A jég foglyai

1.

A hó és jég igazi mesebeli csodává változtatta az erdőt. A fenyők ága roskadozott a ráfagyott hótól. Minden fehér, nagyon fehér, és rohadt hideg. A kiszögellés, amin már egy órája hasaltam, a Ferris hegyszorosra nézett. Ez a legrövidebb út ami Dérvárba visz. Röpködtek a mínuszok, én pedig ahelyett, hogy a jó meleg kandalló mellé kucorodnék be egy könyvvel, várom, hogy halálra fagyjak. Akármilyen vastagon is öltözik fel az ember, a hideg valahogy a sok szöveten keresztül is beleszivárog a csontjaiba. A szám már fél órával ezelőtt elkékült, a szempillámra és a csuklyával fedett hajamba csillogó kristályokba fagyott a hó. Az íjhúrra ráfagytak az ujjaim, és valószínűleg majd úgy kell kiolvasztani őket. Épeszű ember nem jár erre ilyenkor. Ezt meg is mondtam a királynak, aki csak megvonta a vállát és ezt mondta: Nem érdekel, hogy meddig kell várnod, de ha túl akarod élni akkor elhozod nekem annak a kereskedőnek a fejét.

Közben a herceg, Drystan vigyorgott. Az a rohadék biztos örülne ha a hullámat kéne lekaparni a szikláról. Kicsit fészkelődök, hogy a jég ne törje a hasamat, persze hiába, az páncélként fagyott a sziklára amit még csákánnyal sem lehetne feltörni. Soha nem kételkedtem a képességeimben, de amikor sikerült lejutnom erre a sziklapárkányra anélkül hogy kitörtem volna a nyakamat, elcsodálkoztam. Én vagyok az ország legjobb orgyilkosa, nem is vártam mást magamtól. Mivel a király kedvenc orgyilkosa tavaly nyomtalanul eltűnt miután elvileg belekötött Drystanba, engem kezdett el hébe-hóba felkeresni. Azóta pedig én vagyok a kedvence. Ez a tudat sajnos nem melegít fel, és ilyenkor ki nem állhatom a munkámat. De meg kell szokni ezt az új világot. A régiek még emlékezhetnek-akkor én még meg sem születtem-amikor ezt a földet átjárta a mágia. Sütött a nap, a földek termékenyek voltak, a királyi család két kisfiúval és egy kislánnyal büszkélkedhetett. Aztán egyszer csak eltűnt a mágia. A királynőt és a gyerekeket meggyilkolták. A király életben maradt, de teljesen megváltozott. Fagy és dér kupola emelkedett a környék fölé, amit ha át akarnánk sétálni több napba telne. A jég eleinte egész vékony volt, a teteje megolvadt amikor nap érte, viszont csákánnyal nem lehetett átvágni és kiszabadulni belőle. Bent ragadtunk. Napjainkban már olyan vastag lett, hogy a nap erőtlen fénye világít csak át a kupolán. A király amikor a tragédia történt fiatal volt, ezért újraházasodott, hogy valaki tovább tudja vinni a vérvonalát. Meleg tekintete olyan fagyos lett mint a hó amiben most fekszek, a szemében árnyak gyülekeztek, és valahogy gonosz lett. A jóakaratú, sokat nevető király teljesen összetört a családja elvesztése miatt. Mára már megöregedett, de megkeseredett, a szívét pedig jégből faragták, ami minden egyes nappal csak gonoszabb és gonoszabb lesz. Drystan is ugyanilyen. A szeretet nélküli család az oka, vagy egyszerűen csak azt akarja mint minden félnótás akinek vannak szülei: hogy büszkék legyenek rá. Szerencsére nekem nincs ilyen megfelelési kényszerem.

