Relikviavadászok 1: New York-i Szellem (HP fanfiction)

19. fejezet: Hirtelen döntések

Alkalmanként, amikor igazán zaklatott volt, Reynard nem arra emlékezett, hogy mi volt a közvetlen ok, ami kiváltotta, hanem a körülötte zajló apró, teljesen jelentéktelen ingerekre, melyeket elméje évek múltával is olyan pontosan idézett fel, mintha csak épp akkor történtek volna. Kávé illata a levegőben, a pergameneken frissen száradó tintáéval keveredve. Papír zizegése, ahogy Queenie Goldstein az Amerikai Bájolót olvassa. A boszorkány csinos, rikító ruhája és szőke hajfürtjei a félhomályos, komor irodában, ahol a sarokba zsúfolt íróasztal és kávéspult álltak, mely mögött Queenie és ő az idejüket múlatták. És persze a gumicukor-férgek savanykás, megnyugtatóan ismerős íze.

- Hihetetlen vagy, Reynard. - jegyezte meg Queenie egy mosoly kíséretében és letette a kiolvasott magazint a csészéje mellé. - Szinte mindig valami édességet rágcsálsz és meg sem látszik rajtad. Irigyellek.

- Ro szerint, ha így folytatom, fiatalon fogok elpatkolni. - Reynard elgondolkodva kapta be az utolsó gumicukrot, aztán felhúzta térdeit a széken és a nyitott zsebórája számlapján kezdte el bámulni a másodpercmutató ütemesen monoton haladását. Queenie felkuncogott a nemtörődöm megjegyzésen.

„Hol a nővéred?" tudakolta.

„Graves irodájában." érkezett a válasz, mire a boszorkány szeme lelkesen felragyogott.

- Értem, miért reagálsz mindig így, de kétlem, hogy valaha lesz ebből bármi is. - tette hozzá Reynard, látva a Queenie arcára ülő kifejezést. „Jó, tudjuk, hogy a nővérem kedveli őt." - Graves-nek tárgyalása van, Rowan pedig azt mondta, meg akarja várni. Úgyhogy ott maradt. Látod?

Felemelte az óráját, melynek megváltozó számlapján, a mutatókon most különböző emberek (nem sok) arcképei voltak láthatóak. Rowan mutatója volt a legnagyobb, és valóban a „munka" feliratú státusz felé mutatott. Reynardnak nem volt kedve megvárni, amíg Graves visszatér, így nővérével úgy döntöttek, addig beiktatnak egy kis pihenőt. Ez már több, mint egy órája történt, és Reynard kezdett kissé unatkozni. Újra és újra átolvasta a Rowannal közös jegyzeteiket, melyeket Queenie-nek is megmutatott. A boszorkány előtt nem voltak titkai.

„Átkutattunk öt telepet, egy színházi kelléktárat és majdnem elütött egy metró, hogy a Vakmalac-ban történtekről ne is beszéljek. Sorra fogynak a lehetőségeink, de a kutatásunknak továbbra sincs eredménye." bosszankodott kissé.

- Ráadásul most már Graves is tudja, hogy mást is keresünk. - mondta ki. - Csak a jóindulatán múlik, mennyi időnk van még.

- A kobolddal mi a helyzet? - kérdezte halkan Queenie. Reynard megcsóválta a fejét.

- Azóta semmi, nem adott jelt magáról... Graves eléggé megfenyegette. De biztos, hogy dolgozik a bosszún. - a fiatalember hátradőlt a székén és a jegyzeteket bújta. - Ki kell használnunk, amíg gyorsabbak lehetünk nála. A megoldás biztos, hogy itt lesz. Még két személy volt a listán, csakhogy az ő nevük alatt még a mugli rendőrségi adatok sem jelöltek meg semmiféle raktárt vagy telepet. Sőt, Rowannal anno lenyomoztuk őket, de nem találtunk az örökségükben semmit. És ezzel mind a nyolc név megvan, ellenben a relikvia sehol... hol rontottuk el?

- Talán csak elsiklott a figyelmetek valami felett. - gondolkodott hangosan Queenie. „Vagy Gnarlak jobban összekuszálta a dolgokat, mint sejtettétek. Teenie mesélt róla, borzalmas alak." - Ajjaj...

A boszorkány kicsit rémülten rezzent össze, ahogy egy ismerős, alacsony férfi lépett az irodába.

- Goldstein! - Abernathy fürge léptekkel sietett oda az íróasztalhoz, rosszallóan csóválva a fejét. - Maga meg miért ül itt cseverészve, miért nem dolgozik? Mr. Carneirus már tíz perce vár a kávéjára.