A sᴢᴇʀᴇʟᴍᴇs ɪᴅőᴜᴛᴀᴢᴏ́ - ᴀᴢ ɪᴅő sᴏᴅʀᴀ́sᴀ́ʙᴀɴ

𝐀 𝐛𝐨𝐬𝐬𝐳𝐮́ 𝐜𝐬𝐚𝐩𝐝𝐚́𝐣𝐚́𝐛𝐚𝐧

Elizabeth szemszöge:

Csend volt körülöttünk, amit csak Holmes halk szenvedéllyel teli sóhajtása tört meg, éreztem minden apró lángot a lelkében miközben ajkaimat erőteljesen csókolta. A szívemben lévő tűzzel átöleltem hideg testét, kezemmel kecsesen végig simítottam izmos karját majd lassan meztelen mellkasához érintettem a tenyeremet. Szíve a szerelem ritmusára dobogott, fejemet a kulcscsontjára hajtottam és egy leheletnyit csókoltam rá, az illata mámorító volt, amivel csak még jobban felerősítette bennem a vágyat iránta. Ajkait egy pillanatra elvette a számról, kék lidércfénnyel megkísért szemeibe néztem, amibe azonnal elvesztem, ő volt az angyalom, láthatatlan szárnyaival az égbe emelt miközben felém hajolt.

Némán újra eggyé váltunk, mint azon a bizonyos sötét és csillagos éjszakán amikor először tettem ajkaimat a kissé dermedt szájára. A lelkét pedig megérintettem szerelemmel megtelt szívemmel, csukott szemmel csókoltam továbbra is, kezemet pedig a hátához szorítottam, egy apró emlék ugrott elém, hallottam Holmes mély férfias hangját, ahogy a régi házunkban veszekszünk, kettőnk hangjától még az ég is remegett. Néha sírásra késztetett engem, mintha egy kisebb háború lett volna mindkettőnk lelkében, egymás múltjával tiportuk a másikat és sebet okoztunk szavainkkal, de a mi szerelmünk ettől gyönyörű, néha megvilágítja a fény, máskor pedig sötét és kiszámíthatatlan.

- Mindenedet akarom - suttogta vággyal teli hangján, ami ott lapult a lelke mélyén. Hideg fuvallatra lettem figyelmes miközben a párkány kissé hangosabban kopogott az esőtől, a hófehér függönyt megrebegtette a szél. A vihartól hidegebb lett a szoba, de Holmes szenvedélye felmelegítette hidegtől rázott testemet, Holmes meleg karjaiba feküdtem a fejét pedig a nyakamba hajtotta, kócos haját gyengéden simogattam miközben néha egy lágy csókot adtam a homlokára.

- Jól érzed magad? - szorította meg a derekamat lágyan.

- Soha nem voltam még ilyen jól - cirógattam.

- Mindent megteszek, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyél, viszont aggódok Damian miatt - feküdt mellém.

- Damian okos fiú, nem kell érte aggódni - bújtam hozzá.

Nyugtató volt a mellkasán fekve pihenni és csak élvezni a csendet ami körülöttünk van, az eső cseppekből egyre kevesebb hullott a párkányra és már aligha kopogott az vízcseppektől. Az eddigi türelmetlen szél megállt egy pillanatra és mintha megfagyott volna a levegő köztem és Holmes között, csak néztük egymást percekig, újbegyemmel végig simítottam selymes bőrét, továbbra sem vettem le a pillantásomat róla.

- Tudod, amikor megpillantottalak azon a bizonyos csillagos fekete égboltú éjszakán már akkor tudtam, hogy te a feleségem leszel, sokat jelentesz nekem Eliza - sóhajtott.

- Nem szoktál ilyen érzelmes lenni - mosolyogtam,

- Eddig a titkaimat és az érzelmeimet magamba fojtottam, de miután csipetnyi lelkedet nekem adtad, minden megváltozott bennem, mert a mosolyod meggyógyított - suttogott kissé könnyes szemekkel.

- Holmes, mi bánt? - töröltem le a könnyeit.

- Csak aggódom érted - hajolt közelebb hozzám.

- Nincs miért, hiszen a karjaid között mindannyian biztonságban vagyunk, soha nem eshet bajunk - leheltem egy mosollyal teli csókot ajkaira Holmes, ezután a puha párnára hajtottam a fejem miközben Holmes csendesen figyelt, kezével cirógatta a hajamat és a tarkómat.

Miközben próbáltam aludni Holmes kedvenc szimfóniáját dúdoltam, hiszen ez a zene megnyugtatott és hamar álomba merített. Pár óra múlva felkeltem, megdörzsöltem a szemem és Holmes hűlt helyét láttam az ágyunkon, ásítottam majd csigalassúsággal a köntösömért nyúltam hiszen a konyhából zajongás jött.