Fáradtan dobtam le a táskámat és sétáltam be a konyhába, ahol anyukám fogadott.
-Na, milyen volt a vizsga? Biztos sikerült túljutnod rajta, nem is tudom minek kérdeztem meg-Nevetett anyukám és leült velem szembe-Igen, természetesen sikerült-Mosolyodtam el-Holnap még be kell menni, pár információt elmond a tanár, aztán szünet. Amúgy, mikor lesz kész a vacsi?-Érdeklődtem-Még nagyjából másfél óra kincsem, remélem addig tudsz várni-Kuncogott-Rendben, addig még elmegyek megsétáltatni Shinobut-Keltem fel az asztaltól-Még van hozzá erőd? Négy napon keresztül csak edzettél és tanultál-Csodálkozott-Én már csak ilyen vagyok-Kaptam fel a cipőmet-Shinobu, gyere-Kiáltottam el magam, aminek hatására azonnal lefutott az emeletről.
Most kivételesen nem a tengerpartra mentünk, hanem egy erdő szélére. A nap még úgy ahogy sütött, de biztos voltam benne, hogy egy fél óra és elkezd lemenni. Kicsit később rátaláltunk egy ösvényre, ami az erdőbe vezetett-és amibe én személy szerint nem szerettem volna bemenni, viszont Snibobu az ellenkezőjét gondolta.
-Shinobu, állj már meg!-Kiabáltam utána hatástalanul, így hát utána kellett futnom. Egy ideig még úgy ahogy követtem őt, de a sok növénynek köszönhetően nem sokáig tudtam szem előtt tartani. Miután pár perc elteltével még mindig nem láttam őt, kezdtem egy kicsit aggódni, de szerencsémre az ösvény végén egy tisztást pillantottam meg.
A fák sűrún körbevették. A fű szép zöld volt, látszott rajta, hogy nem sokan járnak ide. Középett pedig egy kis patakocska volt, sziklákkal körülvéve.
A legnagyobb szikla tövében pillantottam meg a kutyuskámat Todoroki ölében.
Először hezitáltam, hogy csak hívjam magamhoz Shinobut és tűnjek el innen a francba, vagy kezdjek bele ebbe a kibékülés dologba. Végül az utóbbi mellett döntöttem.
Odasétáltam és leültem mellé, aminek köszönhetően Shinobu átmászott az én ölembe.
-Gondoltam, hogy ez Shinobu-Mondta egy kis hezitálás után-Még szép, hogy megismerted őt, hisz az elmúlt hónapban sokat találkoztatok-Nevettem el egy kicsit magam-És neki is hiányzol-Hajtottam le a fejem-Te is hiányzol nekem-Sóhajtott szomorkásan-Akkor miért csinálod ezt?-Néztem fel rá szinte azonnal-É-én ezt nem akartam..Nem akartalak elveszíteni-Kezdte el piszkálni a pulcsiját-Hidd el, én sokkal rosszabbul érzem magam mint te. Legszívesebben elásnám magam, ha arra gondolok, hogy megbántottalak vagy megutáltál engem. Amikor múltkor lekiabáltalak, akkora bűntudatom még soha nem volt. Legszívesebben utánad mentem volna és könyörögve kértem volna bocsánatot. A vizsgára is kurvára nehéz volt egyedül felkészülni. Rajtad kívül mindenki szarik rám, így egyedül izgulhattam magam szét a gyakorlati vizsga előtt. Szóval az elmúlt két hetem semmit sem ért nélküled-Nézett rám szomorúan...-Elhiheted Shoto, én is ugyanígy érzek. Szerintem ennyit még soha nem sírtam mint az elmúlt pár hétben. De azt még mindig nem mondtad el, hogy miért csináltad...-Néztem én is rá-Az apám rájött, hogy ennyire jóban vagyok veled és, idézem:
"Nagyon rossz hatással van rád az a lány. Ha nem fogod vele befejezni ezt a barátság dolgot, akkor esküszöm neked, hogy bántani fogom a családját. És tudod, amit én mondok azt be is tartom, szóval jól gondold meg. És Shoto ne feledd, ezzel csak neked akarok jót."
