Az élet csupa meglepetés

65. rész《Semmi ölelés?》

~~~

Amelia

Miután Rebecca és Dylan kiválasztották a szobájuk színét kifizettük a két festéket a hozzá vett pár festő felszerelést és a könyvespolcot és egy taxit hívva haza mentünk. Furcsa azt mondani, hogy ez az otthonom.

- Nem tudom miért választottál ilyen nehéz polcot. - mondja Rebecca, mikor beteszi Dylan-el a liftbe a dobozt.

- Akkor fogd a festékeket, majd én hozom Dylan-el. - adom át neki a két falfestéket, majd megnyomva a harmadik emelet gombját bezáródik a lift ajtaja. Felérve, már nyúlok a doboz alá, mikor Dylan megszólal.

- Majd viszem egyedül.

- Nem kell. Segítek. - mondom.

- Csak vedd ki a kulcsomat. - mutat a farzsebére. Előveszem a kulcscsomóját, amin egy csomó kulcs és egy kulcstartó lóg.

- Mire megtalálom... - mondom és közben megrázom a fejem. A kezembe veszem a kulcstarót és jobban szemügyre veszem. Egy kis kosárlabda, Dylan nevével feliratozva.

°°°

- Boldog születésnapot! - mondja.

- Köszönöm.

- Itt az ajándékod. - nyújt át egy kulcstartót, ami egy kosárlabda és bele van vésve, hogy: DYLAN.

- Azta, egy kulcstartó Dylan névvel? - teszem a mellkasomra a kezem. - Megtisztelő. - mondom neki mosolyogva.

- A többi ajándék én vagyok. - mondja és szorosan megölel. Tényleg nagyon szorosan.

- Kinyomod belőlem a szuszt. - mondom neki.

°°°

- Miért van nálad az én kulcstaróm? - kérdezem tőle, mikor az ajtó elé teszi a dobozt.

- Mi?

- Ezt te adtad nekem.

- Igen... Várjunk! Emlékszel?

- Rám ugortál boldog születésnapot kívánni, majd ezt átadva szorosan megöleltél. Igen, emlékszem. Arra is emlékszem, hogy adtál nekem egy fura becenevet. Mel, azt hiszem. - felnevetnek.

- Igen, megálmodtam neked ezt a becenevet. - nevet tovább.

- Igen. - csatlakozom én is.

- Gyere ide. - mondja és egy ölelésbe húz. - Végre emlékszel rám.

~~~

Dylan a nappaliba tette a könyvespolcot, Rebecca pedig a két falfestéket. Egy zacskóba pedig ott vannak a felszerelések, ami a csuklómon lógott.

- Akkor fessünk. - csapja össze a tenyerét Rebecca.

- Most? - kérdezzük Dylan-el egyszerre.

- Igen.

- Nem alszunk inkább?

- Dehogyis. Még csak délután 6 óra van.

- Tudod Majom, utaztunk.

- És?

- Fáradtak vagyunk Lia-val.

- Akkor csinálok kávét. - felnevetek. Nem igazán fogunk tudni pihenni vagy aludni.

- Akkor legalább erőset. - mondom és én is a konyhába sétálok, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet.

Augusztus 28. Kedd.