Ösztönök [Jakehoon]

Tizedik fejezet:

Jake szemszög

Nem is tudtam, hogy a pihenőszobát ki lehet bérelni hétvégére. De ezek szerint igen, hisz Taehyun elintézte a dolgot. Egész hétvégén miénk ez a terem, melynek nagysága pont megfelelő. Nem túl tág, de pont elfér benne az itteni három kanapé, a tévé, a játékkonzolok. Már most este is itt aludtunk. A Yeonbin és a taegyu páros egy-egy kihúzható fotelon, én és Kai pedig a harmadikon. 

Az elmúlt két napokban még közelebb kerültünk egymáshoz, legalábbis szerintem. Szinte minden időt együtt töltöttünk így hatan, és meglepően jó közöttük. Bírom a személyiségüket, mindazt, amit képviselnek. Talán Kai áll hozzám a legközelebb, de Yeonjun és a többiek is ugyan úgy fontosak számomra. 
- Ez milyen baromság! - mutat a tévére Beomgyu. - Ha néma, akkor hogy sírhat hangosan? 
- Beom, ez csak egy film - kacag fel Kai, ki látszólag már rég elengedte az értelmek keresését. 
-Hülye film - rázza meg fejét az omega. 
- Beomgyu, neked még mindig nem bocsátottam meg a csalás után - bök az uno pakli felé Yeonjun. Valóban. Este többféle kártyapaklival is játszottunk, és vagy kétszer is lebukott Beomgyu azzal, hogy csalt. 

Telefonom rezgésbe kezd, így felé fordulok. Changhoon az. Helyemről felállva sietek ki a szobából, direkt azért, hogy ne zavarjam a többieket. A zöld kis ikont elhúzva emelem fülemhez a készüléket. 
- Szia! - szólalunk meg szinte egyszerre. 
- Tegnap nem volt időm felhívni téged, késő este értem haza a munkából - kezd bele mondandójába. Tegnap Jay szülei jöttek Jayért és Hoonért, így könnyen el tudtam intézni, hogy ne kelljen hazamennem hétvégére. - Miért nem jöttél haza?
- Filmmaratont tartok Yeonjunékkal - felelek egyből, és még csak nem is hazudok. Ez az igazság. 

Meghallom Changhoon mély sóhaját, mit egyelőre nem tudok hová tenni. Máskor is maradtam már bent hétvégére, igaz, akkor Sunghoonnal és Jungwonékkal. 
- Még mindig nem békültetek ki Sunghoonnal? - érdeklődik. Ajkamba harapva maradok csendben, hisz úgyis tudja a választ. - Jake, semmire nem megoldás, ha kerülöd őt. Hoon említette, hogy letiltottad.
- Sunghoon volt az, aki figyelembe sem vett! - védem meg magam rögtön, s kissé meg is emelem a hangomat. - Napokig hozzám sem szólt, utána meg képes belém kötni! Mit tehetek én arról, hogy ott volt a lázamkor?! Az én hibám, hogy omegának születtem, vagy hogy nem tud uralkodni a belső alfáján?! Fasz se kérte, hogy dugjon meg, majd tegyen úgy, mintha mit tudom én milyen kurvához kellett volna hozzáérnie! - akadok ki teljesen. 

Egyből bűntudatom lesz, mikor arra gondolok, hogy a bennem lappangó dühömet Changhoonon vezettem le, ki minderről semmit nem tehet. Nem lenne szabad így beszélnem vele. Hálával tartozok neki, amiért felnevelt, és mindig is gondoskodott rólam. 
- Lázad volt? - jut szóhoz nevelőapám. - És ezek után képes volt az az idióta idehozni a házamba azt a Miyoungot?! 
- Miyoung ott van nálunk? - vágok mérgelődése közepére. 
- Igen, de most leteszlek Jake. Ne aggódj, adok egy kis észt annak a hülye fiamnak. Sunghoon, gyere ide! - hallom ordítását, majd egyből bontja a hívást. 

Miyoung ott van nálunk. Sunghoon kurvára hazavitte, de mi a francért?! Ennyire közel kerültek volna egymáshoz? Ez kurvára nem ér. Még csak nem is ismerik egymást. Miért az a ribanc? Én voltam ott Hoon mellett kiskorától kezdve. Én ismerem Őt, én tudom mikor mi bántja, min tudja elsírni magát, mi vidítja fel, mit szeret igazán csinálni, én tudom már csak ránézésre is, hogy milyen kedve van. És én vagyok az is, akit cserben hagyott...