Kóma

VIII.

Már besötétedett, mire Zora megállította a piros kis csodát a házunk előtt.
- Nagyon köszönöm, srácok, ezt a mai napot. Baromi jó volt veletek. - kezdtem el a búcsúzkodást és nyitottam a kocsiajtót.
Satori kérés nélkül kipattant, a csomagtartóhoz sietett és segített kivenni a már jócskán könnyebb táskámat.
- Micsoda lovag. Lassan én fogok jönni neked eggyel. - vettem volna ki a kezéből a motyómat, csak hogy nem engedte el.
- A holnapi után biztos leszek benne.
Mondanám, hogy elfelejtettem Satori cselét, de akkor hazudnék. Minden pillanata újra és újra lejátszódott a fejemben.
- Majd meglátjuk.
Zora és Wakatoshi is kiszállt a kocsiból, hogy elbúcsúzzanak.
- Hívj, ha van időd! - karolt át Zora. - És mesélj a honlapról. - suttogta, hogy csak ketten halljuk.
Utoljára Satoritól köszöntem el, aki ölelésre nyitotta a karját. Nem kellett kétszer mondani, viszonoztam a gesztusát. Mélyen beszívtam mai napon utoljára azt az édeskés, megnyugtató illatot és kiélveztem Satori karjai között a búcsúzást.
- Szervezhetnénk több ilyen napot veletek... - nyitottam a kisajtót és éreztem, hogy elpirultam.
- Most jönnek még az országos meccsek is. - küldött bíztató apró mosolyt Wakatoshi.
Már mindhárman a kocsiban ültek. Nem láttam Satori arcát, mert a hátsó ülés világítását elhagytuk félúton. Zora indított és duddantott egyet.
Integettem a kisajtót támasztva egészen addig, ameddig a kis piros négykerekű alakja már csak egy ponttá zsugorodott.
Lubbock és Leona örömmel rohantak hozzám, én pedig furcsa szokásomhoz híven elmeséltem nekik a napomat, ameddig kikészítettem a vacsorájukat.
Lubbockot éjszakára kint hagytam, mint majdnem minden nyáreste. Azért egy gyors pillantást vetettem a kis házukra és beraktam egy törölközőt plusszba, hogy biztosan ne fázzanak.
Tökéletes párost alkottak. Már egészen kiskoruktól együtt voltak, bár eleinte féltem, hogy mennyire fog jól kijönni egymással egy házi macska és egy szerencsés keverék mentett kutyus. Bizonytalanságomat hamar szétoszlatták az első este, amikor aranyosan egymáshoz bújva aludtak el.

Ledobtam a konyhába a táskámat, majd zuhanyozni indultam. Az esti készülődés közben folyamatosan a mai nap eseményei jártak a fejemben. Főleg Satori. Olyan volt ez az egész, mint egy álom. Az ágyamban olvastam egy fejezetet és megnéztem azt a napi minimum egy részt az egyik kedvenc animémből, amit igyekeztem betartani, még ha húzós is volt a nap.
Éjfél körül lehetett az idő, amikor a szemem nem bírta tovább, így kénytelen-kelletlen az alvás mellett döntöttem.