Az élet béklyója

Visszavágás

Ati ökle keményen csapódik az arcának, amitől hátrahőköl és támolyogva vigyorog miránk.

-Megüthetsz ezerszer, de meg nem ölsz engem. -Vigyorodik el féloldalasan felrepedt ajkaival, ezzel megvillantva a cigitől besárgult fogait.

-Azt még meglátjuk!-Ati hasba rúgja amitől végleg a földön köt ki Botond. Egy eszelős nevetést hallat, ami köhögésbe fullad, de ez mitsem szegi a kedvét a földönfekvőnek.

-Jajjh drága barátom. Ez nem a ring és nem is egy film, hogy minden nélkül megölhetsz. Nem tudsz rám bizonyítani semmit sem és ha megölsz irány egyenes te is. Lehet nem halsz meg, de azt amit a többiek tesznek a kis barátnőcskéitekkel amíg te védtelenül hagyod őket, csak mert börtönbe dugtak, kedved lesz meghalni.

-Vigyorodik újra el mire már én sem tudom tartani magam és egy laza mozdulattal pofán rúgom, hátha a bedagadt szája miatt befogja végre. Rátaposok a mellkasára és örömmel látom, hogy egyhamar nem fog megszólalni. Leszállok róla és visszalépek Ati mellé. Ő még utoljára felé magasodik, egy szép mozdulattal a gyenge pontját célozza lábával majd leköpi és mellém áll letörölhetetlen, enyhén mániákus vigyorral a fején. Meg sem kell kérdeznem, min virul ennyire mert már nyitja is válaszra a száját.

-Adtam neki egy búcsú ajándékot, hogyha felkel, ne csak a feje fájjon.

Erre már nem tudtam szólni semmit se, egyszerűen kiszökött belőlem a nevetés.

Azóta, hogy bepofátlankodott az életembe úgy, hogy nem is ismertem igazából, mára teljes biztossággal merem kimondani, hogy ő a legjobb barátom amióta csak az eszemet tudom. Mintha a bátyám lenne, aki néha fura magas kigyúrt kisöcsivé változik, úgy gondolok rá. A hátránya viszont az, hogy mióta belépett az életünkbe csak a baj van. Előbb Judit most Vani, és ahogy látom, a dolgoknak még nincs vége,mert ezek a szarháziak valamiért a nyomában vannak, mintha nem lenne amúgy jobb dolguk és csesznek el mindent. Remek.

-Szerinted Vani felkelt már?- Néz rám aggódva, minek hatására jobban szedi a lábait, ezzel gyorsítva az amúgy is gyors tempóján.

-Nem tudom, nem vagyok látnok. A lényeg, hogy odaérjünk mielőtt ez bekövetkezne, és meg nem történté könyveljük el mindenki számára.

Nem kell neki a stressz most. A múltkorinál is eléggé kivolt nemhogy még minket is féltsen.

-Ezt hogy érted?- Sandít rám kíváncsian.

-Judittal már előttem is jóban voltak és álltalánosban elment a születésnapi partijára, ami egy fürdőben volt megtartva. Fogjuk rá tudott úszni, csak búvárpipa volt rajta és egy bácsi nekiment és a pipa meg a szemüveg megtelt vízzel, amit meg félrenyelt és csak hogy tudd milyen, nem akaratos segítséget kérni, mert kínosnak gondolta volna. Szóval vakon, levegő nélkül kievickélt inkább és ezek után meg jöhettek a jó kis rémálmok ahol újra meg újra átélhette. Szerintem megint ez lesz, amit nem kell tetőzni a bunyóval és a fenyegetőzéseivel.

Az óriás társam csendben baktat mellettem a történetet emésztgetve.

-Szerinted ez az én hibám?-Kérdezi mintha meghallotta volna előző gondolatom szelét.

-Már miért is lenne? Nem te rántottad le.

-Jó ez igaz, de én miattam történt, mert ha nem bukkanok az életetekbe, ez most nem lenne.

Megadóan felhúzom a vállaim.- Az lehet, de akkor most nem lenne aki így legyen neki. Annyira vágyott az igaz szerelemért és most végre berobbantál az életébe. Lehet a robbanás porráégetett mindent, de abból új élet sarjad. Na most csak az eső kell, szóval remélem hamar megérkezik a vihar.