Küzdj az álmaidért /Befejezett/

16. Távolság

Megérkezik szívem választottja, beszállok mellé. Őrült izgatottságot veszek észre rajta. Nagyon nagyon kíváncsi már az eredményre
-Na mit mondott az apám?
Az orra alá dörgölöm a papírt
-Negatív.
-Negatív? Húzza fel egyik szemöldökét
- Nem nyúlt hozzám senki a hüvely falam olyan sima, tisztán látszik, hogy hónapok óta nem voltam senkivel.
Így már világos neki a dolog, megkönnyebbül, az egész testtartásán, az arckifejezésén is tisztán látszik. Fellélegezhet.
- Most már hiszel nekem?
Válaszként megfogja a kezem és megpuszilja a kézfejem, majd mosolygósan vezet egésszen a rendőrségig.

Miután megtettem, feljelentésem, haza vitt. A szüleim már otthon vártak. Eliot beszámolt nekik mindenről. Nagyon aggódtak, anyám sírva ölelt át. Még sosem láttam ilyen kétségbeesettnek. Egész kamasz koromban hallgathattam, hogy semmit sem csinálok jól, csak a bulizáson jár az eszem, és hogy így nem fogom semmire vinni. Sokszor megfordult a fejemben, hogy nem is szeretnek. De valószínű, hogy mégis, ha ennyire odáig vannak. Szomorú, hogy valami rossz dolognak kell történnie, hogy rajöjjön az ember, hogy mennyire fontos neki a másik. Édesanyám felkisér a szobámba és az egész délutánt velem tölti. Azt sem tudom mikor beszelgettünk utoljára, nem hogy ilyen sokáig és ennyire őszintén.

Még sem olyan rossz fejek a szüleim.

Hetfőn feszélyezve indultam suliban.
Mára már biztos  mindenki mindent tud, erről beszél az egész suli. Hallgathatom és nézhetem a megvető vagy épp a sajnálkozó tekinteteket. Már előre kiráz a hideg, de nincs mit tenni az élet megy tovább és minden csoda csak 3 napig tart, valahogy csak túl élem. Amint belépek az osztály terembe, minden szempár rám szegeződik, de senki nem szól egy szót sem, ami meglepő de örülök, hogy nem akar mindenki kérdezősködni vagy elmondani együttérzésüket és hasonló. 

