Second chance

Az ok amiért maradnom kell

Az a majom szerencsére feladta. De hiába maradtam egyedül, nyugodt nem voltam és pihenni sem tudtam. Ideges voltam a történtek után. Addig rágódtam a dolgon míg döntésre nem jutottam. Azzal magyaráztam tettem, melyben átöltöztem s elhagytam lakrészem, szobám, hogy vigyázni akarok Wooyoung-ra és meg akarok előzni egy sokkal nagyobb bajt. Nos, nem tudom jó ötlet volt e, de mindenesetre Wooyoung úgy örült nekem mintha legalábbis egy nagy ajándékot kapott volna. De nem volt így ugyebár. Azt hiszem csak kicsit nyugodtabb lett. Páran ugyan furcsán néztek rám, de az igazán nem tudott meghatni. Nem öltöztem ki, nem vágtam fel és nem játszottam meg magam. Egyszerű szürke csíkos, hosszú ujjú felső volt rajtam s egy sima, kissé kopott farmer. Nekem megfelelt és kényelmes volt.
- Nagyon fáj még? - bökött fejével Wooyoung a szám felé.
- Nem vészes. - irtóra lüktet, de nem fogok mást mondani mint azt amit - Szóval nyugi.
- Hát jó, ha te mondod akkor rendben. - sóhajtott - Mondd csak tulajdonképpen miért jöttél ki mégis? Mármint félre ne értsd, örülök neki, csak megleptél.
- Igazság szerint féltettelek, és nem akartam hogy megint olyan helyzetbe kerülj amiatt a... a bátyád miatt amilyenben voltál. - magyaráztam neki. Közben jött oda valaki, bizonyára a barátja lehetett mert elég közvetlen volt.
- Sziasztok. - furának tűnt nekem - Be sem mutatod a barátod nekem Woo? Oh, csak nem ő az aki meg merte ütni San-t? - végigmért - Hmm.. Érdekes. - közelebb jött és vállamra tette kezét.
- Ha nem veszed el a kezed rólam eltöröm a karod. - közel hajolt, de így már nem tett semmit. Aztán elvette kezét és felnevetett.
- Veled? Ugyan... Egy magadfajta semmi újat nem tudna mutatni nekem.
- Miért, milyen az én fajtám? Fejtsd ki kérlek mert nem egészen értem. - legszívesebben behúznék neki is mint annak a pöcsnek.
- Hm, nos, lássuk csak... - ismét végigmért - Csak egy szolga vagy, egy senki. Így már érted?
- Mondhatjuk. - kezeim ökölbe szorultak.
- Semmi keresnivalód itt, nem gondolod?
- De. - ennyi volt, eddig bírtam - Hadd mondjak én is valamit.
- Csak tessék, hatása úgysem lesz. - szavai nyomán húztam be neki egyet, hogy kissé megtántorodott, majd seggre ült.
- De ennek igen. - odaléptem hozzá - A hozzád hasonló seggfejeknek pont ennyi jár. - mosolya miatt ragadtam meg ingét a nyakánál - Remélem egyszer egy hozzám hasonló fog téged porig alázni. Akkor merj majd vigyorogni faszfej. - ellöktem, aztán hagytam is ott, tojva arra ki hogy néz vagy ki mit mond. Kb félúton az a pöcs állta utam, de mielőtt kérdőre vonhatott volna megelőztem szavaimmal - Felmondok. Holnap elmegyek. - kikerülve őt lakrészembe, szobámba siettem,  s ott bújtam el. Idegességemben, ha nem is túl férfias, de bizony elbőgtem magam.
Sejthető, de így az éjjel kb semmit nem is aludtam. Folyton járt az agyam, főleg azon hogy hova kellene mennem, mit kellene csinálnom. Először kénytelen leszek valami kisebb szobát kivenno, aztán meg... majd lesz valahogy. Telepakoltam egy hátizsákot s egy bőröndöt, de így sem tudtam mindenem eltenni. Muszáj lesz visszajönnöm pár dologért. Sóhajtva néztem körül, aztán vettem hátamra hátizsákom, kezembe a bőröndöt amit az ajtóig vittem, amit aztán ki is nyitottam.
- Te tényleg el akarsz menni. + Wooyoung várt az ajtón túl.
- Igen. - az egyetlen dolog amit sajnálok, az az hogy őt itt kell hagynom. Igazán megkedveltem.
