A Kezdet || PSH [fordítás]

6. R É S Z

Nagyon kínos volt és szerettem volna inkább elfutni. Utálok ide jönni, mert tudom, mennyire félelmetes ez a hely. Rengeteg diák volt ott, akik annyira a könyvükbe voltak bújva, mintha meg akartàk volna enni őket. Elbizonytalanodtam és rájöttem, mennyire hülye voltam, hogy én is egy voltam közülük. A fejemet elfordítottam, hogy Sunghoonra és Harutora nézzek és egy hatalmasat sóhajtottam, mivel teljesen különböznek tőlem. Komolyan csinálták a feladataikat és minden kijegyzeteltek.

Meglepett.

Megbolondultak...

A tollammal játszadoztam és nézelődtem a könyvtárban, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mit kellett volna írjak az elmúlt 2 órában. Rápillantottam Harutora és megpróbáltam hergelni őt azzal, hogy a tollammal bökdöstem a vállát, de ő csak ignorált.

Sunghoon pedig...

Nagyon mérges voltam rá,
ezért úgy tettem, mintha nem is láttam volna őt.

- Mit keresel? - Hirtelen felfigyelt a viselkedésemre, én pedig azonnal úgy is tettem, mintha a házimat írnám és valami random választ leírtam.

- Sunghoon, tudnál nekem segíteni? - Hajoltam hozzá közelebb és megmutattam a könyvem, és még mielőtt észre vette volna, lassan leírtam az ő válaszait.

- Hé, Kim Rona! - Hirtelen megugrottam és egy aprót sikítottam. - Nem másolhatod le a válaszaimat. - Olyan hangsúllyal mondta, hogy kicsit meg is ijedtem tőle.

- Akkor meg taníts! - Vágtam neki vissza, de meglepett, mikor így is tett.

A testével közelebb húzódott hozzám, a tekintete pedig a házimon volt, a kérdéseket olvasva.

- Ez egyszerű. Elolvastad már? - Kérdezte, miközben úgy nézett rám, mint aki meg akar enni, miután egy nagyon sóhajtottam. - Először is had tegyek fel neked egy egyszer kérdés.

- Mit? - kérdeztem tőle.

- A lány vett 8 almát és 10 dinnyét. A felét a szomszédjának adta. Hány gyümölcse van most a lánynak? - Kissé elfehéredtem, miközben próbáltam feldolgozni magamban a kérdést.

- Nem kellene senkinek sem adjon a gyümölcseiből. Most nézd meg mit tett ezzel velem. - Morogtam, mert felhúzott a kérdés. Haruto rajtam tartotta a szemeit és hirtelen nevetésben tört ki, majd homlokom pöckölt.

- Te hülye vagy. - Nevetett megint, amire mindenki felfigyelt.

Mellkason ütöttem, hogy leállítsam őt.

- Akkor taníts!

Lassan közelebb hajolt hozzám és megmutatott nekem néhány egyszerű kérdést lépésről lépésre.

•••••••••••••••

- Tehát akkor az x az 9. - Mondta Haruto büszkén leírva a válaszát, én pedig csak lenyűgözve figyeltem, mennyire intelligens.

- Nagyon jó vagy... - Mielőtt rendesen befejeztem volna a mondatom, Sunghoon félbeszakított.

- Nem. Az x az 2. - Szólt be Harutonak gyilkos pillantásokkal.

Haruto elég komolyan nézett fel rá, mikor hallotta, hogy Sunghoon megpróbálja kijavítani a válaszát.

Én azonnal befogtam a számat, csak a jelenetet figyeltem, mert féltem tőlük.

- Mi a bajod? - Kérdezte Haruto mérgesen Sunghoont.

- Én vagyok a tanárod! - Folytatta Sunghoon.

- Az van, hogy alacsonyabb vagy nálam. Ne tegyél úgy, mintha nem tudnál engem legyőzni, Park Sung Hoon.

- Nyugalom. Ez csak egy.... - Ismét a szavamba vágtak.

- Már más vagyok, mint ezelőtt. - Sunghoon folytatta.

- Igazán? Egészen idáig csak egy vesztes voltál, Sunghoon. Tudd, hol a helyed. - Szólt vissza Haruto.

Mi a bajuk?
Ez csak egy válasz.

Már találkoztak volna korábban? Miért tűnik úgy, mintha ők ketten már rég ismernék egymást? A szavak, és ahogyan egymással bántak. Olyan, mintha hosszú ideje már ellenségek lennének, szinte riválisok.

- Azt hiszed, hogy első lehetsz, mikor itt vagyok én? Egyértelmű, hogy nem. - Lökött egyet az asztalon Haruto, mielőtt megragadta volna Sunghoon gallérját.

Felkiáltottam, nem tudtam, mit kellene tegyek, hogy megállítsam őket. Mindenki abbahagyta azt, amivel éppen foglalkozott és közelebb jöttek hozzánk, hogy megnézzék, mi történik. Csendben álltak és figyelték a harcot anélkül, hogy tettek volna bármit is, mivel féltek megállítani őket.

- Hé, álljatok le! - Állítottam le mindkettőjüket úgy, hogy megragadtam Haruto csuklóját hátulról, de ő a földre lökött, én pedig fájdalmamban felnyögtem.

- Kim Rona! - Hallottam Sunghoont, ahogyan a nevemet említi, mintha segíteni akart volna.

Közelebb sétált hozzám és készült megfogni a kezem, hogy segítsen felállni, de Haruto hirtelen megütötte Sunghoont, akinek az ajkai azonnal felrepedtek.

- Haruto... - Szólítottam, még mindig sokkoltan az előbbi cselekedetét látva. Mikor a tekintete találkozott az enyémmel, megállt. Lassan hátrálni kezdett és közben a többieket figyelte, akik körülötte álltak. Sóhajtott egy nagyot és gyorsan kisétált a könyvtárból.

Sunghoonra pillantottam, miután Haruto kiment a könyvtárból és azonnal el is hagyta a helyet. Aggódtam miatta, ezért hátulról követtem őt, hogy biztosra menjek abban, hogy jól van.

- Sunghoon, jól vagy? - ragadtam meg a kezét hátulról, de váratlanul ellökött magától.

- Ne érj hozzám! - mondta ridegen.

- Csak segíteni szeretnék neked... - Mondta a földet bámulva, mivel féltem ránézni.

- Csak hagyj!