Tehát megfenyegetett. Én meg tisztában vagyok vele, hogy apám bármit képes megcsinálni annak érdekében, hogy neki jó legyen...Lehet jobb döntés lett volna, ha elmodnom, de akkor hirtelen az tűnt jobbnak, ha valahogy elérem, hogy ne beszéljünk. Életem legrosszabb döntése volt-Suttogta a végét-Shoto, igazán elmondhattad volna, én segítettem volna-Tettem a kezem a vállára, miközben éreztem a feltörő könnycseppeket-É-én..Sajnálom. Sajnálom, hogy megbántottalak és, hogy így viselkedtem veled. Te tettél jobb emberré, egyáltalán nem ezt érdemelted volna-Kezdtek el neki is csordogálni a könnyei-Amit pedig a tengerparton mondtál, teljesen igazad van. Mindent félretettél értem, velem foglalkoztál a legtöbbet, igyekeztél az én kedvemben járni, én meg...Ahh, egy borzalmas ember vagyok-Nyögött egy fájdalmasat és az arcát a kezeibe temette-Todo, nem vagy borzalmas ember. Én tisztában vagyok vele, hogy nagyra becsülöd amit érted tettem. És egyáltalán nem vagy rossz ember azért, mert féltél, hogy apád bántani fog engem és a családomat. Igaz, nem esett jól, amikor összevesztünk, de túl tudom magam tenni rajta. Ha a családommal történt volna valami, azt nem éltem volna túl-Mosolyogtam rá halványan-Akkor nem haragszol?-Kérdezte rám nézve a könnyáztatta szemeivel.
Én erre nem válaszoltam, csak kitettem Shinobut az ölemből és jó szorosan megöleltem szegény fiút. Ő természetesen ugyanezt tette. Pár perc múlva az én kiskutyusom is közénk férkőzött, ami egy halk kuncogásra késztetett.
-Utálom, ha sírni látsz-Vált el kicsit nevetve tőlem, miközben a könnyeit törölgette-Én meg szeretem, ha előttem mutatod ki az érzéseidet-Mondtam, mire ő csak halványan elpirult-Meg az is tetszik, hogy mindig elérem, hogy elpirulj-Mosolygtam perverzen-Hagyjá' má'-Forgatta a szemeit-De ha egyszer igazam van-Vontam meg a vállaimat-Amúgy...Tudod, hogy mit jelent a Shinobu név?-Kérdeztem tőle, miközben a kiskutyust figyeltem-Nem, mit?-Nézett rám-Kitartás-Mosolyodtam el, amit a fiú is követett-Azért adtam neki ezt a nevet, mert ő mindig emlékeztet rá, hogy ne adjam fel-Simogattam meg az ölembe fekvő jószágot-Ja, és köszönd meg neki, hogy befutott az erdőbe, mert amúgy nem is erre akartam jönni-Nevettem el magam-Ebben az esetben köszönöm szépen Shinobu, hogy idehoztad a gazdit, mert ha nem történt volna meg, akkor Ayumi még mindig egy utálatos Geciládának tartana-Simogatta meg a buksiját-Azt a pillanat hevében mondtam, annyira azért nem vagy az, csak egy kicsit-Nevettem-Köszi szépen-Forgatta meg a szemeit-Szemeid ki ne essenek Shoto! Na amúgy mennem kéne, otthon lassan kész a kaja-Keltem fel a földről-Rendben, hazakísérlek-Mosolyodott el és együtt hagytuk el eme csodálatos tisztást.
Másnap az osztályba Todorokival beszélgetve léptünk be az osztálya.
-ÚRISTEN, KIBÉKÜLTETEK!-Kiabált Mina-Igen, de ne ordíts, megsüketülök!-Tettem a kezeimet a fülemre-Hát a szerelmes madaraink újra egymásra találtak!-Ugrándozott Hagakure-Szerelmes madarak?-Néztünk értetlenül Todorokival-Ugyan már, ne játsszátok a hülyét, süvít rólatok, hogy egymásba vagytok habarodva-Forgatta a szemét Izuku-Brokkoli!-Háborodtam fel-Mindenki tudja rólatok, csak egymásnak nem meritek bevallani-Nevetett Tsuyu-Milyen jó, hogy már csak máma kell néznem a pofátokat, aztán nyári szünet-Sóhajtottam majd leültem a helyemre Todorokival együtt.
-Rendben 1.A osztályosok, igazából nem akarom húzni az időtöket, gyorsan elmondom, amit kell tudnotok aztán mindenki mehet a dolgára-Kezdett bele Aizawa egyből-A vizsgán öt ember bukott meg. Kirishima csapat, Kaminari csapat és még plusz egy, aki Sero, mert ő végig aludta az egész vizsgát. Megnyugtatlak titeket, eljöhettek a táborba, de sokkal többet kell majd edzenetek mint a többieknek. Most, hogy letettétek a félévi vizsgát, jön a nyári szünet, aminek az utolsó hetén kezdődik az edzőtábor. Na, nekem sincs már kedvem nagyon itt lenni, szóval csak ennyit akartam, viszlát-Sétált ki az osztályból.
-Uuu, de örülök, hogy mehetünk mi is a táborba-Nevetett Mina-Igen igen, de ne felejtsétek el, hogy holnap este buli nálunk, és mindenki meg van hívva-Mosolygott Ochako-Todo, te mész ebbe a buliba?-Kérdeztem tőle-Én csak akkor ha te is. Egyedül nem tudnék ott sok dolgot csinálni-Mondta, miközben kihúzta előttem az ajtót-Akkor megyek. Neked is kell egy kis kikapcsolódás-Mosolyodtam el és együtt indultunk ki az iskola épületéből...
