Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

3. Égő

Obitonak olyan hosszú időnek tűnt ez az egy hónap a kórházban, hogy szinte már el is felejtette, milyen gyorsan rohan a világ igazából. Teljesen belassultak az érzékei, nem is volt csoda, hiszen hetekig csak feküdt egyhelyben és semmit sem csinálhatott, a legizgalmasabb elfoglaltsága egy könyv volt, amit az egyik nővértől kapott, de még azt sem tudta befejezni, a fele környékén elvesztette az érdeklődését a cselekmény iránt.

Amikor Kakashi kigurította őt a fotocellás ajtón, ütésként érte a hatalmas zaj, a sok mozgó ember és jármű - másodpercekig nem tudta elhelyezni magát térben és időben, arra kellett feleszmélnie, hogy kinyílik egy nagyobb autó tolható ajtaja, ő pedig a lenyitható rámpán keresztül bekerült a kocsiba tolószékestől-mindenestől.

Nem nagyon elegyedett beszélgetésbe a Hatakéval. Hagyta, hogy ő vigye a táskáját helyette, ami mondjuk nem volt túl nehéz, csak pár ruhája volt nála a kórházban, személyes tárgyai pedig egyáltalán nem. Csak megadta neki a lakása címét, többet nem szólt hozzá, nem volt túlzottan beszédes kedvében. Miután előző nap Kakashi elment, ő végiggondolta ezt az egészet, és lehetséges, hogy egy kicsit megbánta a nemtörődömségét... Kakashi, mint az ápolója? Ők ketten nulla-huszonnégyben összezárva, mindazok után, ami velük történt... Hát, már előre érezte, hogy kínos lesz. De nem akart az orvosának utólag panaszkodni, hogy másik ápolót kér, meg amúgy is, mivel magyarázta volna? Örülhet, hogy egyáltalán találtak neki állami alkalmazottat éppen most, ráadásul olyat, aki mindenhez is ért... A legjobbak már főként maszekban dolgoztak ugyebár.

- Gondolom nincs otthon nálad semmi étel, be kéne mennünk egy boltba, mielőtt hazaérünk - törte meg a csendet a szürkehajú a volán mögül, a visszapillantóban nézett kérdőn Obitora, aki a változatosság kedvéért megint csak bólintott. - Akkor itt megállok. Van egy érzésem, hogy te nem akarsz bejönni, szóval... Van valami, amit mindenképp hozzak, vagy rámbízod? - A biztonságiövét kikötve még hátrafordult, mielőtt kiszállt volna az autóból.

- Ezt nekem kéne fizetnem, de a tárcám megsemmisült.

- Majd megadod, de egyébként nem gond. Szóval?

- ...csokidarabos keksz, ha van... - A semmiből tűnt fel az áhított édesség képe a fejében, egész eddig eszébe sem jutott, hogy mennyire hiányzott neki. Egy süti jobban felcsigázta, mint az, hogy egyáltalán hazamehet.

Egy negyed óra múlva már a kekszen nyammogott, nemsokára pedig meg is érkeztek. A külvárosban lakott egy magas társasházban, ami szerencséjére rendelkezett lifttel, mert fogalma sem volt, miként került volna fel másképp a hatodik emeletre. Egy jól megpakolt bevásárlószatyor kíséretében és a Hatake cuccaival suhantak fel, közben Kakashi előbányászta Obito táskájából a lakáskulcsait - szerencse, hogy azoknak nem eshetett baja a balesetben, most hívhattak volna egy lakatost, hogy juttassa be őket valahogy.

Amint a férfi begurította őt a küszöbön, azonnal érezte a levegőn, hogy sürgős szellőztetésre szorul a lakás, de kérnie sem kellett, a másik már ment is, hogy kinyisson minden ablakot, miután a hálószobába tolta őt. Tágas lak volt, két hálószobával, amerikai konyhás nappalival, és persze a fürdőszoba meg a wc sem maradt el. Jól ment a szekere az utóbbi években, magántanárként állapodott meg egyelőre, angolt és matekot tanított főként gimnazistáknak, de már minden korosztály megfordult nála. Most kifejezetten jól jött, hogy ez a szakmája, hiszen online is tarthatott órákat bárkinek videochat segítségével, nem kellett személyesen megjelennie... De egyelőre nem tudta, mikor lesz valaha is kész rá, hogy újra tanítson. Jelenleg nem akarta, hogy a szükséges embereken kívül bárki is lássa őt, ehhez meg hozzájött még a csodálatos lelkiállapota - romokban hevert. Próbálta újra felépíteni, de eddig minduntalan összeomlott, mint egy homokvár a tengerparton: bármennyit is haladsz vele, a végén úgyis jön egy hullám, ami ledönti.

