Cruel Summer /Ziall/

1. Fejezet: Megérzések

- Elkészültél már, Ni? - kérdeztem türelmetlenkedve. Halk motoszkálást hallottam a fürdőből, majd néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó, és kilépett rajta Niall.

Lélegzetelállítóan gyönyörű volt. A szőke haja oldalra volt fésülve, a szemei ragyogtak, és az arca egy kicsit ki volt pirulva. Egy kék-fehér csíkos rövid ujjú inget vett fel, ami elég lenge volt ahhoz, eltakarja az édes, gömbölyded pociját. Tudom, hogy ő utálja azt a kis súlyfeleslegét, de én imádom ezt benne. Ezt is. Az ingje felett egy könnyed felső volt. A formás lábait egy krémszínű farmer takarta. Tökéletes volt az összkép.

Amikor újra a szemébe néztem, Niall szégyenlősen elmosolyodott.

- Annyira szép vagy - húztam magamhoz egy gyengéd csókra.

- Téged akkor sem tudlak überelni - vont vállat.

Rajtam nem volt semmi különleges. Csak egy egyszerű, fehér póló, fölötte egy bőrdzseki, meg egy fekete farmer. A hajamat felzseléztem, mint mindig, és már készen is voltam. Nekem ez nem tartott tovább öt percnél, a kis szerelmem viszont már legalább fél óráig csinosítgatta magát, de azt hiszem, hogy megérte várni erre a látványra.

Még egy utolsó puszit nyomtam Niall szájára, majd elkezdtem húzni őt az ajtó felé. Amikor kiléptünk a házamból - amibe nemrég ő is beköltözött, hogy minél több időt tölthessünk együtt -, újra rákezdett:

- Zaynie, áruld már el, hogy hova megyünk! - kérlelt. Bevetette a boci szemeket is, amiknek általában nem tudok ellenállni, de most erőt vettem magamon, és nem dőltem be nekik. Nem akarom elrontani a meglepetést.

- Majd megtudod - kacsintottam rá, de ő nem hagyta annyiban.

- Kérleeeek, Zaynie! Na, mondd már el! Annyira izgulok - toporzékolt mellettem, miközben a karomat rángatta.

Niall mindig is kíváncsi természetű volt. Ha valami érdekli őt, akkor addig nyaggat, még el nem árulom neki, hogy mi az. És ezt a tulajdonságát is annyira szeretem.

- Nem. Majd meglátod, ha odaértünk - mondtam határozottan, mire Ni elszontyolodott. Vigasztalásképpen megpusziltam a homlokát, mire egyből felfelé kunkorodott a szája. Akkor a legszebb, amikor mosolyog.

Időközben a motoromhoz értünk, ami kint állt az út szélén. Felültem rá, majd feltettem a fejemre a bukósisakomat, és intettem Niall-nek, hogy szálljon fel mögém. Ránéztem a szöszire, de valami hiányzott.

- Hol van a sisakod?

- Nem akarom feltenni - húzta el a száját.

- Ne csináld ezt, édesem! Tudod, hogy muszáj - sóhajtottam. Minden egyes alkalommal eljátssza ezt. Nem érti meg azzal a makacs fejével, hogy a saját biztonsága érdekében szükséges. Különben is, nem éppen törvényszerű bukósisak nélkül motorozgatni, de azért már párszor megszegtem ezt a szabályt miatta.

- De nem jó! Túl nagy, és alig kapok benne levegőt. Ráadásul, ha felvenném, akkor tönkremenne a hajam is - ellenkezett tovább.

- Niall! - szóltam rá, és remélte, hogy végre észhez tér. Nem élném túl, ha valami baja esne.

- Zayn! - nézett rám durcásan, felhúzott orral. Megadóan felsóhajtottam.

- Jó, legyen. Majd lassan megyünk - Niall elégedetten bólintott egyet, majd felpattant mögém, és szorosan átölelte a derekamat.

Mikor beindítottam a motort, furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha egy belső hang azt mondta volna, hogy ne, ne menjünk, inkább maradjunk itthon. Megráztam a fejemet. Hangos brummogással kanyarodtunk ki az utcából. Bárcsak hallgattam volna a megérzésemre.

