[GF] Mabel

Mabel

Kedves Stan és Ford bácsi!!

Még biztos nem hallottatok semmit, és valószínűleg váratlanul ért a levelem. Muszáj valamit elmesélnem, mielőtt bárkitől bármilyen hamis vagy téves történetet kapnátok, én csak az igazat fogom írni.
Sajnálom, csak igazán nehezemre esik bármit is csinálni, vagy mondani, hiszen...Dipper meghalt.
Én...én komolyan szólhattam volna valakinek, de nem akartam megszegni az ígéretemet és...én, fogalmam sincs, és segítséget szeretnék, de....

Egy egész nap telt el azóta, hogy elkezdtem megírni azokat az előző sorokat. Sikerült valamennyire összeszednem azt, amit írni szeretnék, de nem tudom, hogy mi lesz belőle. Én tényleg nagyon sajnálom Stan bácsi, Ford bácsi!

A Weirdmageddon után hazajöttünk Gravity Fallsból, és úgy gondoltuk minden vissza fog majd állni a régi megszokott kerékvágásba.
De ezek csak nekem voltak a lehetőségek. Dipper megváltozott. Nem tudom pontosan elmesélni, hogy milyen volt akkor, hiszen régen volt már, de olyan volt, mintha megakadt volna benne valami. Folyamatosan azt kérdezgette, "Mi lesz, ha történik valami Gravity Fallsban?" "Mi lesz, ha Bill Chiper visszatér és a többiek veszélybe kerülnek?"
Nem aludt, nem evett, nem akart semmit sem csinálni, egyfolytában ezek a gondolatok jártak a fejében.
Anya és Apa fel akartak titeket hívni, hogy mi történt a nyáron, hogy Dipper ilyenné vált. Ígérem, nem mondtam semmit sem Gravuty Fallsról, de őszintén bevallom, hogy mostmár talán bánom egy kicsit. Ha akkor elmondtam volna nekik mindent, talán Dipper nem halt volna meg, de...megígértette velem, hogy egy szót sem fogok szólni. Ismerem a város szabályait, de akkor elbizonytalanodtam. Úgy mentem csak bele Mason alkujába, hogy ő is megígérte, elmondja ha valami bántja, hátha tudok neki segíteni. És egy darabig működött is, de rá kellett jönnöm, hogy csupán látszatra.
Mosolygott, de hidegen, mint a téli kopár fák. Nevetett, de nem úgy, ahogy eddig. Mindent csinált újra, mint amit a Weirdmageddon előtt, csak nem őszintén.
Eltelt egy év. Még egy. És mégegy! Mindem egyes éjszaka arra riadtam fel, hogy ő csak ül az ágyán és bámul maga elé. Csak bámult a semmibe, még sötétben is lehetett látni, hogy a gondolatai valahol máshol járnak. Amikor néha meglátta, hogy felkeltem, azt hitte nekem is rémálmaim vannak. Természetesen mi mást mondhattam volna, hogy "Igen bátyjó, nekem is" nem volt szívem, akaratom azt válaszolni, "Nem Mason. Csak neked." Együtt beszéltük meg, hogy "ki mit álmodott" Minden egyes ilyen alkalommal hazudtam a testtvéremnek, kitaláltam a hamis álmokat és történeteket. Utána már egyikünk sem volt képes visszaaludni, így elkezdtünk meséket gyártani. A kedvencünk a "Bill Chiper visszatért" volt. Lehet, hogy nem pont ezt kellett volna beszélnünk, de úgy láttam, hogy minél kalandosabbra alkottam a mesét, annál jobban megnyugodott. Tetszett neki, hogy újra visszatértünk Gravity Fallsba, találkoztunk a régi barátainkkal, újra versenghetett Robbieval, bejártuk az erdőket és a környéket, mint Rejtély Ikrek és újabb és újabb titkos élőlényeket fedezünk fel. A történet tetőfoka az volt, amikor elértünk addig, hogy egyik nap arra ébredünk, az emberek kiabálnak, hogy "Bill Chiper visszatért!" Újra mindannyian összegyűltünk, közös erővel legyőztük és újra béke lett a városba.

