Lost Control /SeongJoong/✔️

Negyvenedik Rész - Reggeli

Hongjoong szsz.

Két nap. Seonghwa szülinapja szombaton volt, nekem meg volt addig két napom kitalálni valamit.

Kétségbeesetten járkáltam fel-alá a hatalmas előtérben. Seonghwa elment, fogalmam sem volt, hová, de a telefont sem vette fel, és ez fél óra elteltével kezdett kicsit bosszantani. Ami azt illeti, nem voltam a legjobban a tudattól, hogy bezárt egy hotelszobába reggel hétkor, teljesen egyedül, egy tök ismeretlen helyen. Hirtelen azt sem tudtam, hogy az eltűnése, vagy az egyedüllét aggaszt jobban.

Hívni akartam Sant hogy megkérdezzem tőle, mit adna egy olyan férfinak akinek megvan mindene, aztán rájöttem, hogy a válasz valószínűleg a nem tudom és a szex között lenne, szóval inkább zsebre vágtam a telefonom, és leültem az ablak elé, várva, mikor toppan be Seonghwa. Megígértem neki, hogy nem foglalkozok Yunhoval, de ahogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy kéne megnyugodnom, egyre több olyan dolog jutott eszembe, amivel idegesíthetem magam, így ő is, szóval pár percen belül nem lettem más csak totál nyűgös.

Átmentem a hálóba, megpróbáltam aludni, és mikor azt hittem aludtam pár órát, szomorúan realizáltam hogy öt perc telt el.

Megint az előtérbe mentem, kinyitottam Seonghwa bőröndjét és kivettem egy pulóvert, majd levettem a pólóm és felvettem helyette. Ezt pontosan nem tudom, miért is tettem. Ez volt az első ötlet, amivel lefoglaltam magam.

Aztán megint leültem az asztalhoz, de pillanatok múlva azt vettem észre, a kezem oldalra hajlik és megfejeltem az asztalt. Cifrán káromkodtam és megjegyeztem, hogy az asztalon tudnék, de az ágyban nem tudok aludni.

Aztán megint átmentem a hálóba, és valami csoda folytán elnyomott az álom.

Szó szerint elnyomott, mert a következő képem az volt, hogy egy kihalt utcán sétálok. Mindent fekete köd vett körbe, egy méterre láttam magam körül, majd a következő képem az, hogy látom magam kívülről, a távolban két felhőt, ami Yunho és Yeosang arcát vette fel. Szemeik világítottak, nevetésük harsogott, egyszerre fájdalom hasított a fejembe és összerogytam az út közepén.

A nevetés valóságos volt. Igaz, nem harsogó, hanem halk és óvatos, egyértelműen egy olyan emberé, aki nem akart felkelteni. Beszélt is valakivel, de nem tudtam kivenni a szavait. Hangja egyszer elhalkult, egyszer hangosabb lett.

Kimásztam az ágyból, úgy ahogy voltam kimentem, mert tudni akartam, vajon tényleg ő az. Abban sem voltam biztos, hogy az, hogy elment nem az álmom része volt, és hogy nem-e a gonosz Yunho és Yeosang felhő ette meg, képtelen voltam megkülönböztetni az álmomat a valóságtól, így egy ideig álltam az ajtóban várva, hogy észre vegyen és lerakja a telefont.

Ahogy megtörtént szinte a karjaiba futottam, ő pedig jó szorosan átölelt. Sosem éreztem magam annyira sebezhetőnek, mint akkor. Még akkor sem, mikor egyedül voltam nála, amikor valaki bemászott az udvarba. Seonghwa valódi volt, legalább is, a testhőjéből ezt állapítottam meg, de egy pillanatra átfutott az agyamon, lehet, csak a takaró adja vissza ezt az érzést.

A fenekem alá nyúlt, végigsimított a combomon, felemelt, mire átkaroltam lábammal a derekát. Tett pár lépést, majd valami szilárd tárgyat éreztem meg, amire a kezei közt biztonságban rá mertem ülni. Azt hittem el fog engedni, de nem, nem is engedtem volna neki hogy elmenjen.

Imádtam hozzá bújni.

Puszit adott a homlokomra, kezeit a derekamra csúsztatta, felhúzva a pulóvert simogatta tovább az oldalam, majd áttért a hátamra is. Ujjait végighúzta a gerincem mentén, majd keze a nyakamnál kötött ki, ahonnan egy mozdulattal rántotta le rólam a ruháját.