Egy teljesen átlagos napnak bizunyúl, senki nem bánik velem különleges módon, talán csak Eliot, akiről nem is bánom, hogy nem szekál, furán jönne ki. Egy valami viszont nagyon bassza a csőröm és pontot teszek a végére. Utolsó óra után Nikoletta után megyek, aki mosdó veszi az irányt, követem és megvárom még elvégzi a dolgát. A csempezett falnak támaszkodom és amint nyílik a budi ajtó, el is kapom, azonnal letámadom.
- Milyen ember vagy te Niki?
A remülettől egy pillanatra megtorpan, de nem tart sokáig dermedsége,  nagyon is jól tudja,hogy mire fel kérdezem. Nincs megbánás vagy hasonló arckifejezésén, nagyon is dölyfösen viselkedik, mint máskor.
- Mit akarsz, mond gyorsan, mert dolgom van? Mondja flegmán és karba teszi kezeit.
- Hogyan voltal képes erre? Végig hallgattad a sikításom és nem segítettél? Miért? Mit tettem ellened, hogy ennyire utálsz?
- Gyülök amiatt, hogy elvetted tőlem Eliotot, és nem bántam, hogy rád támadtak, sőt élvezettel halgattam végig a sikításod, megérdemelted, ami törtent veled.
A gyorom felkavarodott, eszméletlenül haragszom rá, és undorodom töle. Hogy képes egy nö ilyesmire, nincs benne semmi együttérzés, mocskos és romlott.
- Csak mert szerelmes vagy Eliotba, bármire képes lennél?
- Igen szeretem őt, de te beleköptél a levesembe.
- de hát ő a tanárod és nem szeret!
- Neked is tanárod.
- Engem sem szeret, és nincs közöttünk semmi. Győzködöm arról, ami nem igaz, de nyilván nem hülye.
- Nem tudsz ezzel megetetni, követtelek titeket és a házába vitt. Láttalak a discóban is, láttam hogyan táncoltatok, és roppant örülök, hogy nekem semmit nem kell tennem, mert mások helyettem leckéztettek meg.
- Akkor most elég tételt vettél?
- Igen.
- Olyan szívesen beverném a fejedet, de nem teszem. És tudod miért? Mert én sokkal jobb vagyok nálad.
- Hát pont ezért gyülöllek.
- Miért is?
- mert neked meg van mindened.
- Hogy nekem?
- Igen! Szerető család, a barátaid tűzbe mennének érted, a pasik oda vannak érted. Ott volt Alex, mindent megtett érted, még sem volt elég.
- Az én életem egyáltalan nem ilyen fényes, és Alex egy barom, mindig is az volt.
- Lefeküdtem vele. Mondja félválról, büszkén.
- Hát egészsegedre.
- Csak azért tettem, hogy fájjon neked.
- Hogyan jutottunk idaig, oké hogy sose voltunk jóban, mert egy ribanc vagy, a szüleid gazdagok és sikerült egy felfuvalkodott beképzelt snob gyereket nevelniük. De basszus kitünő tanuló vagy! Megkapsz mindent. Megis az éven túlzasba estél, elfajultak a dolgok közöttünk, most komolyan, egy tanár miatt?
Szomorúan hajtja le feje és dölti a hátát a falnak, most meg mi baja van, megsértettem az önerzetét. Hát leszarom, örüljön, hogy nem vertem péppé.
- Igen, a szüleim gazdagok, és elvárják, hogy kitünő legyek, ha négyest viszek haza meg szidnak, ha hármast az apám megver. Sokszor, azért nem tesizek, mert nem akarom, hogy valaki észrevegye a sebeimet.
Hangjában érződik a fájdalom és a megalázottság.
-Folyton csak azt hallgatom, hogy nem vagyok jó semmire. Ha haza megyek, kussban kell lennem és tanulnom kell, nem csinálhatom azt, amit szeretnék.
- de ez még nem jogosít fel, hogy úgy viselkedj az emberekkel, ahogy teszed.
- Azért fekszem le mindenkivel, hogy ezzel alázzam meg az apám, hogy a lánya egy riabanc.
Már majdnem megesik rajta a szivem, de nem, nem fogom megsajnálni.
- Amikor megláttam, hogy bemennek hozzád azok a fiúk és elkeztél sikitani, az ajtónal álltam, és arra gondoltam, hogy most megkapod, amit érdemelsz.
Mély levegőt vesz, majd folytatja, elcsukló hangon.
- Bárcsak a helyedben lehetnék, ha rossz tanuló lennék akkor Eliot most engem korrepetálna. De ezt is elvetted tőlem, mint ahogy Alexet is. Megfordult a fejemben, hogy segítsek, amikor már keservesen nyöszörögtél, de akkor elidultam, hogy még csak véletlenül se lásson meg senki, hogy ott voltam. Én nem fogok tanuskodni. Azután megjelent Eliot. Mindenben szerencséd van.
- Hát, ha a te szemszögedből nézem ezt az egészet, akkor sem mondanám szerencsésnek magam, és tudod mit?  Szánlak. Amig ilyen felfogásod lesz, sosem leszel boldog, és azért nem kellessz senkinek, mert szajha vagy. Az apádon nem úgy tudsz bosszút állni, hogy szét teszed mindenkinek a lábad. De ez engem nem érdekel, csak szállj le rólam, és ne keserítsd meg az életem. Van nekem nélküled is elég bajom.