Nagy nehezen felnézek, a nyakam begörcsölve tiltakozott ellene. A kupola a sötétben csak halvány ezüstös derengés volt, amin keresztül látni lehetett a csillagokat. Mármint lehetne, ha nem takarnák el a sötét baljóslatú felhők. Itt pár órán belül olyan hóvihar lesz, hogy még a házadból sem fogsz tudni kilépni. Vissza kéne mennem a palotába. Ha az utak ennél jobban megtelnek hóval, akkor már derékig fog érni, vagy tovább, és lehetetlen lesz a hegyekből a lejutás. Viszont ha üres kézzel térek vissza akkor a király szíjat hasít a hátamból, vagy én is úgy eltűnők a süllyesztőben mint az elődöm. Hirtelen sokkal csábítóbbnak tűnik hogy idefagyjak. A kereskedő sem indulhatott el ilyen időben. Lehetetlen feladatot kaptam. Két lehetőségem van: itt maradok és halálra fagyok vagy pedig egy este alatt bejárom az összes kocsmát, fogadót és bordélyt.

A kezem szinte már vérvörös, annyira kicsípte a hideg. Feltérdelek, az íjamat a combomon egyensúlyozom miközben a kezemet összedörzsölöm, hátha egy kicsit felmelegszik. Téli kesztyűben nem tudom az íjat rendesen kezelni, zavar a célzásban. Alattam az úton egy apró alig észrevehető fényfoltra lettem figyelmes. A párkány szélére másztam, az íjamba belehelyeztem egy nyilat. Csendben vártam. A fényfolt lassan mozgott, imbolygott, el-eltűnt, szinte remegtem az izgalomtól. A fák takarásából végre előbukkant egy szekér. A ló erőlködve húzta, a lábszárát befedte minden lépésénél a hó. A bakon egy görnyedt hátú sziluettet fedeztem fel. A ló egy rácsos ablakú fakocsit húzott, aminek az elején egy lámpás lógott. A kezem megszorította az íjat és a lóra céloztam. Lazán, de biztosan tartottam, a lélegzetem fehér pamacsokban gomolygott mikor kifújtam a levegőt. A látóterem beszűkült, a vér a fülemben dobolt. Visszatartottam még a lélegzetem is, annyira koncentráltam. Megvártam amíg kiértek egy tisztább részre, és amikor kifújtam a levegőt elengedtem a nyilat. Az íj pendülése zene volt a füleimnek. A nyíl hullócsillagként repült, és egyenesen a ló nyakába fúrta magát. Az állat élesen, fájdalmasan, felnyerített ami visszhangot vert az éjszaka csöndjében, aztán összeesett. Mielőtt még a bakon ülő megmozdulhatott volna már céloztam, és ellőttem a következő nyilat. A kereskedő leesett a bakról, a hóba. Átvetettem a vállamon az íjat, aztán a derekamra kötöttem egy kötelet, amit már tegnap, a felettem lévő fenyőfa törzse köré kötöttem. Hátat fordítottam a célpontjaimnak aztán leugrottam. A szél egyből letépte a fejemről a csuklyát, egyedül a vastag gyapjúkendő maradt fent, amit az orrom és a szám elé kötöttem, így eltakarta az arcom nagy részét. A gyomrom felcsúszott a torkomig, de néma csendben zuhantam. Amikor leértem, a kötél megfeszült és jojóként visszapattantam. Egy halk hang szakadt ki belőlem, amikor a lábamat a sziklának támasztottam mielőtt nekicsapódtam volna. Gyorsan kiszabadítottam magamat aztán elővettem a csizmámból egy tőrt és komótosan elindultam a szekér felé. A pej színű ló izmos volt, látszott, hogy fajtatiszta. A nyíl tökéletesen eltalálta a nyaki ütőerét, rubintvörös vére a hóra fröccsent és gőzölgött. Elhúztam a számat. Utáltam ok nélkül állatot ölni, de ha nem teszem meg a ló megijedt volna és elfut. A kereskedő háttal a hóban feküdt, a nyíl a melléből állt ki. Arcából eltűnt a szín, körülötte vértócsa.