Hazug Ajkak ( Jimin ff. ) [Igaz csók sorozat 1.rész]

Prologue

DalRea POV:

    Friss diplomámmal a kezemben sétáltam le az egyetem lépcsőjén, csak a magassarkúm komokásására figyeltem és arra, hogy pár lépés és elkezdődik az az élet amire évek óta készültem. Mellettem családok álltak a gyerekeiket ölelve, vagy éppen a barátaikkal beszélgetve. De rájuk sem néztem, csak magam elé, büszkén, ahogyan édesapám tanyította. Hirtelen megcsörrent a zsebemben a telefonom. Kivette a helyéről és az imént említett arca mosolyogva nézett bele a kamerába mikor fogadtam a videó hívását. mellette édesanyám ült, arcán ugyan akkora, ha nem nagyobb mosoly terült szét.

-Itt van az én nagylányom! - Szolalt meg apa. - Végetnért már a diploma osztó? - Kérdezte olyan komolyan, hogy azt én nem is akaartam elhinni.

- Apa... Ha nem ért volna véget akkor felvettem volta a telefont? - néztem rá, figyelve a reakcióját. Anya arcán elmélyültek a ráncok, ahogy halkan kuncogott apa mellett.

- Ja, igaz igaz. - Nevetett, majd szemében kíváncsisággal nézett rám újra. Pontosan tudtam mit szeretne látni, így felemeltem a másik kezemben lévő diplomámat és a kamerába mutattam. - Wao! Milyen szép! Vagy mit kell ilyenkor mondani... - Nézett a kamerába kicsit elveszetten.

- Nagyon büszkék vagyunk rád kislányom! - Mondta anya csillogó szemekkel.

-Igen, nagyon büszkék vagyunk. - Mondta apa is.

- Köszönöm. - Montam könnyes szemekkel.

  Még egy órán át beszéltem a szüleimmel, mire sikerült őket aludni küldenem. A szüleim Amerikában dolgoznak  egy lemez kiadónál. A munkájuk miatt kiskoromban is sokat utaztunk, ugyanis világszerte kellett keresniük tehetségeket, így egy idő után a folyamatos utazás helyett azt választottam, hogy Koreában maradok a nagyszüleimmel, viszont ők meghaltak 2 évvel ezelött. Azóta egyedül élek. De nem rossz. A fodrász-sminkes diplomámmal végre beteljesíthetem az álmom, méghozzá azt, hogy stylist legyek egy enertainmentnél. Mindíg is szerettem alkotni, így minden ehhez kapcsolódó elfoglaltságot kipróbáltam, és mind tetszett. De valamit választani kellett és én ezt választottam. nem azért, mert mondjuk szakácsként,  vagy művészként nem lehetne megélni. De ez volt az amire azt tudtam mondani, hogy egy életen át képes leszek csinálni.

  A lakásomba belépve levettem a szűk magassarkút, majd vettem egy zuhanyt. Frissen jöttem ki a fürdőből, majd a szobámba mentem, kezembe vettem a laptopomat és megnyitottam az összes létező álláskereső oldalt. Vicces, nem? Még csak ma kaptam meg a diplomámat, de már állást keresek. Egy idő után meguntam hogy csendben görgetek órák óta, így YouTube-on elindítottam egy playlistet, majd felálltam és elindultam a konyha felé. A lakást halk zene töltötte be, amit egy idő után a kávéfőző hangja zavar meg.  Halkan dúdolva az éppen szóló számot, csináltam magamnak egy szendvicset, majd megmarkoltam az elkészült kávémat és vissza ültem a kanapéra.

  Négy órával, egy bögre kávéval és egy szendvicsel később kicsit elkeseredetten áltam fel a laptopom elől, azzal a felettébb elkeserítő ténnyel, hogy az összes kisebb ügynökség ahova beadtam a jelentkezésemet elutasított.

- Hahh... - Sóhajtottam fel hangosan. nagyon idegesített hogy nem adnak munkát a kisebb ügynökségek. - Pedig az gondolná az ember, hogy ők azok akik elsőként karolják fel a friss diplomásokat... - Mondtam magamnak.

  Frusztrált a tény, hogy nem úgy haladnak a dolgok ahogy azt én elképzeltem. Elkezdtem bezárni a megnyitott oldalakat, amikor a YouTube-on elindult a BTS -től az I NEED U. Meg állt a kezem az ismerős dallam hallatára. Nagyon közel áll a szívemhez mind a BTS mind ez a zene, így meglepődtem. Lassan járt az agyam, ahogy hallgattam a zenét és egyre csak az a gondolat ötlött fel bennem, hogy le kéne küldenem egy jelentkezést a HYBE- nak is. Végül megkerestem a HYBE hivatalos email címét, írtam egy emailt nekik, hogy szeretnék jelentkezni hozzájuk stylistnak. De amikor a 'KÜLDÉS' gomb fölé ért az egér megáltam. Mi lesz ha elutasítanak? Mi lesz ha elutasítanak? Mi lesz?... Haboztam. Az egér ott körözött a 'KÜLDÉS' gomb felett. Ekkor ismét egy BTS szám szólalt meg. A SO WHAT energiája engem is arra ösztönzött, hogy leszarjam mi lesz, ha lesz belőle bármi is. Rá nyomtam a küldésre, majd lecsuktam a laptopomat és elhatároztam, hogy elmegyek aludni. Tényleg nem reméitem semmit. Csak aludni szerettem volna már.

  Reggel a nap szúrós sugara keltett fel, ugyanis mint ébredésem bizonyítja, nem húztam el rendesen a függönyömet. Morcosan ültem fel az ágyamon, ami a súlyom alatt aprót recsegett. Megdörzsöltem feldagatt, az alvatlanság miatt valószínüleg karikás szemeimet, majd kicsoszogtam a konyhába egy kávéért. Pár perc mulva, félig lecsukott szemekkel slattyogtam át a nappaliba, ahol leültem a kanapéra majd hangosan bele hörpintettem a forró fekete lébe. Ahogy a kora reggeli nap langyos melege csikizte a bőrömet, lassan átrágtam magamat a tegnapi eseményeken. Megkaptam a diplomámat, beszéltem a szüleimmel, nem találtam állást, aztán elküldtem egy emailt a HYBE -nak...

- Elküldtem egy emailt a HYBE -nak? - Rökönyödtem meg. A falon kattogó órára néztem, és szembesültem vele, hogy fél tizenegy van. - Jesszus, a legrosszabb esetben is most olvashatják az emailem. - Hüledeztem a tényen miszerint nincs vissza út. Lassan felnyitottam a laptopomat, és bekapcsoltam. Megnyitottam a emaileket, amik betöltése lehet hogy csak pár másodpercbe telt, de nekem óráknak tűntek. Meglepődve néztem a kijelzőn az olvasatlan emailt a HYBE -tól. remegő kezemmel megnyitottam a levelet, de abban a pillanatban, ahogy megnyitottam be is csuktam a szemem. Rettegve néztem vissza a képernyőre, ahol ez szerepelz:

Tisztelt Seong DalRae!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a HYBE ENERTAINMENT stylistjai közé, mint gyakornok.

(...)

Felvettek!