Megtört lélek P.G | Befejezett

Huszadik fejezet

Gretchen Hartley

- Mitől tartasz? --kérdezte Pierre, ahogy a pultnál ültünk. Hogy mitől? Tőle, a helyzettől. Ha nem láttam volna a tekintetét, amikor Arthurral voltam vagy nem érezném a feszültséget közöttünk, nem tartanék tőle. De pillanatnyilag a menekülést tartottam a legjobb döntésnek.

- Azt mondtad barátok legyünk --válaszoltam a kérdést kikerülve.

- Persze --bólintott.

- Akkor ne nézz így rám --húzódtam el.

- Nem nézek rád sehogy --ellenkezett azonnal.

- Jó, akkor nem fog az se zavarni, ha randizok Arthurral? Vagy valaki mással? –teszteltem, mire kiegyenesedett és ezzel mindent elárult.

- Most már háremed van vagy mi? --vágott vissza.

- Na látod, egy igazi seggfej vagy --csattantam fel és felálltam.

Pierre szintén így tett, engem pedig ez a hátrálásra késztetett. Kurva nagy csapdában éreztem magam és az főleg bosszantott, hogy magamtól sétáltam bele. Pierre-t a józan döntéseiről ismertem, de most olyan volt, mintha elpattant volna benne valami.

- Elmegyek --indultam ki, de azonnal utánam jött. A kezem után kapott és a falnak döntve megcsókolt. Mohó volt és elképesztően vad. Nem olyan volt, mint az első csókunk. Ez most teljesen más volt. Mintha egyszerre akart volt mindent bepótolni, pedig igazából nekünk semmit nem kellett bepótolnunk. Elakartam szakadni a csóktól, tőle... Menekülni akartam, de amikor mindkét kezével felemelt és kényszerített, hogy a csípőjére fonjam a lábaimat, már kezdtem elveszíteni a józan eszem. A nappaliba vitt és letett az ágyra és ahogy a lábaim közé furakodott, csak ekkor éreztem a fürdőnadrágján keresztül a merevedését. Ez teljesen bezavart és lehet gyerekesen hangzik, de teljesen beijedtem. Elfordítottam a fejem, hogy végre elszakadhassak a csókjától, de ő a nyakamon folytatta és olyan volt, mintha megállíthatatlan lenne. Kétségbe estem és az oldalam mellett támaszkodó kezére fontam az ujjaimat.

- Pierre --szólaltam meg rekedten, mire végre rám nézett.

- Elakarok menni --nyeltem nagyot. Pierre arcra fokozatosan megváltozott és a végén kétségbe esést véltem felfedezni rajta. Ekkor húzódott el tőlem és leguggolt a sarokülő elé.

- Sajnálom, Gretch! Annyira sajnálom --kezdett el könyörögni kétségbe esetten, mintha valami elképesztően nagy bűnt követett volna el.

- Nem kell, csak ez... --kezdtem szakadozott levegővel.

- Egy idióta vagyok, szörnyen viselkedtem egésznap --ingatta a fejét, és térdemet simogatta ahogy letettem a lábaimat a padlóra.

- Tényleg egy idióta vagy --értettem vele egyet, de közben megsimogattam a borostás arcát.

- Ezért nem kerestelek, nekünk jobb, ha nem vagyunk egymás közelébe –sóhajtotta, mire jól tudtam mi következik.

- Szóval falnak nyomsz, lesmárolsz és most közlöd, hogy legyünk barátok? Vagy annyi se? Tudod mit cseszd meg magad, Gasly --álltam fel a hirtelen haragtól és a nappaliba siettem, felkaptam a szandálom, miközben Pierre utánam jött.

- Gretchen, ne így menj el –mondta, mire ingerülten felé fordultam.

- Hogy szeretnéd, hogy elmenjek? Boldogan, mint aki beszívott? Te vagy az, aki mindig összetudja törni a szívem pár másodperc alatt. Semmi máshoz nem értesz, csak ahhoz, hogy az életemet megnehezítsd! Nem leszünk barátok, semmik leszünk egymásnak, megértetted? És kurvára nem fogom engedni, hogy bele szólj kivel randizom! --csesztem le és rohadtul felszabadító érzés volt.

