Kóma

V.

A fiúk a szünet után már csak lazán melegítettek az egyre feszültebb légkörben.

Megérkeztek a hazai szurkolók is, profi felszereléssel, a Shiratorizawa színeiben, akikkel majdnem tele lett a lelátó.

Parkoló busz hangok, ajtócsapódás, izgatott beszélgetés, labdapattogtatás, ajtócsapódás. Megérkezett az ellenfél.
Ahogy letelepedett az idegen szurkolócsapat, fél füllel egy-egy visszafolytott mondatot csíptem el.
- Nézzétek! Ott van...
- A találgatós szörny.
- Tényleg ő az.
Feléjük fordultam, és hitetlenkedve vettem észre, hogy szemük Tendō Satorit követi.

Amikor már az egész lelátót betöltötte a lila-fehér, valamint a sárga-zöld-fekete színek, megreccsent a hangosbemondó.
- Kedves nézőink! A mai nap a Shiratorizawa Akadémia csarnokában megrendezésre kerül a harmadik, egyben utolsó megyei válogató. A hazai csapat fogja összemérni a pályán tudását, tehetségét és erőfeszítését az ellenfél csapattal, a...
Zúgott a fülem, így nem hallottam a vendégcsapat nevét. Most tudatosodott bennem, hogy ez az utolsó válogatójuk. Ezután bekerülnek az országos döntőbe, ahol már esélyesek lesznek leszerződni, ha a maximumot nyújtják. Görcsbe rándult a gyomrom.
Döbbenetemből Zora rázott fel, aki kedvesen megbökte az oldalamat.
- Mostmár tudod, hogy milyen fontos ez a meccs. Ezért szerette volna Wakatoshi, hogy most itt legyünk.
Vígasztalóan mosolyogtam Zorára, jelezve, hogy minden idegszálammal drukkolok a hazaiaknak.
A pályára néztem, amire már belépett a vendégcsapat, szurkolótáborának hatalmas ujjongására. Majd tekintetem Satorira szegeződött. Nem volt nehéz kiszúrni piros hajának köszönhetően. Feszült volt és nagyon koncentrált. Felmérte és elemezte az ellenfelet, agyában millió meg egy lehetőséget végigpörgetve. Aztán találkozott a tekintetünk, ami villámcsapásszerűen hatott. Bíztató vigyor kíséretében kis tapsot küldtem neki, mire énekelni kezdett és figyelmét visszafordította a küzdelemre.

Sípszó. Elkezdődött a meccs.