Kóma

VI.

Blokkolt. Úgy játszott, mint ahogy én még embert röpizni soha nem láttam. Kecses és erőteljes mozdulatokkal, határozottan ütött vissza minden labdát, ami a közelébe került. Mintha játszi könnyedséggel táncolt volna a pályán. Lenyűgöző volt.

Dupla sípszó. A meccs vége...
Az egyik csapatnak ez a meccs jelentette a "bad ending"-et, majd csak egy év múlva próbálkozhatnak újra, az utolsó éveseknek már csak egy lehetőségük van megmutatni magukat a nagy színpadon. A másik csapat előtt lehetőségek tárháza nyílik meg, egyes tagok közelebb kerülnek az álmaikhoz, a céljaik eléréséhez...
- Vic-to-ry - hallottam Satori örömittas hangját, miközben a levegőbe ugrott és tapaszos ujjaival V betűt formált. Egyszerűen ragyogott a boldogságtól.
Sikerült. Megcsinálták. Legyűrték az egyik legerősebb tokiói csapatot. Nagyon szoros mérkőzés volt, a Shiratorizawa éppen csak egy ponttal verte meg az Itachiyama Akadémia csapatát.
A pályán a meccs végi szokásos kézfogás zajlott le a 2 csapat között, majd Satori rohant a padhoz, ahonnan már felálltam, hogy én is gratuláljak.
Magához szorított hatalmas karjaival. A lendület hatására természetesen úgy hátraestem, ahogy az meg van írva, Satorival együtt. Gyorsan felállt, konkrétan rólam, én pedig a földön fekve nevetésben törtem ki.
Miután abbahagytam a magamon való szórakozást, melybe ő is becsatlakozott felszabadult röhögéssel, odanyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a földről.
- Nem szeretnék sokáig az adósod maradni. - húzott fel egy határozott, mégis óvatos mozdulattal. - Szóval a holnapot velem fogod tölteni. Ez azért elég jó ár egy szendvicsért cserébe. - jelentette ki magabiztosan.
- Mi van akkor, ha visszautasítom?
- Nem teheted. Ez nem meghívás volt. - felelte győzedelmesen, még mindig a kezemet fogva. Kijátszotta a rendszert.

A kocsinál vártuk a fiúkat Zorával, nem akartunk zavarni, had ünnepeljenek. Mi is büszkék voltunk rájuk. Az a sok lemondás, edzés, kompromisszum és kitartó munka kifizetődni látszott.

Szépen lassan mindenki kiszállingózott az iskola épületéből. Gratuláltunk a csapattagoknak, Zora bemutatott nekik engem, beszélgettünk velük egy kicsit, aztán jöttek a mi sztárjaink is.
- Beszállás, ti csoda röpisek. - ült be Zora a kocsiba, akit Wakatoshi követett.
Tanulva a reggeli balesetből Satori vigyorogva előre engedett, hogy beszálljak, utánam foglalta el ő is a helyét mellettem. Újra éreztem az az édeskés, megnyugtató illatot.
- Mehetünk kajálni? - nézett bele a sofőr ülésről Zora hátrapillantón át a szemembe.
Satorival heves bólogatások közepette adtuk a tudtára, hogy nincs ellenünkre ez a kis kitérő.