Kóma

VII.

Út közben a táskámból előkotortam négy Monstert, melyből kettőt előre adtam Zoráéknak. Satori éppen az ablakon bambult kifelé, ahogy szokta, így a még enyhén hűvös dobozt a combjára tettem. A váratlan hideg hatására odakapta a fejét.
- Hmm... Legközelebb megmutatnom, hogy hol szeretem, ha lejegelnek. - húzta félmosolyra a száját.
- Nem tudtam, hogy ilyen rosszul bírod a hideget. - vettem le lassan a lábáról a fém üveget egy gunyoros vigyor kíséretében.
Addig nem látta a doboz színeit, így mikor észrevette, felcsillant a szeme.
- A kedvencem.
- Egy ősi mondás szerint, akivel ugyan azt a Monstert szeretitek, azzal lelki társak vagytok.
Nevetve kortyolt bele a cukros löttybe.

Az autó egy sorház kék tömbje előtt állt meg. Olyan hatást keltett az aprócska bejáratával, mintha a szomszédos épületek össze akarták volna nyomni.
Ahogy beléptünk elénk tárult az étterem szokatlan, mégis komfortos berendezése. Az ajtóval szemben egyből a konyha és a kassza része foglalt helyet, mellette egy lépcső, ami felvezetett a teraszra. A lépcső mellett voltak a földszinti asztalok, beépített székekkel és a fal színével megegyező terítővel. A falakat különböző, más-más színű, kopottas villanykörték borították.
Kikértük az ételeket, majd minden finomsággal megtankolva elindultunk a teraszra. Út közben imádkoztam, hogy ne guruljak vissza a lépcsőn, minden kaját a nyakamba borítva.
Szerencsésen felértünk mind a négyen. Mint kiderült, a felső szint az épület teteje, székek helyett párnákkal és alacsony asztalokkal, szélein aprócska állványokon színes papírlámpákkal, teljes panorámával a sorház környékére. A nap lemenő félben volt, a bérházak ablakain visszatükröződött az ég gyönyörű narancsos lilás színei, a közeli park növényeit arany színre festette, az első csillagok már megjelentek.
Letelepedtünk az üres tetőn egy, a lépcsőtől kissé messzebb lévő asztalkához. Zora ült velem szemben, Wakatoshival együtt, bal oldalamon Satori kezdte mondani az "Itadakimasu"-t, amihez én is csatlakoztam.
Amikor Satori befalta minden előtte lévő kajáját, ami azért nem volt kis mennyiség, fejét neki kényelmesen rádöntötte a vállamra.
- Szóval vigyázol az alakomra. - adtam tudtára, hogy számomra megnehezítette a vacsorám elfogyasztását.
- Ez is benne van az adósságom visszafizetésében. - játszotta a kisangyalt.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Villámra szúrtam egy nagy falat csirkét és tésztát, majd Satori szája felé indítottam el a mozdulatomat, repülőhanggal kísérve.
- Ha már ennyire szeretnéd, hogy megkóstoljam... - fogadta a kajarepülőt.
Zora gyorsabban evett, mint Wakatoshi, így ő is kunyerált barátja sült krumplijából nem keveset.
A vacsora nagyon kellemesen telt. Ilyen jól nagyon régen nem éreztem magam Zorán kívüli társaságban. Beszélgettünk, nevettünk. Annyira eltelt az idő, hogy nagy röhögésünknek az étterem tulajdonosa vetett véget, amikor finoman szólt nekünk, hogy mostmár be szeretne zárni, mert a felesége egyedül van otthon a hármasikrekkel és már közel áll ahhoz, hogy a gyerekeket rászikszalagozza a falra, hogy legalább csak 5 percre nyugton legyenek.
Megköszöntük a csodás vacsorát és nem kevés borravalót hagyva magunk mögött folytattuk az utat hazafelé.