- De hova mész majd? - nem nagyon akarta hagyni, hogy tovább menjek.
- Azt még én sem tudom. - nem akartam elszomorítani, de úgy tűnt mégis azt tettem - Majd lesz valahogy ne aggódj.
- Nem fogsz sehová menni. - miért is ne pöcs úrfi megjelent.
- Azt nem te döntöd el. - érzem még baj lesz.
- Öcsi, te menj ellenőrizd a takarítókat.
- De...
- Menj mert igy nem tudom meggyőzni, hogy maradjon. - míg ők trécseltek tovább indultam. Csak sajnos pár lépés után az a pöcs észrevett és megállított. - Mielőtt meglépsz jobb ha tudod, hogy a fizetésed nem kapod meg teljesen. Ehhez mit szólsz?
- Azt, hogy dugd fel a pénzed magadnak. - sejtettem, hogy kitalál majd valami aljas dolgot. De így sem tudtam még mindig tovább menni, még nem hagyta abba.
- A táskáid is át kellene nézni.. Tudod manapság nem lehet bízni az emberekben.
- Pont te mondod? - mérgemben ledobtam még hátizsákom is - Tessék, kutass át mindent, de akkor sem maradok. - komolyan nem értettem mit vétettem ellene, hogy ennyire görény velem. Idegesen, torkomat szorongató érzéssel hagytam ott őt, siettem, futottam el onnét. Szartam bele, hogy a cuccaim ott maradtak, ahogy abba is hogy utánam kiabál. Ha a híd alatt is, de elleszek csak ő ne legyen a közelemben.
Nos, azt hiszem ez egyszer valóban felelőtlen cselekedtem. S miért? Csupán csak azért mert nem figyeltem, nem néztem szét, és alig hogy elhagytam a házuk, a kapun túl egy kocsi elcsapott. Nekem jött, én meg egy kisebb ívet leírva átestem a motorháztetőn, végül az aszfalton értem földet. Biztos voltam benne, hogy eltört valamim mert iszonyat fájt mindenem. Emellett úgy hittem ez az eset a büntetésem. Na de, azért furcsa is volt ezután, mert valahogyan megemelkedtem. Furcsa volt mert nem éreztem rendesen miért vagy mi miatt. Az volt csak biztos, hogy nem magamtól mozogtam. A kép kissé homályos volt, de tisztára olyan volt mintha az a pöcs vett volna fel engem s vitt volna magával. Nem értettem miért teszi, miért jött egyáltalán utánam. Aztán jöttem rá mikor egy kocsiba tett engem.
- Ha meg mersz halni Wooyoung kicsinál. - sejtettem, hogy nem önszántából tette, teszi amit tesz. Ő volt így aki engem kórházba vitt, meg se várva a mentőket, már ha hívta őket. Teljesen érthetetlen volt viselkedése. Akkor is meg később is. Főleg mert nem tudom már meddig tartott míg a kórházba értünk, ahogy azt sem hogy hova meg melyik helyre vitt s kihez. Egy kis idő azt hiszem kiesett ebből az időből.
Az viszont teljesen tiszta volt mikor egy kórházi ágyon feküdtem egy kötéssel fejemen, egy másik kötéssel bal karomon s jobb lábamon miközben sajgott kb. mindenem. Fel akartam ülni, de valahogy nem bizonyult túl jó ötletnek. Amint megmozdultam azt hittem magam alá csinálok olyan fájdalom hasított belém. Káromkodtam is egy sort magamban mire sikerült ülő helyzetbe tornáznom magam. Pont ezt a pillanatot választotta valaki arra, hogy benyisson a szobába.
- Maradj ahol vagy. - nem volt szerencsém, nem egy nővérke s nem is egy orvos jött.
- Mert ha nem mit csinálsz? Nem parancsolsz nekem. - nagy erőfeszítésembe telt, hogy kitakarózzak. Erre ő jött és vissza takart. - Felmondtam, úgyhogy azt csinálok amit akarok. - erre az a mocsok odalépett hirtelen és lekapott engem. Értitek? Csak úgy megcsókolt. A meglepettségtől reagálni sem tudtam, sőt szólni sem mikor eltávolodott.
- Pont, hogy megtehetem. És tudod miért? - még így is túl közel volt, túlságosan közel - Nem fogom hagyni, hogy csak úgy kisétálj az életünkből. Tartozol nekem és míg ez így van maradni fogdz, ha tetszik ha nem.