Még arra sem volt ereje, hogy lökje magát a tolószékben, olyan volt, mintha minden erejét elvette volna ez az egy hónap semmittevés. Pedig egész jó erőben volt ezelőtt, most meg úgy érezte magát, mint valami buta rongybaba, amit mindenki ide-oda rángat, mert magától nem képes semmire. Pár percig kellett egyedül várnia a szobájában, aztán befutott Kakashi.

- Megtaláltam a másik szobát, bevittem a dolgaimat, ha nem gond. Mit szeretnél csinálni?

Hogy mit szeretett volna csinálni? Hát ennyire elszokott volna a normális élettől, hogy alap időtöltési tevékenységek sem jutnak az eszébe? Pedig ez volt a helyzet, mert még mindig csak rágcsálta a kekszeket, és nem volt hirtelen túl sok ötlete, amivel elő tudott rukkolni.

- Tévéznék, azt hiszem. - Mire kettőt pislogott, már a nappaliban is voltak, Kakashi pedig bekapcsolta neki a televíziót és a kezébe adta a távirányítót. Furcsa volt, hogy a saját otthonában így kiszolgálják, nem volt ő ilyesmihez szokva, meg ahhoz sem, hogy a helyváltoztatást is kérvényeznie kell.

- Akkor én nekilátok valami ebédnek közben. Curryre gondoltam, gyors és egyszerű. - Már a kezében forgatott egy wok serpenyőt, nem zavartatta magát, hiszen egy jó ideig itt fog lakni, miért udvariaskodna és kérdezzen rá minden egyes dologra, hogy hozzányúlhat -e?

- Szakács is vagy? - Obito csak feltette a kérdést, de nem nézett oda, már rég benyomta a Netflixet és elindított egy részt egy sorozatból, amit még valamikor elkezdett nézni. Amikor még tudott egyedül tévézni...

- Erről nincs papírom, de csak nem élhetünk rendelt kaján az elkövetkezendő hónapokban... De nyugodj meg, nem főzök rosszul. - Éppen répákat karikázgatott egy vágódeszkán, a serpenyőben már sercegett a szezámolaj, illata pedig kezdte belengni a helyiséget.

- Tudom, emlékszem.

Az Uchiha arca nem rezzent meg, és továbbra is a képernyőre szegezte a tekintetét, viszont az őszhajú erre megakadt szeletelés közben. Hát persze, hisz' régen sokszor főztek egymásnál, ez volt az egyik kedvenc közös időtöltésük. Ijesztő volt felismernie, hogy az évek, és maga az, hogy nem látták egymást ilyen hosszú ideig, milyen könnyen képes alantas módon háttérbe szorítani ilyen emlékeket. Pedig ott voltak, emlékezett, de mintha egy szürke fátylon keresztül nézte volna vissza a képeket a boldog békeidőkből. Amikor még barátok voltak. Aztán...

A füstölgő olaj rántotta vissza Kakashit a valóságba. Ilyen hamar odaégett?? Vagy ő bambult el túl sokáig, de már teljesen felesleges volt ezen gondolkoznia. Önthette ki a tönkrement adagot, közben szitkozódott egy sort halkan a maszkja alatt, majd kelletlenül pótolta a veszteséget, és a biztonság kedvéért alacsonyabb fokozatra vette a lángot.

- Visszaszívom, talán már megkoptak a képességeid. - Most bezzeg Obito odanézett, és bár az arcán még mindig nem látszott semmi, a másik így is felfedezni vélte rajta a gúnyt. Nem szólt vissza semmit, de a maszkja alatt beszívta az ajkait. Nem tudta, meddig fogják még bírni, hogy ne beszéljenek a múltjukról, de abban biztos volt, hogy belőle előbb-utóbb úgyis feltör majd valami. Obito meg úgysem menekülhet.

Meglepetés! ❤️ Nincs vasárnap, viszont ma van Kakashi születésnapja, szóval úgy gondoltam posztolok egy részt, ha már úgyis megírtam előre jó párat 😏
Kommentet írjatok nyugodtan, a csillagokat is köszönöm ❤️

(2021.09.15.)