Kóma

X.

A meleg levegőtő annyit tudott rajtunk szárítani, hogy már nem csöpögött rólunk a víz, viszont ruháink még mindig hozzánk tapadtak. A nyári forgatag között indultunk a következő standhoz. Egy aprócska bódé volt, négy kupac üres konzervdobozból felépített piramis várta, hogy ledöntsék őket. Céllövölde.
- Hölgyeké az elsőbbség. - nyújtotta oda nekem a játékpisztolyt.
Nyeregben éreztem magam. Néha-néha Zorával jártunk párszor lőni, ha több időnk volt.
Magabiztosan kezembe vettem a műanyag fegyvert és négyszer, telitalálattal elsütöttem.
Satori ujjongva a levegőbe boxolt és büszkén kezébe vette az arcomat.
- Minden alkalommal egyre jobban lenyűgözöl.
- Ezt én is mondhatnám. - néztem rá elpirulva, kezemet rátettem az övére.
- Gratulálok, kisasszony! Válasszon nyereményt! - szólt közbe a bódé tulajdonosa.
Végignéztem a plüssökkel teli polcokon. A szokásos unikornisos, Hello Kittys, rózsaszín, csillámos, cukorszemes kitömött figurák között megakadt a szemem egy sötétlila Gengar pokémonon.
- Azt szeretném. - mutattam rá.
A standos kellemesen telt alakjával, kék kertésznadrágjában elővett egy botot, mely arra szolgált, hogy a kiválasztott ajándékokat levehesse.
Pár tornagyakolrat után kedvesen a kezembe nyomta az enyhén órmótlan lila gombócot. Megköszöntem és Satorihoz fordultam.
- Valamivel kompenzálnom kell, nehogy átcsússzak mínuszba. - mondtam elpirulva, miközben Satori felé nyújtottam a vérrel és verítékkel megszerzett pokémon plüsst.
Satori először lefagyott, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.

Lemoshatatlan vigyorral ballagtunk hárman a Varázskastélyba, miközben már jócskán besötétedett. Satori vezetett, bal kezében Gengarral, mögötte pedig én sétáltam lelkesen. A nagy fekete ajtó mögött széles és hosszú, rózsaszín színekben pompázó folyosón mentünk át. Az első szobát fekete és fehér csempékkel rakták ki, a padló pedig egy örökmozgó óvodáshoz hasonlított. Hol jobbra, hol balra, fel és le, meg-megállt, hogy aztán tovább járja kiismerhetetlen táncát.
Satori észrevette, hogy most nem állok a helyzet magaslatán, így kinyújtotta felém jobb karját.
- Ha már esünk, essünk együtt? - fogtam meg az életmentő kezet.
- Azt hittem, hogy aki ilyen jól lő, annak ez a mozgó padló semmiség lesz.
- Hogy kapcsolódik össze ez a kettő?
Félmosollyal vállat rántott.
Nagy nehezen kikecmeregtünk az ír kopogóst járó csempék tömegéből és egy tükörszobába értünk. Szó szerint tyúklépésben haladtunk, mert Satori szerint ez a legbiztosabb módja annak, hogy ne szaladjunk neki egy tükörnek sem. Ehhez képest minden harmadik kanyart eltévesztettük és egymásba ütköztünk.
A következő terem vaksötét volt, falaira neon színekben játszó rózsaszín, zöld, sárga, vörös, kék, lila és narancs csöveket erősítettek, melyek adtak némi fényt és mutatták az utat.

Csak amikor kiértünk, akkor láttam, hogy még mindig fogtam Satori kezét. Úgy tettem, mintha nem figyeltem volna fel rá, így hátha ő sem engedi el.
- Kezd este lenni... Gyere, mindjárt bezár a kedvenc helyem. - húzott maga után.
A megmaradt jegyeinket odaadtuk egy aranyos kisfiúnak, a kasszánál felvettük a deszkákat és tovább indultunk.