-Nem vehetem fel a pulcsidat? - biggyesztettem az ajkaim elkeseredettséget szimulálva. Végigsimított az arcomon, forró ajkait az enyémnek nyomta - ez úgy ér, ha te is levennéd.

-Nagyon reggel van ahhoz, hogy ezen gondolkodj - súgta a fülembe, majd csókkal ajándékozott meg - gondolom ez jobban felébreszt mint egy kávé.

-A kávé megszokható, ha sokszor iszod - igyekeztem szemrehányást tenni, de csak kinevetett, majd ismét megcsókolt - merre voltál?

-Csak hoztam reggelit - adott egy választ, majd megint meg akart csókolni, de a szám elé tettem a mutatóujjam.

-Akkor nagyon elveszthettem az időérzékem, mert valami fél órát vártam rád - mosolyogtam rá, jelezve, hogy annyira nem haragszom, de ahogy azt gondoltam, teljesen hidegen hagyta, sőt, élvezte ahogy követem hogy engeszteljen ki.

-Nem történt semmi érdekes - dőlt velem kicsit előre - délután elmegyünk valahova, mert akkor jönnek takarítani - hajolt utoljára az ajkaimra, majd rám terítette a pulcsiját - meg ne fázz.

-Hwa - szólítottam amint készült teljesen elhúzódni - nem szeretek nélküled ébredni.

Mosolyra húzta a száját, szemei gyanakodva végigmértek.

-Holnap mellettem fogsz ébredni - dobott egy csókot a levegőbe, majd hátat fordított és elsétált a fürdőbe.

-Mióta zuhanyzol nélkülem? - kiabáltam utána, majd a számra tapasztottam a kezem, ugyanis realizáltam, hogy nem otthon vagyunk és ezt valószínűleg más is meghallhatta.

-Korán van hozzá babám - szólt vissza valamivel halkabban mint én, de vigyorgásra késztetett vele.

Visszavettem a pulóvert, kinyitottam a bőröndöket, és dobtam be Seonghwanak ruhát, hogy véletlenül se érjen meglepetés mikor kijön. Elhatároztam, hogy ezt a reggel dolgot én is mondogatni fogom, és megnézem, legalább annyira nem tetszik-e neki mint nekem. Sőt, az ő cuccait pakoltam ki először, hogy legyen min mérgelődnie miután végzett, és mielőtt a maga módján megállítana megbüntetni, gyors befutok a fürdőbe.

Viszont elég sokáig volt bent, és miután végeztem is viszonylag sokat vártam. Tudtam, hogy valamiért nagyon szeret sokáig zuhanyozni, de körülbelül egy óra telt el, és még mindig nem jött ki.

Tudtam, hogy nem kéne aggódnom, meg kéne bíznom benne, de mégis a legrosszabb dolgok jutottak eszembe. Hogy lehet, csak alibiből hozott magával, és valaki mással találkozik. Mondjuk nem hazudott, mert a péksüti ott volt az asztalon, szóval valahová elment. De a kérdés, hogy kivel.

Kinéztem az ablakon, és próbáltam belőni, merre lehetett. Miért nem volt eszemben reggel az, hogy kinézzek? Akkor is sejtettem volna, hogy valaki mással lehet? Az álmom is figyelmeztető jel volt?

Elbambultam, ahogy az ablakból néztem az ébredező várost, Seonghwa pedig addig kijött a fürdőből, a hátam mögé lopódzott, majd átkarolt.

-Olyan aranyos vagy ilyenkor - adott puszit a halántékomra.

-Mi tartott ennyi ideig? - ignoráltam le a kijelentését, és igyekeztem agy olyan hangszínt megütni, ami barátságos és nem túl gyanakvó.

Kicsit kezdett megnyugtatni. Azt gondoltam, talán csak felesleges pánik volt. Az az egy baj vele, hogy megint egy teljesen felesleges hiszti.

-Olyan volt, mintha tíz perc lett volna - vette kicsit elkeseredettebbre a hangsúlyt, bennem pedig bűntudatot keltett - ne haragudj.

Átfutott az agyamon, hogy mennyire furcsa reggel óta.

-Valami baj van? Nem érzed jól magad? - tűrte el egy hajtincsem a fülem mögé.

Eloszlatva a kételyeit megfordultam és szájon csókoltam, utána pedig pár percre hozzá is bújtam.

Ameddig csendben voltam azzal szenvedtem, hogy hogyan tudnék nem feleslegesen drámázni alaptalan dolgokon.

---
2021.08.09