Egy idő után mind a ketten elmentünk főiskolára, így kevesebbet beszéltünk. Én is új barátokat szereztem, sőt végre megismerkedtem egy "normális" fiúval is, szóval igazán boldog voltam. Dipper pedig...pozitívan megváltozott. Akárhányszor csak találkoztunk, boldogan és őszinte mosollyal mesélte, hogy milyen jó jegyeket szeret az iskolában, megtanult ezt, megtanult azt, és talált egy magának egy új barátot is. Én is végre megnyugodtam, és hagytam, hogy egy kicsit járja a maga útját. Kevesebbet kerestem, de szinte minden egyes nap felhívtam, és érdeklődtem mi van vele, hogy telt a napja.
Egyik nap azt mondta, hogy szerinte szerelmes, és annyira megörültem, hogy elkezdtem visítani, mire a körülöttem lévő emberek megkérdezték, hívjanak-e mentőt. Ez nagyon megmaradt bennem, és szerintem sosem fogom elfelejteni. Azonnal meg szerettem volna tudni, hogy ki az, akinek sikerült elnyernie Dipper szívét, de bátyjó csak azt hajtogatta nekem egyfolytában, "Majd Mabel! Először legyen vége ennek az évnek!" Alig vártam, hogy vége legyen a tanításnak, mert tényleg nem akart semmi információt kiszivárogtatni nekem.

Három hónap maradt az iskolából. Tegnapelőtt kora reggel Apa felhívott, hogy eljönnek hozzám. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, de természetesen vártam őket. Amikor megérkeztek nem mondtak semmit, csak Anya sírva a nyakamra borult. Teltek a percek és éreztem, hogy valami szörnyű dolog történt. Leültettem a szüleimet az asztalhoz, és hoztam Anyának egy pohár vizet. Amint odaadtam neki, Apa a kezembe nyomott egy levelet. Dipper írta, mielőtt, azonnal felismertem. Mielőtt bármit is olvashattam volna belőle, Anya elmondta, hogy arra keltek fel, hogy valami lezuhant a háztetőről, rá a bejáróra. Tudni kell, hogy mi egy magas társasházban laktunk, aminek a tetejére gyakran felszöktünk Dipperel nézni a csillagokat, bár a házvezető nem engedte volna meg.
Hamar felébredtek, és kinéztek az ablakon. Mason szörnyethalt az eséstől. Addigra már a házban lakó összes ember kisereglett, hogy megtudják mi történt ilyen későn. Apa bátyjó kezében találta meg a levelet, és mivel nekem volt címezve elhozták azonnal. Azt akarják, hogy mondjak el mindent. Ki az a Bill Chiper, mi történt azon a nyáron, mi az a Weirdmageddon, és minden egyebet ami le van írva arra a papírra.

Mit tegyek nagybácsik? Kérlek szépen, segítsetek! Egyedül...nem fogom tudni végigcsinálni!

Reméli hamar odaér a levél, még a tárgyalás előtt: Mabel

~•~

-Ford! Érkezett egy levél Mabeltől! - ment lefelé a testvére laboratóriumába Stanley Pines, kezében pedig az egyszerű, fehér borítékot lengette.
-Tényleg? - lepődött meg a tudós, hiszen már nagyon régen beszéltek a testvérekkel, akkor is csak Mabellel egy pár szót telefonon. -Kibontottad már?
-Nem. De már kíváncsi vagyok! - dörzsölte össze a kezét össze.

Leültek egy-egy székre, és Stan bácsi kibontotta óvatosan a borítékot. Ford bácsi pedig elkezdte hangosan felolvasni a benne rejlő papírra írt szavakat:

-Kedves Stan és Ford bácsi!! Még biztos nem hallottatok semmit...

Jó olvasást!!
;)