Egy hónap. Egy egész hónap telt el, mióta az akadémiára járok. És ezek voltak életem legboldogabb hetei.
Alapvetően én egy visszahúzódó, félénk lány voltam, barátok nélkül. De amióta megismertem a mostani osztálytársaimat... Megértettem, hogy milyen az, amikor valaki tényleg foglalkozik veled, aggódik érted. Persze ez anyámra is igaz, de akármennyire is hülyén hangzik, neki ez a kötelessége. De nem akarok itt nyálas dolgokba csöppenni, térjünk vissza a sztorihoz...
Todorokival azóta sem nagyon beszéltünk, ilyen köszönő viszony van közöttünk, aminek őszintén szólva nem örülök. De hát ha nem akar velem beszélni, akkor nem akar. Viszont az utóbbi napokban azt vettem észre, hogy egyre többet gondolok rá. Szeretném ha beszélgetnénk, ha megölelne, ha bíztatna meg ilyenek. És ezzel még talán nem is lenne baj, viszont tegnap az jutott eszembe, hogy én simán el tudnám képzelni az életemet Todorokival. De őszintén szólva...Volt egy borzalmas kapcsolatom kb egy éve, amit még azóta se hevertem ki. És emiatt félek szeretni. Tudom, rettentően hülyén hangzik, de egyszerűen nem tudok ellene mit tenni. Remélem azért egyszer majd sikerül ezen a félelmemen túllépni.
-Ayumi, Ayumi!-Integetett előttem a kezével Ochako-M-mi, igen, figyelek!-Tértem észhez-Nagyon furán néztél egész órán-Szólt hozzám Izuku is-Nem, nem, csak kicsit elbambultam-Nevettem zavaromban-Aha, akkor mondd el, hogy mit magyarázott a tanár órán-Tette csípőre a kezeit Ochako-Ehmm, hát valamit 13asról-Dadogtam zavartan-Kicsit figyelhetnél órán. Miken ábrándozol te ilyenkor? Várj, inkább nem is akarom tudni-Nevettek mindketten-Szóval a tanár elmondta, hogy jövőhéten elmegyünk egy gyakorlatra, ahol "éles helyzeteket" próbálhatunk ki-Világosított fel-Ja, oké, köszi, hogy elmondtad-Mosolyogtál Ochakora -Ugyan, semmiség-Legyintett a kezével-De máskor figyelj!
-Ayumi!-Kiabált utánam Todoroki, amikor kiléptem az iskola épületéből-Oo, szia Todoroki, örülök, hogy hozzám szóltál-Mosolyogtam-Ezt most gúnyból mondtad?-Kérdezte kissé ijedten-Nem, dehogy, tényleg örülök, hogy beszélünk! Szóval, mit szeretnél?-Tértem a lényegre-Szeretnék veled beszélgetni-Motyogta kissé zavartan-Ezaz! Végre! Nagyon örülök neki! Oké, akkor menjünk el hozzánk, vagy hozzád, vagy csak üljünk le valahova?-Zsongtam be teljesen-Te tényleg nagyon vártad már ezt-Nézett rám-Nem tudod elképzelni, hogy mennyire! Mindjárt elmagyarázom, hogy miért. Tudod mit? Senki nincs otthon, menjünk hozzám-Hadartam és választ sem várva megragadtam a kezét és magam után húztam.
Ő először nem értette mivan, de aztán elindult utánam. Az úton nem beszéltünk. Én inkább azon gondolkodtam, hogy hogyan kéne ezt az egészet elkezdeni. Ugyanis mostanra már biztos voltam benne, hogy elhanyagolják, ezért szeretnék neki segíteni. Viszont ezt így a tudtára adni úgy, hogy ne sértődjön meg...Nehéz lesz, de megpróbálom.
-Itt is vagyunk!-Nyitottam ki az ajtót és betessékeltem rajta a fiút-Köszi Ayumi-Mondta és a a cipőjét levetve besétált a nappaliba-Kérsz valamit? Teát, kávét?-Kérdeztem, miközben a konyhába sétáltam-Egy teát, légy szíves-Mondta, miközben leült a kanapéra-Okés, egy pillanat!-Kiabáltam ki a konyhából.
Miután kész lett a forró ital, bevittem neki és leültem vele szembe.
-Na szóval, miért is akartál velem annyira beszélgetni?-Kérdezte-Hát oké...Komoly téma szóval légy szíves hallgass végig, jó? És ne sértődj be, mert nem az a célom, hogy megbántsalak, csak el szeretném mondani, hogy én, hogy látom ezt a dolgot-Mondtam és a kissé zavarodott fiúra pillantottam, aki csak bólintott, ezzel jelezve, hogy végighallgat-Köszönöm szépen. Szóval, amikor először megláttalak, eléggé magányos fiúnak néztél ki. Ott ültél csendben, magadba mélyedve a padban és csak egy pontot néztél. Meg is kérdeztem Izukutól, hogy ki vagy, amire elmondta, hogy mi a képességed, a neved meg ilyenek, de ami a legfontosabb volt, hogy Törekvő az apád és, hogy nem használod a tüzes képességedet. Itt már éreztem, hogy ezek között van valami összefüggés. Aztán a hetek teltek és én egyre jobban úgymond "kiismertelek". Soha senkinek nem beszéltél apádról, pedig a legtöbben büszkén szokták vállalni, ha valamelyik családtagjuk egy nagy szuperhős. És végül az elmúlt napokban rájöttem, hogy te haragszol apádra és ebből kifolyólag nem használod a tüzes feledet. Nem akarod megadni neki az azt örömöt. És végül emiatt lettél ilyen elzárkózott. Pontosabban emiatt is. És amikor lezajlott az első beszélgetésünk, én megfogadtam, hogy szeretnék neked segíteni, támaszt nyújtani. Alapvetően nem szoktam minden emberhez odamenni és kikérdezni, hogy mi a baja, de rajtad láttam, hogy segítségre szorulsz-Foglaltam össze a mondandómat-Ne válaszolj azonnal, gondold át, én tudok várni-Tettem hozzá a végére és beleittam a teámba, miközben a teljesen sokkolt Todorokit néztem.
