Az Állatok Világa Part 1: Kezdetek

Kezdetek

Kábé 4-5 éves lehettem amikor apám a falka vezére betoppant a sátrunkba.
-Scarlett! A sárkányok vissza tértek!
-Tessék?! Kicsim azonnal menj innen!-szólt nekem anya.
-De anyu..
-Nincs anyu! Menj!-mondta anyukám.
Kifutottam a sátorból. Tudtam hogy nem maradhatok ott, de azt is tudtam hogy a szüleim nincsenek biztonságban. Ezért vissza szaladtam a sátorhoz. De egy nagy robbanás vissza lökött.
-Anyu!-kiáltottam. Semmi válasz. -Anyu!!-kiabáltam hangosabban. A szemem könnyel telet meg. Ekkor apukám szalad a sátorhoz. Nem mertem bemenni mert féltem. Egy vörös színű sárkány repült ki a sátrunkból. Apukám a sárkány után eredt. Utána akartam szaladni, de egy barátom Sziszi visszatartott.
-Ne menj! Veszélyes lehet! Gyere!-mutatott egy nagy régi fa tövébe vájt lyukra.- Emlékszel? Ebben a lyukban szoktunk játszani! De most menedék helynek is megfelel.
Szomorúan de beleegyeztem. Meglepődve láttam hogy az kis vájat mekkora barlanggá nőtte ki magát. Lehasaltam a barlang szájához és füleltem, hátha apám visszajön. Beesteledett. Már-már elaludtam, de akartam látni apukám arcát. Ekkor lépésekre lettem figyelmes felocsúdtam és reménykedve figyeltem. De sajnos nem apa jött, hanem az egyik társa Flex.
-Hol voltál? Mi lett anyuval? Hol van apa?-kérdeztem tőle
-Nem tudom.-felelte Flex búsan.
-Hogy hogy?
-Úgy hogy nem tudom!-kiáltotta Flex könnyes szemmel.
Az este síri csendben telt. Mind ez olyan gyorsan történt hogy senkinek nem volt ideje ételt hozni. Búsan néztem a vásárból megmaradt igluk olvadt maradványait. Felnéztem az égre. Tudtam hogy meg kell találnom apát és anyát. De hogy? Mégis hogy..?
Reggel mindenki álmosan vánszorgott ki a barlangból. Míg mindenki azzal volt elfoglalva hogy a falut rendben lássák, én a hóba rajzolgattam durcásan. Sziszi leült mellém.
-Figyelj. Tudom megrázók voltak a történtek de nem ülhetsz itt egész életedben!
-Nem fogok.
-És mikor fogsz úgy dönteni fogy fölállsz?
-Amikor te és én elindulunk!
-Mi?! Hova?!
-Megkeresni a sárkányok vezérét és legyőzni! Plussz megakarom találni a szüleimet!
Sziszi komolyan bólintott.
-És, mi a terv?
-Még nem tudom. De egy biztos. El kell jutnunk a Déli sarkra, hogy a mesterek megtanítsanak engem harcolni.
-Ugye tudod hogy mi csak 4 éves farkas kölykök vagyunk étel és szülők nélkül?
-Tudom. Ezért majd később fogunk indulni.

                                                                             10 Év Múlva

-Na?-kérdezte Sziszi-Összepakoltál mindent?
-Igen! Van élelem, sátor, takaró, és víz! Indulhatunk.
-Legyetek nagyon óvatosak lányok!-szólt egy női hang. Berke volt. Befogadott minket a sárkány ostrom után. Tudta mit tervezünk, ezért megtanított minket mindenféle dologra. Hogy kell vadászni, hajózni, tüzet rakni.
-Vigyétek azt a hajót ott! Legyetek nagyon óvatosak még egyszer!
-Ne aggódj Beki! Rendben leszünk!-kiáltottam a hajóból. Elindultunk. Beki egy darabig integetett nekünk, utána csak nézett utánunk.
-Milyen érzés megtenni az első lépéseket White?
-Nehéz. Szívszaggató. De reménnyel teli.-feleltem.
-Gyorsan végzünk és jöhetünk is vissza.-mondta Sziszi.
-Szerinted ilyen könnyen fog menni?
-Hát nem tudom.. De azt tudom hogy együtt mindennel gyorsan végzünk!-mosolygott.
-Ebben nem kételkedem!-mondtam, majd elővettem egy térképet amit még a faluban adott nekünk Beki.
-Nos!-kezdtem.-El fogunk haladni a Jégcsücsök hegy mellett, utána az Örvény pontot kell túlélnünk! Ezek után sima út lesz a tengerre!
-Túl fogjuk élni..?
-Muszály lesz. Mert különben ki segít a szüleinken?
Teljes csönd honolt a hajóra. Semelyikünk sem tudta mivel állunk szemben de abban mind ketten biztosak voltunk, hogy a célokért küzdeni kell. Nem lesz könnyű a feladatunk, éreztem. De a családomért bármit! Ránéztem a térképre. Megfordítottam. Apa kézírása volt a hátulján.
-,,A béke mindenek felett"-motyogtam. Nem értettem pontosan. Mindig csak a béke? De nem lehet mindenre a béke a megoldás! Elraktam a térképet. A messzeségbe bámultam. Aztán Sziszire néztem. Szerintem mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Nem bukhatunk el! Minden áron meg kell csinálnunk!

De ekkor még nem sejtettük milyen nehéz is lesz ez az út...