A Főnix Bukása

7. fejezet

A hajnali szél átsöpört a várostól távol eső, kicsi tisztáson.

- Nem jó ötlet.-jelentette ki Harry századszorra, de tökéletesen feleslegesen.

- Kingsley mondta, hogy nem lesz baj. Három auror is velem lesz. Különben is megmondtam, hogy nálam nincs alkalmasabb erre.-Hermione hangja megremegett egy pillanatra, de azonnal rendezte vonásait és megfeszült, komor arckifejezést öltött. Búcsúzáskor megölelte Harryt, majd a könyvnek álcázott zsupszkulcsért nyúlt.

Az érkezése színhelye egy nyomasztó és rendkívül rideg sziget volt. A hangulat sötétségét a dementorok jelenléte biztosította. Hermione hosszú másodpercekig csak szemlélte az Azkaban börtön ormótlan falait, miközben eltűnődött, Sirius vajon miként tudott egy darabban kijutni onnan.

- Indulhatunk?-szólalt meg a háta mögül egy ismerős hang. Egy magas, edzett varázsló lépett Hermione mellé.

- Igen, David.

A varázsló biccentett a két társa felé, jelezve az indulást.

Négyen egyszerre léptek be a szörnyű épületbe és azonnal róni kezdték az emeleteket. Borzalmasabbnál borzalmasabb hangok szűrődtek ki a vastag ajtóval elzárt cellákból. Sikolyok, halálhörgések és könyörgés. Jórészt a háború után bebörtönzött halálfalók.

- Nemrég bent volt a fia, de sajnos többet nem tudunk.-magyarázta az egyik auror.

- Igen, de mi nem voltunk itt, mert Kingsley-nek most kellett kitalálnia, hogy...-háborgott a legalacsonyabb, mire a másik kettő oldalba lökte.

- Ezra, könyörgöm maradj csendben, mert ha még egyszer elmeséled, hogy a lefolyót kellett átkutatnod, én esküszöm szerzek neked ide egy cellát.-veszítette el minden türelmét a szőke hajú auror is.

- De Bastian, te tényleg nem érted?! Egy nyavalyás fülbevalóért. Nem érdekel, hogy miniszter vagy sem, de még Kingsley kedvéért sem fogom Dolores Umbridge fülbevalóját keresni a lefolyóban.

Ha a börtön nem hemzsegett volna dementoroktól, Hermione minden bizonnyal elneveti magát, ám egy ilyen szituációban több okból is helytelenítette ezt a fajta megnyilvánulást.

David azonban nem osztozott, két ifjabb társa jókedvében, hiszen parancsot teljesítettek.

- Messze van még?-kérdezte fáradtan Hermione, de alig hogy feltette a kérdést, meg is kapta a választ, ugyanis megálltak az egyik cella előtt. 

A börtönőr kezében a kulcsokkal, gyorsan és annál unottabban tájékoztatta az érkezőket:

- Négyszázkilences cella, Lucius Malfoy. Negyed órájuk van.

Ahogy ezt kimondta kattant a zár és kinyílt a zárka ajtaja.

A halálfaló rettenetes állapotban volt. Úgy festett, mintha napok óta egy falatot se evett volna, borotválatlan arcába hanyagul lógott bele hosszú, csomokba összeálló haja. Össze se lehetett hasonlítani az évekkel azelőtti Lucius Malfoyjal. Ránézett ugyanaz érkezettekre, de nem tulajdonított ennél több figyelmet nekik. Üveges tekintete elárulta, mennyire megtörték a börtönben töltött hónapok.

-Mr. Malfoy - kezdte Hermione bizonytalanul.- Azért jöttünk, hogy feltegyünk néhány kérdést.

- Csodálatos. Halljam Granger, mit akarsz?

- Kérem őrizzük meg a formalitást, Mr. Malfoy!- Hermione gondosan megnyomta az utolsó szót, éreztetve annak fontosságát. - Nos, a tárgyra térve;  a Mágiaügyi Minisztérium tudni óhajt a Sötét Nagyúr egykori embereiről. Kingsley Shacklebolt mágiaügyi miniszter ultimátumot kínál...

Még mielőtt azonban Hermione befejezhette volna, Lucius sötéten felnevetett.

- A Nagyúr nagyon is él és ki fogok jutni innen. Draco segít és a család újra jó hírű lesz.

A három auror rászegezte a pálcáját az elítéltre, mivel úgy tűnt, annak szellemi állapota nem engedi kizárni a támadás esélyét.

Lucius mind a négy látogatója osztozott a gondolatban, mely szerint Mr. Malfoy megbolondult.

- Úgy látom, a mélyen tisztelt minisztériumban nincsenek tisztában a Nagyúr visszatérésével. Pedig közölném, hogy egy príma szövetséges visszahozta a Sötét Nagyurat. Jobban mondva visszahozhatja és a maguk minisztériuma nem tehet ellene semmit.

A halálfaló olyan bizonyossággal beszélt, hogy az aurorok sokatmondó  pillantást váltottak, végül Ezra szólalt meg.

- Miről beszél? Tudjukki nagyon meghalt -mivel kettő társa szigorú pillantást küldött felé, Ezra javította magát.- Más szóval nem térhet vissza.

Hermione mélyet sóhajtott a nyelvtani helytelenséget hallva, de bármennyire is sértette a fülét nem tette szóvá. Sokkal inkább aggasztotta, amit Lucius Malfoy mondott, noha nem teljesen adott hitelt neki.

- Bármennyire bosszantó, de engem bezártak ide amíg Bellatrix kint parádézik, a minisztérium sárvérűeket küld a nyakamra, de el kell szomorítsam, Granger. Belőlem nem szednek ki semmit. Már így is túl sok van a rovásomon a Nagyúr szemében.

- Elég ebből a nevetséges közjátékból Malfoy! -csattant fel David.- Nem hisszük el, hogy egy érdekember ennyire hamar megváltozik ilyen rövid idő alatt. Én legalábbis nem hiszem. Most pedig azonnal elkezd beszélni vagy még a megszabottnál is tovább élvezheti az azkabaniak vendégszeretetét.

- Úgy tűnik a nehéz felfogás kitétel az aurori vizsga elvégzéséhez -gúnyolódott Lucius szárazon.- Inkább magukkal gyűljön meg a bajom, mint a Nagyúrral.

Mivel szavai megtették a hatásukat, Malfoy folytatta.

- Ugyanakkor segíthetek is. De mint mondani szokás, semmi sincs ingyen.

- Nem tudom észrevette -e, de nincs olyan helyzetben, hogy alapja legyen alkudozni -vonta össze szemöldökét David.

- Halljuk, mit akar? -emelte fel, Luciushoz hasonlóan, fölényesen fejét Hermione.

- Máris jobb. Adok egy fülest arról, amit tudok és maguk elengednek. Továbbá vissza akarom kapni a vagyonomat, egyfajta kártérítésnek.

- Bájos -alig, hogy a szó elhagyta David száját, teljes erejével a falnak szorította Malfoyt.- Ha nem beszél, nekünk úgy is jó. Nincs rá emberünk, hogy egy megtébolyult képzelgései után fussunk. Üljön kényelmesen, Malfoy, mert az elkövetkezendő ötven évben itt lesz.

Alighogy David befejezte, a börtönőr berontott a cellába.

- Mégis mit képzel maga? -torkolta le az aurort, miközben kiszabadította Lucius nyakát a szorításból.- A látogatásnak most van vége -közölte, majd kitessékelte Hermionét és az aurorokat.