Ni a hátamba fúrta a fejét, én pedig boldogan mosolyogva vezettem a szerelmem meglepetés randijának a helyszínére. A város szélén fekvő tó partján lévő kis étterembe foglaltam magunknak asztalt. Niall imádja azt a helyet, már csak a kaja miatt is, de a táj is gyönyörű. Napnyugtakor a legszebb, amikor a víz tükrén megcsillan a napfény, és mi összebújva nézzük a stégről a naplementét. Ide vittem el az első randinkon is, bár akkor még tél volt, de a tó és a környéke minden évszakban meseszép látvány. Régebben sokat jártunk oda, mostanában viszont eléggé elhanyagoltuk.

Nincs semmi különösebb oka a mai randevúnknak, egyszerűen csak szerettem volna valamivel kedveskedni Niall-nek. Még csak június eleje van, hamarosan közeledik a fél éves évfordulónk, amit méltón szeretném megünnepelni. Talán rendezhetnénk egy kisebb összejövetelt, de nekem az is untig elég lenne, ha az egész napot Niall-lel tölthetném. Nekem mindegy, hogy mit csinálunk, csak az a fontos, hogy ő jól érezze magát, és ha ő boldog, akkor én is az vagyok.

Ígéretemhez híven a szokásostól jóval lassabban vezettem. Nem akartam, hogy a szerelmemnek baja essen az én gondatlanságom miatt. Vicces, hogy jobban féltem az ő életét, mint a sajátomat.

Bár én akármennyire is vigyáztam, a bajt nem lehetett elkerülni.

Az egyik kereszteződésnél balra kanyarodtam, amikor egy szabálytalanul közlekedő fehér kocsi majdnem belénk jött. Csak a gyors reflexemnek köszönhetően sikerült elrántanom a kormányt. Csak egy pillanat töredéke volt az egész, de mégis olyan volt, mintha lassított felvételben láttam volna az egészet.

Elvesztettem a jármű felett az irányítást, és feldőltünk a motorral együtt. Amikor megbillentünk, éreztem, hogy Niall teste lecsúszik mögülem, majd én is követtem őt. A kemény aszfaltra zuhantam, és végighemperegtem rajta. A motor nagy csattanással ért földet. Ráestem a csuklómra, és mintha meg is roppant volna, de akkor ott nem ezzel foglalkoztam. Nyöszörögve feltápászkodtam, és próbáltam felfogni, hogy mi is történt az előbb. Pár másodperc múlva felocsúdtam a kezdeti sokkból, levettem a bukósisakomat, és oldalra fordítottam a fejemet. Azt hittem, hogy menten elájulok.

Niall pár méterrel arrébb kiterülve feküdt a földön, körülötte vértócsa. Nem törődve a sajgó csuklómmal, odaszaladtam hozzá. A szemei lehunyva, az arca elsápadt, és a fejéből pedig ömlött a vér. Kétségbeesetten a kezéért nyúltam, és szólongatni kezdtem.

- Niall! Niall, hallasz engem? Édesem, Niall... Kérlek, kelj fel! Hallod...?

De ő nem válaszolt.

Nem volt magánál. Láttam, hogy nagy a baj. Rémülten segítségért kezdtem kiabálni. Körénk gyűlt már egy csomó ember, akik valószínűleg végignézték az egész balesetet. Az egyikük mintha a mentősökkel beszélt volna, és hozzám szólt, de én nem érzékeltem semmit a külvilágból. A fülem sípolt, a szívem a torkomban dobogott. Reméltem, hogy ez csak egy rossz rémálom, amiből hamarosan felébredek, és ott lesz mellettem Niall épségben.

De ahogy lenéztem az előttem heverő élettelen testére, megtörtem. Egyből megeredtek a könnyeim, és pár másodperc múlva már patakokban folytak le az arcomon, és csepegtek le a szerelmem mozdulatlan testére hullottak. Hangosan zokogtam, és elveszetten kántáltam a nevét.

Nem, ez nem történhet meg. Nem velem, velünk. Nem...

Valaki megfogta a vállamat, de én hisztérikusan felkiáltva leráztam magamról a kezét.

- Niall...

__________________________

A @mtsniallh -lel közösen írt könyvünk első fejezete. Remélem épp annyira fogjátok szeretni, mint amilyen szeretettel mi írtuk. :))