- Nem én kértelek, hogy zúgj belém! Képes voltál két hét alatt belém szeretni, aztán három hónapig zaklattál --támadott vissza és a szembesítés megalázó volt.

- Egy igazi rohadék vagy --szipogtam könnyes tekintettel, majd megfordultam és feltépve az ajtót, kirontottam.

- Gretchen! --jött utánam, de én már szakadatlanul sírtam. Miért kell állandóan összetörnie?

- Gretchen, sajnálom --ért utol és a kapuba elém állt.

- Menj az utamból --mondtam dühösen, és a mellkasára vágtam.

- Nem engedhetlek így el --fogott le.

- Gyűlölek --ejtettem ki a szavakat, de közben az egész testem remegett és úgy éreztem képtelen vagyok megmozdulni.

Szeptember 6. hétfő

Tompán és fájdalmasan kezdtem kiszakadni az álmomból. Amint kinyílt a szemem, megcsapott az ablakon beszűrődő napfény és azonnal fejemre húztam a takarót. Percek kellettek mire volt annyi erőm, hogy kinézzek a takaró alól és amint ezt megtettem, egy pár pillanatba beletelt mire felfogtam hol vagyok. Pierrenek hatalmas hálószobája volt, a francia ágyal szemben egy hatalmas tévé állt, mellette pedig polcok, amiken a sisakjai és a díjai voltak. Rémlett a kiborulásom, de arra már nem emlékeztem, hogyan kerültem vissza a házba. A tegnapi ruháim voltak rajtam és a hajam merőkóc volt. Ledobtam magamról a takarót majd felálltam és az ajtóhoz léptem. A folyosóra kiléptem, ami szintén üres volt, de hangokat már hallottam lentről. A lépcsőhöz mentem majd addig merészkedtem le, hogy éppen csak lelássak. A konyhapultnál egy ismerős kockás ingben lévő férfi ült.

- Szóval miért jöttél, apa? --sóhajtotta Pierre és egy pillanatra bepánikoltam, hogy az apja itt van. Ha meglát tuti apának elárulja, hogy Pierrenél aludtam.

- Csak gondoltam benézek a fiamra --vont vállat.

- Aha, szóval? --könyökölt a pultra Pierre.

- Michael aggódik Gretchen miatt --összeráncoltam a homlokom ahogy felfogtam rólam van szó.

- Nem mondta, hogy kérjelek meg, de gondolom megnyugodna, ha kicsit figyelnél rá --meglepett amiért apa ennyire félt. Mármint a költözésem előtt nem adta annak jelét, hogy aggódna Monaco miatt.

- Persze --biccentett Pierre.

- Ennyi? --kérdezte és egyértelműen feszült lett. Nem akarta ő sem, hogy kitudjon nála vagyok.

- Ennyi, de ha ennyire zavarok akkor megyek is tovább --állt fel sóhajtva a férfi.

- Nem zavarsz, de van ma elég sok dolgom --mondta Pierre és kikísérte az apját. Amint becsukódott az ajtó, leindultam a lépcsőn.

- Ironikus, hogy figyelned kellene rám --szólaltam meg, mire Pierre összerezzent.

- Mióta vagy fent? --fordult felém, miközben leértem a nappaliba.

- Hát mondhatni mindent hallottam, ami velem kapcsolatos --válaszoltam a legmegfelelőbben.

- Oké, remek --sóhajtotta és idő se volt arra, hogy a csend beálljon közénk, mert a bejárati ajtó kinyílt és Pierre apukája visszalépett.

- Itt hagytam a kulcsaimat --nyúlt először felsem nézve az előszoba szekrényhez, majd amint felvette, pont egyenesen rám nézett.

- Gretchen? --Mr. Gasly még jó, hogy azonnal felismert, mivel apát régebben sűrűn látogatta a farmon.

- Jó napot, Mr. Gasly --köszöntem illedelmesen és zavartan. 

Kedves barátnőm nem ért rá elolvasni a fejezetet, szóval lehet borzasztóra sikerült... Igazából Idegen érintés c. könyvemmel se vagyok megelégedve és ezzel sem, szóval nézzétek el ezeket a siralmas részeket.