! - már egyre idegesebb volt, de közben nyűgösség is halladszott hangján. - MAGIC! - Kiáltott fel Jola, majd eltünt az ablakból mintha hirtelen összeesett volna, de csak játszott. - Mit is vártam ezektől? - forgatta szemét, majd leellenőrizte az ajtókat és visszament a nővér szobába.